Az agrárökológia nem kész receptekkel, hanem folyamatos tudáscserével teszi fenntarthatóvá a mezőgazdaságot
„Aki egyetemen akarja megtanulni, hogyan is kell természetkímélő módon, de korszerűen gazdálkodni, mehet külföldre” – figyelmeztetett két hónapja a magyarországi agrárfelsőoktatás átalakításának következményére a Zöld Gerilla Facebook-csoport.
Bár a magyarországi agrárfelsőoktatás átszervezésének deklarált célja, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön a hazai agráregyetemek összevonásából Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) néven alapítványi formában létrejött új óriásegyetem, a rendszerből eltűnt az ökológiai gazdálkodás oktatása.
Mindez azért különös, mert a nemzetközi elitegyetemek műhelyei szerint a fenyegető ökológiai és klímakatasztrófával, a koronavírus-járvány nyomán megrendült élelmezésbiztonsággal szemben az egyetlen megoldás a mezőgazdálkodás gyökeres átalakítása. Egyöntetű a vélemény, hogy ehhez az agrárökológiai tudományok és a természettel összhangban végzett gazdálkodás magas szintű oktatása és kutatása szükséges.
A Greenpeace Magyarország és a Védegylet március 25-ére nemzetközi online konferenciát szervezett, amelyen a nemzetközi élvonalba tartozó agráregyetemek oktatói számoltak be agrárökológiai képzéseikről.
Gyakorlat vs. elmélet
„Szemben a lineáris, frontális oktatással, mi a párbeszédre alapozzuk képzéseinket, a hangsúly a tapasztalat és az elmélet közötti dialóguson van” – mondta Paola Migliorini, a Pollenzói Gasztronómiai Tudományegyetem adjunktusa és vezető kutatója, az Európai Agroökológia Szövetség elnöke és az Ökológiai Gazdálkodók Világszervezet (IFOAM) mediterrán régiójának alelnöke.
A Slow Food mozgalom alapítója által létrehozott, jelenleg 49 ország diákjait oktató olaszországi magánegyetemen tapasztalatalapú tanítás folyik, ami azt jelenti, hogy hallgatóik sok kreditet érő gyakorlatokon vesznek részt az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságokban. Migliorini szerint a nitrogénciklusról vagy a talajbiológiáról az elméleti órákon megszerzett tudás mellé így azonnal párosul a biogazdálkodás gyakorlata, hiszen a diákjaik nemcsak beszélgetnek a gazdálkodókkal, de együtt is dolgoznak velük.
Az agrárfelsőoktatási világranglista első helyén álló holland Wageningeni Egyetemről Blair van Pelt és Heitor Mancini Teixeira hasonló módszerekről számolt be. Mint elmondták, ma már elengedthetetlen az akadémiai tudásközpontok és az agrárium közötti szinergiák kihasználása. Az egyetemükön az agrárökológiai képzés a részvételi akciókutatás jegyében zajlik. Ez azt jelenti, hogy az őstermelő jellegű kis családi gazdaságoktól a több ezer hektáros farmokig különféle gazdaságtípusokat bevonva a különböző tapasztalatok alapján szerzett tudást próbálják közös nevezőre hozni és egyesíteni, hogy a ki nem mondott tudás explicitté válhasson. Ez szerintük nemcsak jobb eredményekre vezet, de a gyakorlatban gazdálkodóknak is közérthetően visszaadható. Mert, mint Teixeira beszámolt róla, „a gazdák elképesztő komplex módon, az összefüggéseket rendszerben látva dolgoznak”.
A Wageningeni Egyetemen a csapatmunka az oktatás alapformája. „Ez eleinte lassú és bonyodalmas, de amikor kialakul a párbeszéd, és a diákok magukénak kezdik érezni a projektet, hihetetlenül felgyorsul minden, ráadásul a kutatás eredményeit azonnal alkalmazni lehet a gyakorlatban, vagy legalábbis ki lehet őket próbálni” – magyarázta Blair van Pelt.
A wageningeni oktatók szerint fontos, hogy a terepen végzett munkát az egyetemi rendszer is elismerje, és megfelelő kreditmennyiséggel honorálja. „Szó sincs arról, hogy az elméleti számonkérés elmaradna, de a kutatási beszámolók és dolgozatok a gyakorlati és az elméleti munka összhangján alapulnak” – mondta Teixeira.
Közösségi tudomány
Marcos Lana, a mezőgazdasági felsőoktatási intézmények világranglistáján harmadik Svéd Agrártudományi Egyetem oktatója szerint ahhoz, hogy valóban sikerüljön reagálni a klímaváltozás, illetve a túlfogyasztás és túltermelés jelentette ökológiai kihívásokra, rendkívül fontos bárki számára elérhetővé tenni a kutatási eredményeket. A nyílt adatbázisok mellet valódi megoldásokat a közösségi tudomány (citizen science) hozhat, amellyel a lakosság is aktív része lesz a tudományos kutatásoknak, elvégre a tudománynak a társadalom érdekeit kell szolgálnia.
Lana szerint az agroökológia egyesíti a közgazdasági, antropológiai, szociológiai, állat-, növény- és talajbiológiai szempontokat; interdiszciplináris szintézise a tradicionális gazdálkodói tudásnak és a legújabb akadémiai eredményeknek. „Az agroökológia nem kész recepteket kínál, mert ha kész recepteket követve folyik a gazdálkodás, akkor garantált a kudarc. Változatlan alapelvek mellett a recept mindig változik és változnia is kell, hiszen csak így képes az élő rendszerekhez alkalmazkodni” – mondta Lana. Nem véletlen az sem, hogy Svédországban nem szűkítik le az ökológiai gazdálkodást a kis, családi gazdaságokra, szerintük ugyanis nincs méretkorlát, a tömegtermelésnek nem akadálya a fenntartható, természet- és környezetkímélő módszerek alkalmazása.
Helen Aldis, a brit gazdálkodókból álló nonprofit hálózat, az Innovative Farmers Network képviseletében megerősítette, hogy a gazdálkodók szívesen veszik az egyetemi szféra kezdeményezéseit. „Szeretik és igénylik az innovációt, és azt, hogy a tudományos kutatók kíváncsiak a tapasztalataikra” – mondta Aldis. A 2015-ben Károly herceg jótékonysági alapítványának támogatásával létrehozott hálózatban gazdálkodók és kutatók együtt fejlesztenek ki olyan módszereket, amelyek egy fenntarthatóbb gazdálkodás és egy jobb földhasználat alapjait teremthetik meg. A szervezet alapítása óta már több mint 100 kutatási programot valósított meg.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
