Alfa vagy brit? Delta vagy indiai? Nem mindegy, hogy hívják a vírusvariánsokat?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO hosszas fejtörés után a múlt héten jelentette be, hogy új neveket vezet be a vírusvariánsok nyomon követésére: a nagyközönség mostantól a görög ábécé betűinek megfelelően emlegetheti a brit (alfa), a dél-afrikai (béta), a brazil (gamma) vagy az indiai (delta) változatot. A lépés nem igazán nevezhető forradalminak, de legalább tekintettel van az adott nemzetek érzékenységére: India korábban többször is tiltakozott, amikor indiainak nevezték az országban megjelenő variánst, az pedig, amikor Donald Trump akkori amerikai elnök vuhani és kínai vírusnak hívta a SARS-CoV-2-t, diplomáciai bonyodalmakat is okozott

A tudományos publikációkat ez a változtatás nem igazán érinti, igaz, még szaklapokban is többször előfordult, hogy a vírusvariánsok könnyebb azonosíthatósága miatt a felbukkanási helyük szerint emlegették őket. A WHO döntését több hónapnyi egyeztetés előzte meg, amelynek során Mark Pallen bakteriológus, a tárgyalások egyik résztvevője szerint az is felmerült, hogy ne a görög ábécéhez, hanem a mitológiához forduljanak ihletért. Ez ugyan súlyosan sértette volna a görög panteón mai napig aktív híveit, de legalább az az előnye meglett volna, hogy a beteg némi büszkeséggel vehette volna tudomásul, hogy elkapta Hérát vagy Zeuszt.

Új nevek, új szabályok

De miért érdekes, hogy hogyan hívják a betegségeket? A WHO, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) és az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) 2015-ben állapodott meg az újonnan felfedezett kórokozók névadási szabályairól. A dokumentum célja, hogy egy-egy új név a lehető legkisebb turisztikai, gazdasági vagy állategészségügyi károkozással járjon, ne legyen indokolatlanul súlyos hatása a turizmusra, és ne sértse a kulturális, vallási vagy etnikai kisebbségek jogait. 

Mint kiderült, erre nagy szükség is volt: Laura Spinney tudományos újságíró, író szerint már az a gyakorlat is politikai gesztus, hogy népcsoportokhoz kötöttek egyes betegségeket. Spinney szerint ez leginkább a spanyolnátha esetében szembetűnő, hiszen semmi sem utal arra, hogy valóban Spanyolországban tört volna ki a járvány. Sőt, nagyon valószínű, hogy nem onnan eredt, csakhogy az ország semleges maradt az első világháborúban, így nem is léptettek életbe szigorú cenzúraszabályokat a helyi sajtóban – a hadviselő feleknél viszont ilyenek voltak érvényben, és attól tartva, hogy az új vírusról szóló hírek demoralizálnák az embereket, előbb hallgattak róla, majd az egészet a spanyolok nyakába varrták, ahonnan még érkezhettek róla hírek. Az országhatárokon belül nem is spanyolnak ismerték, „nápolyi katonaként” vagy „francia influenzaként” emlegették.

GRID

Az ehhez hasonló névadásoknak pedig súlyos következményei lehetnek: a 2009-es influenzajárványt sertésinfluenza néven emlegették, ami ártatlan dolognak tűnhet, mindenesetre Egyiptom kormánya gyorsan elrendelte 300 ezer házisertés leölését. A lépéstől azt várták, hogy megállítja a fertőzést, de nem túl meglepő módon nem állította meg, a sertéstartó kopt kisebbség viszont komolyan megérezte a csapást. Az AIDS-et eredetileg GRID-nek hívták (gay-related immune deficiency), ami azt sugallta, hogy a betegség csak a homoszexuálisokra veszélyes. Ez Spinney szerint nem csupán a homoszexuálisok számára volt megbélyegző, hanem ahhoz is vezetett, hogy a gyógyszer iránti kutatások a kezdeti években jóval kevesebb támogatást kaptak, ráadásul a heteroszexuális védekezési kedvet is visszafogta, az egyszeri hírfogyasztó ugyanis a név alapján könnyen hihette azt, hogy ha heteroszexuális, rá nem is veszélyes a kór. A WHO a népnyelv polkorrektségével nem nagyon tud mit kezdeni, mindenesetre ilyen felvezetés után nem csoda, hogy Amerikában kezdetben többek között melegpestisként (gay plague) és melegrákként (gay cancer) emlegették a kórt. A GRID elnevezést a tudományos életben mindössze egy éven át használták, a kutatók már 1982-ben egy pontosabb elnevezést szorgalmaztak, a stigma viszont maradandónak bizonyult.

Spanyolnátha

Spinney eredetileg a spanyolnátha történetével foglalkozott, még jóval a koronavírus-járvány kitörése előtt, de már a WHO betegségnév-ajánlásainak megjelenése után. Szerinte a vélt vagy valós eredetről elnevezni egy-egy kórt pszichológiai szempontból sem egészséges: egyfelől kijelöli a „felelőst”, másrészt azt sugallja az embereknek, hogy külső fenyegetésről van szó, nem pedig olyan betegségről, amivel a közvetlen közelben számolni kell. És mivel egy betegségre senki sem büszke, nem véletlen, hogy a spanyolok a náluk azonosított spanyolnáthát egyből a nápolyiak vagy a franciák nyakába akarták varrni (igaz, az első verzió nem éppen kifejezetten a nápolyiak ellen irányul: egy korabeli operettsláger refrénjében szerepelt az a bizonyos katona, ezért kezdték így hívni a kórt). És persze nem is egyedi eset: Spinney szerint egy új fenyegetés felbukkanásakor az ember egyik első kényszere, hogy elnevezze. Ha már van neve, lehet gondolkodni a megoldáson.

A spanyolnátha tehát Spanyolországban legjobb esetben is francia volt, de itt még nincs vége a történetnek: Szenegálban brazil náthának nevezték, Brazíliában németnek, a dánok pedig lerendezték azzal, hogy valahonnan délről jött (Északon úgyis kevesebb lett volna a gyanúsított). A lengyelek bolsevik betegségnek nevezték, a perzsák az angolokat hibáztatták, a japánok pedig elég meglepő módon a szumóbirkózókat, a járvány ugyanis egy szumóbajnokság után tört ki az országban. Amikor világossá vált, hogy nem több különböző járványról van szó, hanem egyetlen világjárványról, persze a nagyhatalmak akarata érvényesült, és csinálhattak a spanyolok bármit, nagyjából az egész világon a spanyolnátha elnevezés honosult meg. 

A szavaknak erejük van: ha már spanyolnáthának hívják, bizonyára köze van a spanyolokhoz, gondolhatná bárki. Igazság szerint talán még a boldogtalan spanyolok jártak a legközelebb az igazsághoz a francia náthával, ott ugyanis jóval korábban kezdett el terjedni a járvány, de a pontos kitörési helyét nem lehet meghatározni. Egyes feltételezések szerint az Európában állomásozó brit katonák között kezdett először terjedni, mások szerint Amerikában, egy harmadik forgatókönyv szerint ezen belül is New Yorkban.

A franciakór

A spanyolnátha (és a koronavírus) elnevezésének története kísértetiesen emlékeztet egy másik betegség, a szifilisz körüli zűrzavarra. A kórságot először Girolamo Fracastorio itáliai orvos azonosította a tizenötödik században, és ő is nevezte el szifilisznek: a betegségről szóló tankölteményében így hívták azt a pásztort, akit a haragvó napisten ezzel a kórral büntetett. Mellékes, de érdekes fejlemény, hogy ahogy a legtöbb járvány esetében, természetesen a szifilisznél is felmerült, hogy Isten büntetése az emberiség kicsapongásáért, de 1918-ban ugyanezt gyanították a spanyolnátháról, most pedig a koronavírussal kapcsolatban merülnek fel hasonló elképzelések. 

Fracastorio Jeromos tankölteménye a francia kórságról magyarul is olvasható Szatmári Imre 1909-es fordításában, de itt már (igaz, a latin morbus gallicus fordításaként) franciakórnak hívták. A magyarban végül ez is honosodott meg, a „franc essen bele” fordulat is ennek állít kedves emléket. Ez a világ több országában hasonlóan történt, de ahogy lenni szokott, mindenki mást gyanúsított a kór terjesztésével: természetesen a szomszédos országot, esetleg valakit, akit nemzetileg utálni lehetett vagy kellett.

A történet innentől ismerős, csak némileg sokszínűbb, mint a spanyolnátha esete. A szifiliszt franciakórként ismerik az olaszok, a németek, az angolok és a magyarok, de Franciaországban nápolyi, Oroszországban lengyel, Lengyelországban pedig német betegségnek nevezték. A dánok, a portugálok és az észak-afrikaiak spanyol vagy kasztíliai kórként ismerték. Az unalmas nacionalizmuson túllendülve Törökországban a keresztényekről nevezték el a szifiliszt, míg Indiában a muszlimok a hindukat, a hinduk pedig a muszlimokat vádolták a terjesztésével. Szerencsére végül sikerült valahogy kiegyezniük, és megállapodtak róla, hogy mindenről az európaiak tehetnek.

A kínai vírus és az indiai variáns 

Az eddig tapasztalt világjárványok esetén menetrendszerű volt a bűnbakkeresés: hol a zsidókat, hol egy nem szimpatikus szomszéd ország lakosait vádolták azzal, hogy terjesztik az aktuális kórt, és ha ez nem sikerült, jöhettek a boszorkányok, a szegények, a gazdagok vagy az uralkodók. Frank Snowden amerikai történész szerint ez annyira hétköznapinak számított, hogy a pestisjárványok kitörését rendszerint erőszakhullám követte, ami többnyire  kisebbségek vagy külföldiek ellen irányult. Az ehhez hasonló tendenciáknak pedig kifejezetten kedvez, ha már a betegség nevében ki van jelölve az ellenség: miután Donald Trump mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy kínai vírusnak nevezze a covidot, mérhetően megugrott az ázsiai-amerikaiak sérelmére elkövetett zaklatási ügyek száma. A szifilisz és a spanyolnátha után már nem is meglepő, hogy először Kína kérte ki magának a kínai vagy vuhani vírus elnevezést, majd a Trump által alternatív megoldásként bedobott Kung-flut, majd India tiltakozott az ellen, hogy indiainak hívják az ott azonosított B.1.617.2 névre hallgató variánst (ezt hívják azóta deltának). 

A jelenlegi intézkedések a kappáig jutottak, ezt a variánst áprilisban azonosították Indiában. A görög ábécében 24 betű található, és ha kifutnak belőlük, új névadási módszert választanak – jelentette be Maria Van Kerkhove, a WHO covid-részlegének vezetője. Az átnevezés célja az előbbiekben ismertetett stigmatizáció elkerülése. Egyelőre még a legtöbb híradásban együtt szerepel a görög kódnév és a variáns lelőhelye is, így kérdéses, hogy például a delta vagy a kappa valaha lemossa-e magáról indiai származását.

Az eddigi névadási gyakorlatot több oknál fogva is kritizálják: egyrészt adott esetben előítéleteket táplálhat, másrészt könnyen lehet, hogy nem is helytálló, harmadrészt pedig politikai kérdést csinál a betegségek nevéből. Ez utóbbi érvre reagált Rob Wallace evolúciós ökológus 2016-os könyvében, a Big Farms Make Big Flu-ban: szerinte is helytelen nacionalista és légből kapott érvek alapján népekhez kötni a járványokat, de az elnevezés depolitizálása szerinte lehetetlen, ugyanis a járványok és a politika kéz a kézben járnak.

A politika és a járvány

Wallace szerint nem véletlen sorscsapás, hogy egyre több zoonózisos esettel találkozunk: azt állítja, hogy a neoliberalizmus, a modern mezőgazdaság és az ilyen járványok kitörése közvetlen kapcsolatban áll egymással. Ő sem ért egyet az olyan elnevezésekkel, mint a spanyolnátha, a kínai vírus vagy akár az ebola, amit egy kongói folyóról neveztek el, mert az, hogy hol azonosították először a vírust, általában nem árul el róla semmit. Wallace viszont úgy gondolja, hogy a WHO polkorrekt elnevezési gyakorlata valójában a probléma szőnyeg alá söprése: azzal, hogy kódneveket adnak az új vírusoknak és vírustörzseknek, elterelik a figyelmet arról, hogy hol tört ki egy járvány, de arról is, hogy miért. 

Wallace szerint a legtöbb zoonózist a nagyüzemi állattartás eredményezi, a WHO pedig azért nem mer részletekbe bocsátkozni, mert attól tart, hogy így kevesebb támogatáshoz jutna. Az ebola nem azért fejlődött ki, mert egyszer csak történt valami Kongóban, hanem azért, mert az élelmiszeripar újabb és újabb területeket hódított meg az eddig érintetlen erdőben, az emberek közelebbi kapcsolatba kerültek a denevérekkel, és miután a vírus átugrott az emberre is, ebben az esetben is világjárványtól lehetett tartani. Akkor még sehol sem hallottak a covidról, a következtetés mégis teljesen ugyanaz: a zoonózis ilyen körülmények között csak idő kérdése, és valószínűleg nem a koronavírus az utolsó, amivel az életünk során találkozhatunk majd. 

A kutató szerint ráadásul mivel a betegségek elnevezése politikai probléma, a WHO is inkább diplomáciai szempontokat vesz figyelembe, mint egészségügyieket. A szervezetet a tagországok támogatják, illetve néhány célzott kutatáshoz egyes gyógyszercégek is biztosítanak forrásokat, ezért az Egészségügyi Világszervezet lépései is ehhez igazodnak. Ennek megfelelően a WHO által javasolt névváltozatok is ipari vagy diplomáciai érdekeket tükröznek. A 2009-es sertésinfluenza idején joggal követelték, hogy a betegséget 2009-es H1N1 néven emlegessék, azzal viszont, hogy a sertést kihagyták a képből, elfedték, hogy a sertéstartás akkori körülményei tették lehetővé a kitörését. Wallace szerint hasonló a helyzet a madárinfluenzával is, ezt ugyanis a baromfiipar szabadította az emberiségre, így a „madár” szó önmagában nem árulja el, hogy talán ez is megelőzhető lett volna. 

Az, hogy alfa, gamma, delta vagy kappa, tulajdonképpen teljesen mindegy: emiatt nem fognak alfákat, gammákat, deltákat vagy kappákat vegzálni. A járvány tavaszi, nyári és őszi fejleményei viszont megmutatták, ahogy a korábbi tapasztalatok is, hogy kínaiakat, indiaiakat és spanyolokat viszont igen, sőt, akár még a denevéreket vagy a tobzoskákat is, úgyhogy elképzelhető, hogy a világ jobban járt egy semleges kódnévvel, mint ezekkel a betűkkel – már ha megjegyzi őket valaha valaki, mert az indiai variáns még mindig egyértelműbbnek tűnik, mint egy semmibe bedobott delta vagy a B.1.617.2.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: