Nem esőerdőként ugyan, de átalakíthatja az afrikai klímát a szaharai Nagy Zöld Fal

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A koronavírus-járvány árnyékában alig keltett visszhangot a nemzetközi médiában, hogy január közepén a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megóvásáról szóló párizsi One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozón részt vevő államok a Világbankon keresztül több mint 14 milliárd dolláros támogatást szavaztak meg a 11 afrikai ország részvételével 2007-ben elindított Nagy Zöld Fal projektnek, amely a valaha volt legnagyobb léptékű tudatosan tervezett tájátalakítás az emberiség történetében. 

A Dzsibuti, Eritrea, Etiópia, Szudán, Csád, Niger, Nigéria, Mali, Burkina Faso, Mauritánia és Szenegál összefogásával zajló program eredeti célja az volt, hogy erdősítéssel állítsa meg a Száhel-övezet további elsivatagosodását. 

Az alapkoncepció szerint az Afrikai Unió égisze alatt egy 8 ezer kilométer hosszan elnyúló, 18 millió hektáros erdősáv jött volna létre, csakhogy 2020-ig a tervezett erdősítésnek mindössze 4 százaléka valósult meg. Mert bár Etiópiában 5,5 milliárd facsemetét telepítettek, összesen 792 ezer élőhelyen, Burkina Faso mindössze 16,6 millió, Csád pedig alig 1,1 millió fa ültetését végezte el, ráadásul az eddig telepített állomány 80 százaléka szinte azonnal ki is pusztult – derül ki a Medium cikkéből

A Szenegáltól Dzsibutiig húzódó Nagy Zöld Fal tervezett sávjaForrás: greatgreenwall.org

Összefüggő erdők helyett mozaikos táj

Az erdőtelepítés a kezdetektől inkább politikai célokat szolgált, ökológiailag egyáltalán nem volt átgondolt védekezés az elsivatagosodással szemben – idézi a lap Dennis Garrityt, a trópusi esőerdők fenntartható megőrzésével foglalkozó kenyai központú Agroforestry World Center vezető munkatársát. 

Bár a fásítás nem lett sikertörténet, a Nagy Zöld Fal a fentiek ellenére nem nevezhető kudarcnak. Chris Reij, a washingtoni World Resources Institute (WRI) fenntartható gazdálkodásra szakosodott munkatársa szerint a Száhel-övezetben az elmúlt másfél évtizedben jelentős ökológiai változások mentek végbe még úgy is, hogy nem bújtak ki a homokból összefüggő esőerdők. 

2007 óta a szubszaharai országokban az eredetileg a csemeték vízszükségletének biztosítására ásott kutak, a lefolyás megakadályozására emelt nyúlgátak, a hasonló célból létrehozott teraszok révén olyan élőhelyek alakultak ki, amelyek biztosították a zöld növényzet, a fák és a cserjék életben maradását. Az így létrehozott mozaikos tájszerkezet a terület mikroklímáján is módosított az évek alatt, így a szántóföldi kultúrák is komolyabb terméshozamokkal szolgálnak – legalábbis a WRI statisztikái szerint.

Mozaikos ökoszisztéma a Száhel-övezetbenFotó: Wikipédia

Újratervezés

A One Planet Summit klímacsúcs sem az erdősítés, hanem a projekt áttervezett változatának támogatásáról döntött. Ezek szerint nem dzsungel, hanem az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig húzódó, az egész Afrikai kontinenst átszelő, szárazságtűrő fákkal és cserjékkel tarkított füves térség kialakítása a cél. A tervek szerint egy 8 ezer kilométer hosszú és átlagosan 15 kilométer széles sáv alakulna ki a Szahara déli határában. 

Az átszabott koncepció alapján a szárazságot jól tűrő fafajták, például akáciafélék mellett gyümölcsfákat és zöldségféléket is telepítenek. Mindez beindítja azt a láncreakciót, amelynek során a fák árnyéka nyomán csökkenő párolgás miatt a csapadék lefolyása is redukálódik, amely révén egyre közelebb kerül a felszínhez a talajvíz, ami pedig a kutak hozamát növeli. 

Akáciacsemete ültetése SzenegálbanFotó: SPANI Arnaud/hemis.fr via AFP

A WRI adatai szerint a most megtámogatott kontinentális zöldítési programnak már kimutatható hatása van: a Szahara déli kiterjedése először csökken tendenciózusan az elmúlt 6 ezer évben. 

Korábbi kapcsolódó cikkeink: