A béta variáns a koronavírus legmakacsabb változata

2021.08.10. · tudomány

Az elmúlt hónapokban már a SARS-CoV-2 koronavírus delta variánsa állt a járványról szóló közbeszéd központjában, mivel a világ számos pontján elkezdett terjedni, és jóval fertőzőbb is a többi variánsnál. A vírus elleni harcban azonban a vírus egyetlen változatáról sem szabad megfeledkezni.

Dél-afrikai és katari kutatásokból most kiderült, hogy a két országban idén különösen terjedő béta variáns sokkal veszélyesebb a vele egyszerre jelen lévő vírusváltozatoknál, ráadásul a vakcina vagy korábbi fertőzés által kiváltott immunitást is ügyesebben kerüli meg, mint a társai, beleértve a deltát is – írja a Nature.

A B.1.351 néven is ismert béta variánst először 2020 végén észlelték Dél-Afrikában, ahol ebben az időben indult a járvány második hulláma. Mivel az országban a második hullám sokkal súlyosabb volt a koronavírus eredeti változata által okozott elsőnél (200-400 helyett 400-800 közötti napi halálozási adatok a csúcson), a kutatók utánajártak, hogy a béta variáns terjedése tehet-e az emelkedő számokról.

Az amerikai Cornell Egyetem katari orvoskarának epidemiológusai 2021 első hónapjainak katari járványadatait vizsgálták meg – ebben az időszakban a béta variáns és az először Nagy-Britanniában regisztrált alfa variáns (B.1.1.7) terjedt az arab országban. Az adatokból kiderült, hogy a bétával fertőzötteknél 25 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki súlyos betegség, 50 százalékkal nagyobb volt az esélye annak, hogy intenzív ellátásra szorul, és 57 százalékkal nőtt a halálozás esélye az alfa variáns fertőzéséhez képest.

A katari tanulmányt dicsérte a dél-afrika közegészségügyi szakértő, Waasila Jassat is, aki elmondta, azért is fontos eredmények ezek, mert hasonló karakterű (nemű, korú, stb.) emberek adatainak összehasonlításán alapulnak. Jassat és kutatótársai júliusban adtak hírt arról, hogy Dél-Afrikában 30 százalékkal nagyobb eséllyel végződött halállal egy súlyos covid-betegség a második hullámban, mint az elsőben, és eddig csak valószínűsíteni tudták, hogy ezért a béta variáns felelt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás