Tudom, hogy milyen egy alma, tudom, hogy piros, csak nem látom magam előtt

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

„Családunkban többen afantáziások, én magam pedig azután vesztettem el a fejemben megjelenő képeket, hogy elszenvedtem egy agysérülést. Hozzátenném, hogy erre a férjem azt mondta: ezt már annyiszor megbeszéltük, ezek a képek nem is jelentek meg neked soha” – elevenítette fel emlékeit Gulyás Erzsébet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Kutatólaboratóriumában működő kutatócsoport egyik tagja, amikor arról kérdeztük, hogyan kezdett el foglalkozni az afantáziával. A fejlesztő pedagógus végzettségű Gulyást az érdekelte, vissza tudja-e szerezni a képeit”, és „persze kisült, hogy a gyerekeimnek egy része is afantáziás. Amikor a kislányomnak említettem, hogy egy adott könyvből a képekre emlékszem, visszakérdezett, hogyhogy, hiszen nem is volt kép a könyvben. Ez többször felmerült, de nem értettem, miről van szó. Aztán egy idő után rájöttem, hogy ő a fejében nem tud előhívni képeket.”

A jelenség neve afantázia,  olyan állapot, amikor az ember képzelete nem vetíti le a gondolatait. Ha azt kérjük tőle, hogy képzeljen el egy piros almát, akkor az érett gyümölcs képe helyett például az alma szó vagy egy ahhoz kapcsolódó fogalom betűjele jelenik meg a fejében. Ennek az állapotnak a szöges ellentéte a hiperfantázia, amikor valaki kivételesen erős vizuális képzeletvilággal rendelkezik. Ezeket a jelenségeket már a 19. század végén leírták, de csak néhány éve figyelt fel rájuk úkra a világ. Az afantáziát Adam Zeman, az Exeteri Egyetem kognitív idegtudománnyal és viselkedésneurológiával foglalkozó professzora kezdte el kutatni 16 évvel ezelőtt, míg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatócsoportja Kovács Ilona kutatóprofesszor vezetésével Zeman 2015-ben megjelent cikke után kezdett el behatóan foglalkozni azzal, hogy Magyarországon megjelenik-e az afantázia és a hiperfantázia a társadalomban, és ha igen, milyen hatásai vannak az érintettek személyiségére, szociális interakcióira, a mindennapi életére és tanulási képességeire.

Hogyan lesz valaki afantáziás?

„Nekem nagyon hiányoztak a képek, amikor eltűntek, és nagyon igyekeztem újra előhívni őket. Először a rendszámokkal próbálkoztam, gondoltam, hátha azokat a fekete-fehér betűket el tudom képzelni, de ez sem sikerült. Tehát tudom, hogy milyen egy alma, tudom, hogy piros a színe, csak nem látom magam előtt” - magyarázta Gulyás, milyen érzés egy szerencsétlen baleset után elveszíteni a vizuális képzelőerőt. A korábban említett Zeman 2005-ben szintén egy olyan eset mentén kezdett el foglalkozni az afantáziával, amikor egy nyugdíjas földmérő betege egy kisebb szívsebészeti beavatkozás után arra panaszkodott, hogy a műtét óta nem tud képeket összerakni a fejében – vizuális emlékei azonban megmaradtak.

Gulyás mindenesetre olyan esettel is találkozott már, amikor valaki kisgyermekként valamilyen szörnyű dolgot látott, traumán esett át, és azután lett afantáziás. Ha ez nagyon fiatal korban következik be, az illető végeredményben nem különbözik azoktól, akik születésük óta afantáziásak, amire szintén akad számos példa. Felveti viszont a kérdést, hogy vajon visszafordítható-e ez az állapot, és hogy öröklődik-e.

Mérhető-e a képzelőerő?

Ezekre a kérdésekre a tudomány egyelőre nem talált megnyugtató választ, többek között azért nem, mert egyelőre az afantázia meghatározása és felmérése is kihívást jelent. A PPKE kutatócsoportja a vizuális afantázia felmérésére a „Képi képzelet élénksége” (Vividness of Visual Imagery Questionnaire - VVIQ) nevű kérdőívet használja, amelyet egy 1973-as, a vizuális képzelőerővel foglalkozó tanulmány alapján magyarítottak. Hasonló VVIQ-teszttel találkozhatunk az Aphantasia Network nevű honlapon is, amelyet már több mint 150 ezren töltötték ki, és az eredmények több mint 20 ezer embernél jeleztek afantáziát. Az eddigi kérdőívek alapján Zeman és kollégái úgy becsülik egyébként, hogy az emberek 2,6 százaléka él hiperfantáziával, és körülbelül 0,7 százalékuk tapasztalja az afantáziát, amely ugyanakkor nem korlátozódik a vizualitásra: voltak, akik arról számoltak be, hogy kedvenc daluk felidézésekor a zenét nem hallják a fejükben.

Gulyás szerint a magyar változatot eddig 3711-en töltötték ki, a teszttel azonban sajnos sok probléma van: egyrészt az önkéntes alapú kitöltés miatt egyáltalán nem reprezentatív, másrészt felülreprezentáltak az afantáziások, hiszen inkább olyanok töltik ki, akik egyébként is gyanítják, hogy máshogy működik a képzeletük, mint általában.

Hozzátette, sokféle teszttel próbálkoztak már, és folyamatosan zajlik a jelenlegi kérdőívek továbbfejlesztése is, de még nem jutottak el a tökéletes verzióhoz. A VVIQ-tesztet például „azért nehéz kitöltenie valakinek, aki még nem találkozott olyanokkal, akiktől megtudhatta, hogy mások látnak képeket, mert nincs értelmük a kérdéseknek. 2016-ban körbeküldtem a tesztet a kollégáimnak, és odajött hozzám egy kolléganőm, hogy ő nagyon szívesen kitöltené, de nem érti a kérdéseket. Csatlakozott a beszélgetéshez az ő felnőtt fia, aki mondta, hogy persze, hogy lát képeket, ő nem érti, mi a gond a kérdésekkel.”

Más lehet egy afantáziás agyi aktivitása

Mindenesetre az önbevallásos kérdőív szubjektivitásának ellensúlyozására a kutatócsoport nemrég elindított egy kognitív idegtudományi vizsgálatot is, amelynek célja a vizuális mentális képalkotási élénkséget formáló idegi háttérmechanizmusok megállapítása és az afantázia körvonalazásához egy objektív mérőeszköz felállítása. 

Ehhez Lovas Andrea, a PPKE hallgatója és a kutatócsoport tagja első lépésként november elejétől kezdve ébrenléti elektroenkefalográfiás (EEG) vizsgálattal 10 afantáziás és 10 hiperfantáziás tesztalanynál vizsgálja meg, van-e különbség közöttük bizonyos funkcionális agyi idegsejthálózat-működés szempontjából nyugalmi állapotban, valamint akkor, ha felkérik őket arra, hogy vessék be képzelőerejüket. Hozzátette, hogy jelenleg a fiatal, 20-25 éves korosztályból vontak be érdeklődőket a vizsgálatba, de a kiválasztás még nem zárult le, a kutatók várják a további jelentkezéseket. Lovas elmondta, arra számítanak, hogy a három teszt-fázisos HD-EEG-mérések alapján kimutatható lesz valamiféle hálózatműködésbeli különbség afantáziás, illetve hiperfantáziás alanyok között. 

A távlati célokhoz tartozik, hogy ha az EEG-vizsgálatok során sikerül az aktivációs mintázatok alapján az agyban az afantáziához vagy hiperfantáziához kapcsolható agyterületeket azonosítani, megpróbálják egy agykéreg-stimulációs berendezéssel megmérni, lehet-e agykérgi hiper- vagy depolarizációs impulzus mentén modulálva változást generálni a képi képzelet élénkségében. Vagyis igyekeznek megnézni, képesek lehetnek-e az olyan esetekben, amikor nem veleszületett afantáziáról van szó, valahogy oldani ezt az állapotot, és stimulálni a vizuális képzelőerőt. Ez azonban még a jövő zenéje.

A gének tehetnek róla?

Ahogy a kutatások harmadik ágának számító genetikai kutatások eredményei is, amelyek azt igyekeznek feltárni, hogy az afantáziás vagy hiperfantáziás állapot visszavezethető-e egy vagy több gén működésére, akadályoztatottságára vagy bármilyen más genetikai meghatározottságra. A PPKE kutatócsoportjának keretén belül ezzel az irányvonallal Welker Ervin, a Természettudományi Kutatóközpont munkatársa foglalkozik. A genetikai vizsgálat során az alanyoknak egyrészt a VVIQ-tesztet kell kitölteniük, másrészt nyálmintát adnak, amiből a kutatók génszekvenálást végeznek. A résztvevők végül megkaphatják genetikai kiértékelésüket, a kutatócsoport pedig továbbléphet a kutatásban. Bár már vannak elképzeléseik arról, hogy melyik gén befolyásolhatja a képzelőerő vizuális erősségét, további kutatásokra és a korábban említett, EEG-alapú mérőeszközre lenne szükség a továbblépéshez.

És hogy miért fontos az eddigiekhez hozzátenni a genetikai hátteret? Lovas szerint ha ezekből a kutatásokból lehetne következtetni arra, hogy vannak veleszületett afantáziások, és az állapot egyértelműen örökölhető, akkor ezt minél kisebb korban fel lehetne karolni: „Izgalmasnak találnám, ha például lennének a fejlesztésükhöz megfelelő pedagógiai eszközök, hogy az érintett gyermek ne érezze magát azért kirekesztettnek, mert ebből a szempontból másképp gondolkozik”.

Lehet élni szorzótábla nélkül

Márpedig a kutatócsoport eddigi eredményeiből kiderül, az afantáziások és a hiperfantáziások a mindennapokban érzékelhető módon másképp látják a világot. Gulyás példaként hozta fel egyik afantáziás gyermekét, aki óvodás korában általában egymásba záródó ágakkal rajzolta a fákat. „Annak idején nekem óriási kérdés volt a miért. Csak később derült ki, hogy nem látta a fejében a fát, és ezért olyat rajzolt, ahol az ágak logikusan fejeződnek be” - magyarázta. Ez számos afantáziásnál úgy köszön vissza, hogy amikor azt mondják neki, rajzoljon le valamit fejből, akkor nem tudja megtenni, viszont ha ott van előtte, prímán képes megrajzolni - ahogy Glen Keane, A kis hableány című rajzfilm alkotója.

Gulyás szerint az is nagyon általános, hogy az afantáziások nem tudják megtanulni a szorzótáblát, amit valahogy képként kellene elképzelni. „Ezt végigjátszottuk egy másik afantáziás gyerekemmel is: nagyon jó volt matematikából, de egyszerűen nem volt képes megtanulni a szorzótáblát. Nem arról van szó, hogy rosszul számolnának, sőt ugyanazzal a sebességgel megoldják a feladatot, mint a többiek, de valószínűleg máshogy kellene őket tanítani. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy a pedagógusok körében legyen egy eszköz, hogy ki lehessen szűrni az afantáziás gyerekeket.”

Afantáziás informatikusok és hiperfantáziás képzőművészek

A gondolkodásbeli eltérések, amelyek már kisgyermekkorban jelentkezhetnek, azért is fontosak, mert később a pályaválasztást is meghatározhatják. A nemzetközi kutatásokból és a magyar eredményekből is látszik például, hogy az afantáziás válaszadók többsége nagyobb valószínűséggel foglalkozik természettudománnyal vagy matematikával. Lovas megerősítette, hogy tesztalanyai közül a hiperfantáziás kategóriában láthatóan több a képzőművészeti, bölcsész, társadalomtudományi területen dolgozó, míg az afantáziások között kimagaslóan nagy az informatikusok aránya. Gulyás szerint ugyanez figyelhető meg a VVIQ-kérdőív eredményeiből is. Átlagosan az informatikusoknak a legalacsonyabb a VVIQ értéke, aztán jönnek a mérnökök, míg ez a szám átlagosan a képzőművészeknél  a legmagasabb.

Gulyás, akinek felnőtt gyermekei között afantáziásak és hiperfantáziás is van, első kézből és folyamatosan érzékelte a gondolkodásból adódó különbségeket, a logikus, rendszerszintű gondolkodást az afantáziásoknál, és az erős fantázia nyújtotta előnyöket és hátrányokat a hiperfantáziásoknál. Például azt, hogy utóbbiak nehezebben tesznek különbségek képzelet és valóság között, viszont sokkal könnyebben megtalálják az elkallódott tárgyakat. Craig Venter, a genomika egyik úttörője tavaly úgy fogalmazott, hogy az afantázia segített neki karrierjében, mivel kiiktatta a figyelemelterelő képeket a gondolkodásából. Gulyás úgy emlékezett, hogy Venter azt is hozzátette, hogy azért jó főnök, mert nem merül el a részletekben, és ezt a tulajdonságát az afantáziájának tulajdonította. Azt mondta, azzal, hogy afantáziás, nem érzi szükségét annak, hogy mindenkiről tudja, mit csinál, de átlátja a folyamatot a lényeges pontokon.

Amit a kutatók igyekeztek megértetni, hogy sem az afantázia, sem a hiperfantázia nem jelent hátrányt az élet semmilyen területén, csak a gondolkodásbeli különbségek újabb magyarázó tényezője lehet, amely megfelelő pedagógiai eszközökkel kombinálva elősegíthetné például a pályaválasztást. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: