A kanadai Brit Kolumbiától az Egyesült Államok nyugati államain és Észak-Európán át egészen a Kárpát-medencéig egyre gyakoribbak a hőségriasztások, sorra dőlnek a nyári melegrekordok. Egyre gyakoribbá válnak az olyan extrém magas páratartalmú és hőmérsékletű napok, amelyek tartóssá válva ellehetetleníthetik az emberi életet.

A párás hőség már nem korlátozódik a trópusi és szubtrópusi területekre, a globális klímamodellek által előrevetített folyamatok miatt egyre többször és egyre több helyen kell ilyen forrósággal kalkulálni – derül ki az MIT Technology Review összeállításából.

Hőségnapok

A Nature Climate Change folyóiratban alig egy hónapja megjelent tanulmány szerint az elmúlt harminc évben jelentősen nőtt az éghajlatváltozás okozta nyári hőségnapok gyakorisága, a szaporodó hőhullámok által pedig a halálozás is. A hőséggel összefüggő halálesetek átlagosan 37 százaléka egyértelműen az antropogén eredetű éghajlatváltozásnak tulajdonítható, a megnövekedett halálozási arány pedig ugyan kontinensenként eltérő mértékű, de mindenütt szembetűnő.

A tanulmány apropóján a Conversation folyóiratban a kutatásban nem részt vevő klímakutatók arról írtak, hogy a közölt adatoknál a valóságban sokkal többen halnak meg a hőség következtében, mivel a kánikula okozta halálesetek nagy részét nem regisztrálják. Ugyanakkor a szélsőséges meleg – különösen, ha magas légszennyezettséggel párosul – a szív- és tüdőbetegeknél a leghalálosabb időjárási kockázatot jelenti.

A kutatók szerint jelenleg a világ lakosságának mintegy 30 százaléka van kitéve a hőség és a páratartalom halálos kombinációjának évente legalább 20 napon keresztül. Ez az arány 2100-ra közel 50 százalékra fog nőni – még az üvegházhatású gázok kibocsátásának legdrasztikusabb csökkentése mellett is.

Az izzadság határa

Az ember melegvérű emlős, testhőmérséklete állandó, 37 Celsius-fok körüli. Az optimális működéshez szükséges a hőveszteség és a hőnyereség közötti egyensúly. Ha a szervezet nem képes elég hatékonyan hőt leadni a környezetnek ahhoz, hogy fenntartsa maghőmérsékletét, és nem képes viszonylag gyorsan lehűlni, akkor nehezen visszafordítható vagy visszafordíthatatlan károsodási folyamatok indulnak el az agyban, majd más szervekben is.

A bioklimatológiában a nedves hőmérséklet (wet bulb tempereture, WBT vagy TW) definíciója a 100 százalékos páratartalmú levegő hőmérsékletét jelenti. A mért hőmérsékleti érték és a detektált páratartalom együtteséből kalkulált mutató azért is fontos mérőszám, mert minél magasabb a relatív páratartalom, annál kisebb hatásfokkal, illetve lassabban párolog el a bőrön át leadott nedvesség (izzadság) – mivel a környező levegő csak kevés további nedvességet tud felvenni.

Viszont az emberi szervezet csak ennek a párologtatásnak a segítségével képes arra, hogy különösen nagy hőségben vagy akár testi igénybevétel esetén a hőháztartását úgy szabályozza, hogy a test maghőmérséklete egészséges szinten maradjon. Ha ez a természetes hűtési mechanizmus lelassulva játszódik le, a test a keletkező hőt már nem tudja megfelelően elvezetni, ami úgynevezett hőségstresszhez vezet. A túlmelegedés vagy hőguta pedig súlyos következményekkel járhat.

Márpedig a bioklimatológiában határértéknek vett 35 Celsius-fok körüli vagy afölötti nedves hőmérsékletű napok száma globális növekedést mutat. Ilyen kültéri körülmények között az emberek már rövidebb távon sem tudnak egészségkárosodás nélkül létezni. Érdekes, hogy a 45-50 fokos, de száraz sivatagi klíma korántsem viseli meg ennyire az emberi szervezetet, mint az első látásra csupán egy átlagos kánikulában megszokott hőmérséklet.

Hőtűrés

A Technology Review-nak nyilatkozó amerikai és ausztrál fiziológusok szerint igaz ugyan, hogy az emberi szervezet képes alkalmazkodni a trópusi körülményekhez, de csak egy bizonyos szintig. A hőségövezetekben élők többet izzadnak, a verejtékük hígabb, ami azt jelenti, hogy kevesebb elektrolitot veszítenek a kiválasztás során, ez pedig védi a szervezetet a kiszáradástól, valamint a szív- és veseproblémáktól.

Az ehhez nem szokott embereknél azonban csak hosszú hetek alatt alakul ki a hőtűrés, a magashegyi akklimatizációhoz hasonlóan. A melegbetörések és hőhullámok azonban gyorsan érkező meteorológiai jelenségek, a velük járó hőmérséklet-növekedés a legkevésbé sem fokozatos. A nyár elején, illetve a Kanadához és Észak-Európához hasonlóan hűvös helyeken jelentkező hőhullámok éppen ezért nagyobb valószínűséggel járnak halálos következményekkel, mint az amúgy is forróbb égtájakon vagy a nyár későbbi szakaszában bekövetkező melegbetörések.

A fiziológia miatt az sem mindegy, hogy a hőhullámok idején mennyi és milyen testmozgást végez az ember. A kutatók szerint ugyanis egy feladat elvégzéséhez felhasznált energiának csak a 20 százaléka fordítódik az izmok mozgatására, a fennmaradó rész hővé alakul. Vagyis minél intenzívebb a mozgás, annál nagyobb a hőtermelés, a többlettől pedig meg kell szabadulnia a szervezetnek, különben felborul az egészséges egyensúly.

Hűsölési paradoxon

A probléma logikusnak tűnő megoldása, hogy a nedves és forró napokat a leginkább veszélyeztettek klimatizált helyeken vészeljék át. Csakhogy a mesterségesen hűtött és páramentesített belterek luxusát jelenleg legfeljebb a fejlett világ országaiban engedhetik meg maguknak az emberek. A gazdaságilag fejletlenebb államokban a hőstressz tömegeket érinthet a jövőben.

Ráadásul tudható, hogy a légkondicionálás további negatív klimatikus hatásokat gerjeszt. A meteorológiában szinte a kezdetektől külön vizsgált városi klíma kutatói mára bizonyították ugyanis, hogy az urbanizált területek drasztikus hőmérséklet-emelkedésének oka egyértelműen az emberi eredetű (antropogén) hőtöbblet. Ennek 80-90 százalékát nyaranta a lakó- és irodaövezetekben működő légkondicionálók termelik meg. A nyári melegben a levegőnél 15-30 Celsius-fokkal is melegebb hőszigeteket is létrehozó berendezések környezetre gyakorolt hatásai rendszerint 24 órán belül érvényesülnek.

Vannak azonban már olyan kezdeményezések és jó gyakorlatok, amelyekkel klímaberendezések nélkül is csökkenthető a hőterhelés. Például az épített környezet albedójának módosításával, a zöld felületek növelésével, valamint a légáramlás fenntartását biztosító építészeti megoldásokkal.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: