Akik nem tudnak képeket összerakni a fejükben – megfejtették az afantázia és a hiperfantázia titkát
Ha azt mondják önnek, képzeljen el egy lovat a rét közepén vagy egy naplementét a tengernél, mennyire élénken jelennek meg lelki szemei előtt ezek a képek? Szinte maga előtt látja a ló sörényét, a réten zümmögő méheket, vagy inkább elmosódnak a képek, és valójában csak a szavak visszhangoznak a fejében?
Adam Zeman, az Exeteri Egyetem kognitív idegtudománnyal és viselkedésneurológiával foglalkozó professzora több mint 16 éve kutatja az észlelés, a képzelet és a memória összefüggéseit, és kutatócsoportjával mára több mint 12 ezer olyan emberrel lépett kapcsolatba, akiknek a képzelete nem vetíti le a gondolatokat vizuálisan. A tudósok a New York Times cikke szerint úgy becsülik, több tízmillióan lehetnek, akik az általuk afantáziának elnevezett tulajdonsággal rendelkeznek, és további milliók pedig ennek ellentétét, a kivételesen erős vizuális képzeletvilágot rajzoló hiperfantáziát élik meg a mindennapokban. Zeman úgy véli, sem az afantázia, sem a hiperfantázia nem betegség vagy egyfajta rendellenesség, hanem inkább az emberi tapasztalás izgalmas variálódása.
Képtelenül gondolkodók és az alma alakja
A brit neurológus 2005-ben találkozott először az afantáziával, amikor egy nyugdíjas földmérő betege egy kisebb szívsebészeti beavatkozás után arra panaszkodott, hogy a műtét óta nem tud képeket összerakni a fejében – vizuális emlékei azonban megmaradtak. A páciens képes volt megoldani olyan problémákat, amelyekhez alakzatok mentális forgatására volt szükség, csak éppen nem látta ezeket. Zeman 2010-ben esettanulmányt készített a betegéről, majd felfedezéseit közzétette a Discover magazin is. Ezután egyre többen jelentkeztek a professzornál, legtöbbjük azonban nem orvosi beavatkozásra veszítette el vizuális képzelőerejét, hanem soha nem is tapasztalta meg azt.
Zeman és kollégái különféle kérdőíveket és teszteket töltetnek ki azokkal, akiknél fennáll az afantázia gyanúja. Eddigi legkiterjedtebb kutatásukban több mint 150 ezren töltötték ki az Aphantasia Network nevű honlapon közzétett online pszichológiai tesztet, és az eredmények több mint 20 ezer embernél jeleztek afantáziát. Volt, aki úgy írta le az állapotot, mintha folyton csak „rádiósan gondolkodna”, vagy „érezné a sötétben az alma alakját”. Ennek ellenére nem volt problémájuk az általuk látott dolgok felidézésével, például helyesen válaszoltak, amikor arról kérdezték őket, hogy a fűszálak vagy a fenyőfa tűlevelei sötétebb zöldek-e. Másrészt viszont az afantáziával élők nem emlékeznek olyan jól saját életük részleteire, ezért a kutatók szerint lehetséges, hogy saját tapasztalataink felidézése – az úgynevezett epizodikus emlékezet –, jobban függ a vizuális képzelőerőtől, mint a szemantikus emlékezet, amikor az olyan típusú emlékeket igyekszünk előhívni agyunk valamelyik zugából, hogy mi Zimbabwe fővárosa.
Efféle kutatások Magyarországon is zajlanak. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetében működő kutatócsoport az afantázia, azon belül a vizuális afantázia jelenségét igyekszik jobban megérteni. Milyen agyi folyamatokban tér el az afantáziások emlékelraktározása és -felidézése? Milyen hatásai vannak az afantáziának az érintettek személyiségére, szociális interakcióira, a mindennapokban való funkcionálására, tanulási képességére? Ha bárkinek kedve támadna részt venni a kutatásban, és letesztelni vizuális képzelőerejének élénkségét, kitöltheti az ezzel foglalkozó kérdőívüket is.
Hiperélénk fantázia és hang nélküli képzelet
Zemant és kollégáit az afantázia szöges ellentétét tapasztalók, a hiperfantáziával élők is gyakran felkeresik. Joel Pearson, az Új-dél-walesi Egyetem kognitív idegtudósa és a téma másik elismert kutatója a New York Times-nak azt mondta, ez az állapot jóval túlmutat az élénk képzelőerőn. Olyan, mint amikor valaki nagyon erőteljesen megél egy álmot, és nem tudja eldönteni, hogy az megtörtént, vagy sem – magyarázta.
Az eddigi kérdőívek alapján Zeman és kollégái úgy becsülik, hogy az emberek 2,6 százaléka él hiperfantáziával, és körülbelül 0,7 százalékuk tapasztalja az afantáziát, amely ugyanakkor nem korlátozódik a vizualitásra: voltak, akik arról számoltak be, hogy kedvenc daluk felidézésekor a zenét nem hallják a fejükben.
Nem meglepő módon a kérdőívekből az is kiderült, hogy ezek az állapotok hatással lehetnek a karrierútra vagy általában véve az ember életére. Például az afantáziás válaszadók többsége nagyobb valószínűséggel foglalkozott tudománnyal vagy matematikával. Craig Venter, a genomika egyik úttörője tavaly egyenesen úgy fogalmazott, az afantázia segített neki karrierjében, mivel kiiktatta a figyelemelterelő képeket a gondolkodásából. Sőt, a kutatók szerint az afantáziának más előnyei is lehetnek. Míg a hiperfantázia annyira élénk világgal tölti meg bárkinek a fejét, hogy nehézzé válhat megkülönböztetni, hol húzódik a határ képzelet és valóság között, vizuális képzelőerő híján az afantáziásoknak könnyebb a traumák utáni továbblépés: egyszerűen kibújnak a traumatikus élmények újraélése alól, mivel képzeletük nem jeleníti meg újra és újra a traumatizáló képeket.
Elképzelt háromszögre összehúzódó pupillák
Mivel azonban a kérdőívek meglehetősen szubjektívek, Pearson kidolgozott néhány kísérletet az afantázia és a hiperfantázia vizsgálatára. Az egyik ilyen kísérlet azon alapul, hogy az ember pupillája automatikusan beszűkül, amikor fényes tárgyak kerülnek a látómezőbe. Amikor Pearson és kollégái arra kérték a tesztalanyokat, hogy képzeljenek el egy fehér háromszöget, pupillájuk ugyanúgy összehúzódott, mintha meglátták volna. Az afantáziával élők többségénél ez a válaszreakció azonban hiányzott, akármennyire erősen próbálták is elképzelni a fehér háromszöget.
Egy másik kísérletben Pearson a félelemre adott fiziológiai válaszreakciókat vizsgálta. Rémtörténeteket és horrorsztorikat vetített tesztalanyai elé egy képernyőre, és figyelemmel kísérte, hogyan változik a bőrük vezetőképessége. A legtöbb embernél, aki például cápatámadásról olvas, ez az érték az egekbe emelkedik – az afantáziásoknál viszont nem változott. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a belső, vizuális képzelőerő egyfajta érzelmi erősítőként működik, amely mind a tapasztalt pozitív, mind a negatív érzelmeket felerősíti. Ez nem azt jelenti, hogy az afantáziával élőknél ne jelennének meg ezek az érzelmek, amikor azonban előhívják ezeket a tapasztalatokat az emlékezetükből, a vizuális képzeletük nem tudja már ezeket felerősíteni.
A kísérletek másik irányát az agyi képalkotó vizsgálatok jelentik, ezek célja, hogy felderítsék azon agyterületek hálózatát, amelyek az afantáziát és a hiperfantáziát okozzák. Zeman és kollégái legutóbb például 24 afantáziás, 25 hiperfantáziás és 20 átlagos, neurotipikus tesztalany agyműködését vizsgálták meg. A kutatók arra kérték az önkénteseket, hogy engedjék szabadon a fantáziájukat, a tudósok pedig eközben az aktivált agyterületeket figyelték. A hiperfantáziával élők körében erősebb aktivitást észleltek az agy döntéshozásért felelős, frontális területei és az agy hátsó részei között, amelyek a szemektől érkező információt dolgozzák fel.
Mágneses impulzusokkal a fantáziáért?
Pearson szerint a jövőben lehetővé válhat, hogy az afantáziásokat vizuális képzelőerővel ruházzák fel. Még nagyon gyerekcipőben járó kísérleteiben ugyanis sikerült elérnie, hogy neurotipikus tesztalanyok agyának vizuális központját nem invazív mágneses impulzusokkal stimulálva felerősítsék fantáziájukat. Úgy véli, hogy ezek az impulzusok gyengítik a vizuális központok működését, amelyek így fogékonyabbá válnak az agy frontális területeiről érkező kérésekre.
A kutató szerint elméletileg a kognitív tréninggel kombinált mágneses impulzusok lehetővé tehetik az afantáziával élőknek, hogy megerősítsék a mentális képek előállításáért felelős agyi hálózatokat. Ennek azonban az lehet az ára, hogy ha egyszer felerősítik a vizuális képzelőerőt, lehetetlen ezt utána visszacsinálni. Emiatt Pearson egyáltalán nem biztos benne, hogy helyes lenne egy hasonló eljárás bevetése.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: