Nyomoznak a Tesla ellen, mert nem ismeri fel a megkülönböztető jelzést használó gépjárműveket

2021.08.17. · TECH

Vizsgálatot indított az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hivatala, az NHTSA a Tesla ellen, amiért 2018 januárja és 2020 júliusa között az autók önvezető funkciója nem vette figyelembe a mentőknek, rendőröknek és tűzoltóknak járó elsőbbségadási kötelezettséget. A hivatal szerint legalább 11 ilyen eset történhetett, a balesetekben tizenheten sérültek meg, egy ember pedig életét vesztette.

Bár hivatalosan senki sem javasolja, hogy a sofőr magára hagyja az autót, ez mégis viszonylag gyakran előfordul. Az NHTSA által vizsgált balesetek mindegyikében működött az Autopilot vagy a Traffic Aware Cruise Control funkció, csak épp nem megfelelően. A balesetek többsége sötétedés után történt, a rendvédelmi szervek járművei pedig használták a szükséges megkülönböztető jelzéseket.

Elon Musk technopápa és Tesla-alapító szerint az önvezető autó biztonságos, igaz, hivatalosan azt javasolják, hogy a sofőr akkor is legyen résen, ha ezt a funkciót használja. Musk egy áprilisi Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy az önvezető funkció használata során tizedannyi baleset történik, mint a hagyományos autóutak során. Valószínűleg a Tesla-vezér is tudott a problémáról, múlt hónapban ugyanis azt tweetelte, hogy az új, Tesla Vision-nek keresztelt rendszer már feldolgozza majd a mentők és rendőrök fényjelzéseit, sőt, még a kézmozdulatokat is.

Egy évig vizsgálódnak

Az NHTSA vizsgálata azt akarja kideríteni, hogy a Tesla milyen technikát használ a sofőr megfigyelésére, segítésére és arra, hogy aktív részvételre késztetse az autó vezetőjét. A testület vizsgálata legalább egy évig tart, a végeztével változtatásokat kérhetnek az önvezető autók működésében, vagy szélsőséges esetben a kocsik visszahívását is elrendelhetik, amennyiben nem ítélik biztonságosnak őket.

A felügyelet ezeken a baleseteken kívül civil karambolokat is vizsgált: itt a 2016 óta vizsgált 31 eset közül háromban bizonyosodott be, hogy az Autopilot funkciónak nem volt szerepe az ütközésben. A balesetekben összesen 10 ember hunyt el. Az NHTSA emellett ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy valódi önvezető autó egyelőre nem kapható a piacon, a funkció használatával pedig továbbra is a sofőr lesz felelős az autó által okozott balesetekért.

A vizsgálat a Tesla Y, X, S és 3 típusait érinti. Sam Abuelsamid, a Guidehouse Insights piackutató vezető elemzője, önvezetőautó-szakértő szerint elsősorban nem programhibáról van szó (bár Andrej Karpathy, a funkció vezető fejlesztője tavaly februárban elismerte, hogy az Autopilotnak gondot okozhat egy út mellett álló rendőrautó felismerése), hanem arról, hogy sokan tényleg elhiszik, hogy a Tesla képes elvezetni magát. Abuelsamid szerint az esetek többségében egészen jól is működik a rendszer, de könnyen összezavarhatják olyan dolgok, amelyeket egy ember teljesen egyértelműnek tartana, ebből lesznek a vizsgálthoz hasonló balesetek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás