Sok egyetemista azért nem kapcsolja be a kamerát az online órákon, mert szégyelli a környezetét

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

A koronavírus-járvány tavaly tavasszal arra kényszerítette a világ felsőoktatási intézményeit, hogy rövid idő alatt álljanak át a digitális tanrendre. Ez még az olyan, a műhelymunkát és a folyamatos személyes konzultációt előtérbe helyező, high-tech eszközökkel bőven ellátott oktatási rendszerekben is problémát okozott, mint az amerikai. 

A New York állambeli Cornell Egyetem agrártudományi karán működő oktatásmódszertani laboratóriumot vezető Sárváry Márk és kollégái a kezdettől arra ösztönözték diákjaikat, hogy ne csak passzívan, hallgatóként legyenek jelen a foglalkozásokon, hanem kapcsolják be webkameráikat, hogy őket és visszajelzéseiket is láthassa mindenki, aki részt vesz az adott órán. A kamerahasználat nem volt kötelező ugyan, de a tanárok minden egyes alkalommal bátorították rá a hallgatóikat.

A tavaszi szemeszter végén végzett összesítés szerint a bátorításnak csekély eredménye lett: az oktatók a kívántnál jóval szerényebb mértékű, az oktatási élményt és a hatékonyságot jelentősen csökkentő kamerahasználatról számoltak be. 

Sárváry és Frank Castelli posztdoktori kutató kollégája ahelyett, hogy a következő félévben simán csak kötelezővé tették volna a kamerák bekapcsolását, megpróbálták megfejteni az okokat, és ezek ismeretében kidolgozni egy módszert a diákság aktivizálására – derül ki az Ecology and Evolution folyóiratban nemrég publikált tanulmányból

Amerikai egyetemista Zoom-kurzusonFotó: Sam Wasson/AFP

Normakövetés és az otthoni környezet

Sárváry és Castelli szerkesztettek egy online kérdőívet, amellyel módszeresen kikérdezték a kurzusaikra járó diákokat a távolléti szemeszter tapasztalatairól, kifejezetten rákérdezve a kamerahasználatra. A kamerájukat nem bekapcsoló megkérdezettek közül többeknek voltak ugyan a magánszférára vagy a nem megfelelő otthoni környezetre vonatkozó aggályai, de a többség arra hivatkozott, hogy azért nem aktiválta az eszközt, mert az évfolyamtársak körében ez volt a norma. Vagyis szerintük diáktársaik többsége alaphelyzetben kikapcsolt kamerával jelentkezett be az órákra, annak ellenére, hogy ezt az opciót külön kell beállítani azokon a platformokon, ahol a kurzusok zajlanak. 

Az is kiderült, hogy a kamerák bekapcsolása elsősorban azoknál a hallgatóknál okozott problémát, akik valamelyik társadalmi kisebbséghez tartoztak. Ezen diákok 38 százaléka számolt be arról, hogy neki a legnagyobb baja a kamerával az, hogy a háta mögött feltűnik valamelyik lakótársa, családtagja vagy rokona, 26 százalékuk pedig azért nem tette láthatóvá magát, mert szerinte nem megfelelő az a fizikai környezet, amelyben épp tartózkodik.  Ezzel szemben a többségi társadalomhoz tartozók közül csak a diákok 24 százaléka aggódott a háta mögött feltűnőktől és 13 százalék magyarázta a be nem kapcsolást a nehezen vállalható enteriőrrel.

Alternatívák

Sárváry és Castelli a kamerahasználat kötelezővé tételét továbbra sem javasolják a távtanításra kényszerülő kollégáiknak, mivel az csak ráerősítene a frusztrációs spirálra. Szerintük inkább azt kell elérni, hogy a bekacsolt állapot legyen a norma.

Ehhez olyan alternatív megoldások bevetését szorgalmazzák, amelyek a „mutasd és mondd” pedagógiai alapvetését alkalmazzák. De, mint az egyetem honlapján megjelent ismertetésben írják, a csetelés sem ördögtől való, hiszen annak alapján is kaphatnak visszajelzéseket a diákoktól, akik a csetcsoportokban egymással is kommunikálhatnak. Szerintük már az is növeli a kamerabekapcsolási kedvet, ha az oktató időnként megszakítja előadását, szünetet tart és kérdez. 

Sárváry és Castelli ugyan még nem készített újabb kutatást a témában, de az egyetemi visszajelzések szerint azok a tanárok, akik éltek javaslataikkal a tavaly őszi szemeszterben a korábbiaknál aktívabb kamerahasználatról számoltak be. Vagyis érdemes volt megkérdezni a diákokat, hogy mi is a bajuk a láthatósággal. 

Korábbi kapcsolódó cikkeink: