Egy eltűnt antarktiszi tóból a Balaton édesvízkészletének egyharmada ömlött az óceánba

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Egy nemzetközi tudóscsoport – köztük a San Diegói Kaliforniai Egyetem munkatársai – felfedezték, hogy eltűnt egy hatalmas, jéggel borított tó az Antarktiszon. Az esetről készült tanulmányban, ami a Geophysical Research Letters legújabb számában jelent meg, a kutatók leírták, hogy a 2019-es esemény a becslés szerint 600-750 millió köbméter édesvizet juttatott az óceánba. (Kontraszt: ez nagyjából a Balatonban található vízmennyiség egyharmada.)

A tanulmány szerzői műholdfelvételek alapján azonosították az eseményt. A képeken látható, hogy a 2019 júniusában vízkicsapódás nagyjából egy hét alatt zajlott le. Miután a tó eltűnt, mintegy 11 négyzetkilométernyi kráterszerű mélyedést hagyott maga után. A dolinának is nevezett felszíni mélyedésben jól kivehetők voltak a töredezett jégtakaró maradványai.

„Úgy gondoljuk, hogy a mély tóban felhalmozódott vízmennyiség súlya hasadékot alakítot ki a tó alatti jégrétegben. Ezt a folyamatot hidraulikus törésnek, hidrofrakciónak hívják, és a hatására elszivárog a víz az alatta lévő óceánba.”

– mondta Roland Warner, a tanulmány vezető szerzője, a Tasmaniai Egyetem gleccserszakértője, az Australian Antarctic Program Partnership munkatársa.

A hidrofrakció folyamata tehet az Antarktisz kisebb jégpolcainak összeomlásában. Az ausztrál nyár olvadékvizet hozott létre a jégpolcok felszínén, de ritkán láthatjuk, hogy ezek olyan vastag jégen is keresztüljuthatnak, mint amilyen az 1400 méter vastag Amery jégpolc.

Az elmúlt évtizedekben a levegő növekvő hőmérsékletének hatására egyes jégpolcoknál nagyobb felszíni olvadásokat figyelhettünk meg. A jövőre vonatkozó felmelegedési modellek azt sugallják, hogy ez a tendencia folytatódni fog, és újabb olvadéktavakat hozhat létre. Ez növeli a széleskörű hidrofrakció kockázatát, ami a jégpolcok összeomlásával járhat. Mindez oda vezethet, hogy a jég gyorsabban tűnik el a felszíni jégtakarókból, és ennek hatására megemelkedhet a tengerek vízszintje. A kutatók ezért úgy látják, hogy a jövőbeli előrejelzésekhez azt is figyelembe kell venni, hogy a mély, jéggel borított tavak megnövelhetik az áramlást, illetve a magasabb jégpolcok hidrofrakcióját.

Az óceánba került víz mennyiségét a kutatók az üreg térfogata és a felemelkedés mértéke alapján számolták ki. Míg az Amery jégpolcon sok olvadékvízből álló tó és patak található az ausztráliai nyár idején, a tó óceánba ömlésekor elvesztett vízmennyiség sokszorosa az éves olvadékvíz-bevitelnek.

A tanulmány szerzői szerint korai lenne arra következtetni, hogy az olvadékvíztó eltűnése szélesebb körű trendekkel, például az Antarktisz körüli éghajlat felmelegedésével függne össze. Ehhez további megfigyelésekre van szükség, amiben nagy segítséget nyújthatnak az ICESat–2 műhold és a PGC által gyűjtött adatok. Ezek alapján alaposabban megérthetjük, hogy hány ilyen mély tó létezhet, és hogy ezek hogyan fejlődnek az idő előrehaladtával.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: