Lacika, markold meg a kontrollert, és teleportálj oda a traktorhoz!
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer felkapom a fejemet egy olyan sajtómeghívóra, ami egy tanterem átadásáról szól, és amiben két mondaton belül szerepel, hogy „K+F projekt,” „közigazgatási államtitkár,” és hogy az átadásra váró tanterem „az Agrárminisztérium kiemelt támogatásával valósult meg.” Két betű győzött meg mégis: VR-teremről van szó. Ráadásul, bár ez a november 25-re szóló meghívóból nem derült ki, Magyarország első olyan valódi virtuálisvalóság-tanterméről, ahol folyamatos szakoktatás zajlik.
Az is szembetűnő volt, hogy mindez nem valamelyik top 100-as listáról ismert középiskolában történik, hanem a Déli ASZC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban, vagy ahogy helyben emlegetik, a Szakiban. A dél-alföldi Jánoshalma nyolcezres kisváros az ország hatodik legfejletlenebb járásában (a 197 közül), nagyjából félúton Kiskunhalas és Baja között. Jánoshalma elsősorban gyümölcstermesztéséről ismert, de mint kiderült, az itteni agrárszakképzés már eddig is országos hírű volt – nem véletlenül választották a Szakit a kísérleti projekt helyszínéül.
De még ekkor sem igazán tudtam elképzelni, mire számítsak a gazdaverzumban, úgyhogy találgatás helyett inkább felszálltam a vonatra: irány a virtuális valóság, irány Jánoshalma!
Magyarország VR-központja, a Viking Discótól három kereszteződésnyire
A tapasztaltabbak már a föld színének árnyalatából meg tudják állapítani, hol ér véget a Kiskunság, és hol kezdődik Bácska, de ha van, ami összetartja a megye két rivális névadó régióját, akkor az a legendás, elhagyatott diszkók képe. Nem is kellett elmenni a bácsalmási Ecstasy diszkó ókori romjaiig, Jánoshalmán már rögtön a vasútállomásról kilépve ez a látvány fogadott.
Három kereszteződésnyi séta után már ott is voltam a városközpontban, amit jó magyar településként a templom-hivatal-szökőkutas park szentháromság jellemez. Már ezen a rövid úton nehéz lett volna nem észrevenni a mezőgazdasági kötődést: háromból kétszer traktor közeledése miatt kellett szétnéznem, mielőtt átkeltem az úton, és még a Szent Anna Katolikus Óvoda előtt is a szeptemberben lezajlott terményhét fotói lógtak a falon.
A főtéren hosszan elnyúlik a Szaki kollégiuma, az élelmes diákok már kirakták a doboz tejet az ablakpárkányra hűlni (exkoleszosként gyanítom, a hűtőből el-eltünedeznek a dolgok), de a hatalmas épület mellett szinte eltörpül maga az iskola bejárata.
Elég régen jártam középiskolai épületben, de ha az aulába kihurcolt székek, a mikrofonok, projektorok és laptopok tengerében idegeskedő technikusok látványa nem hozta volna vissza egyből a sulihangulatot, azért meg is kérdezték tőlem a bejáratnál, hogy miért nem ünneplőben jöttem. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy jobban meg kellett volna nézni azt a meghívót, de aztán leesett: maszk van rajtam meg hátizsák, valószínűleg az átadásra kivezényelt diákok egyikének néztek. Nevettünk, aztán volt még egy kis idő körbenézni az iskolában.
A hatvanas-hetvenes évekbeli tablók nyomasztó hangulatát osztálykirándulások képei törik meg, és amíg megérkeznek a díszvendégek, még olvasgatni is lehet: a „Szeretem a mezőgazdaságot, mert...” című tábláról például kiderül, hogy legtöbben a családi szakmát viszik tovább, de vannak költőibb diákok („az élmény, amikor az őszi vetés után hó takarja a tájat, és az első tavaszi olvadás után előtűnnek a földek, sok titokzatosságot rejt magában”), vannak szenvedélyesek („Szeretem az MTZ-ket. Ha unatkozom, csak beülök a traktorba és megyek. A nők is felnéznek a traktorosokra”), és vannak die-hard gazdajelöltek is („A mezőgazdaság nem csak egy szakma, amit űzni kell, ez egy életstílus”).
Ha régen jártam iskolaépületben, akkor még régebben kellett évnyitót vagy évzárót végigülnöm, de a változatos minőségben vasalt fehér inges diákokra nézve beláttam, nem engem kell itt sajnálni, úgyhogy átadtam magam a megnyitónak. A délelőtt házigazdája, vélhetően az osztály legjobb orgánumú fiatalembere, először egy Veres Péter-verssel varázsolt kontextust a „Jánoshalma mint VR-főváros” koncepció mögé: „nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat / ide kell hoznunk a nagyvilágot / ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.”
Ezután viszont rögtön elvesztettem a fonalat, a végeláthatatlan köszöntőbeszédek közé beszúrt citerajátékot és a kilencedik á osztály tanulóinak angol keringőjét már nem tudtam mire vélni, de egyébként le a kalappal, megtették, amit megkövetelt a haza, és az államtitkár, országgyűlési képviselő urak látogatása.
Végre fel lehetett menni a frissen átalakított, az itt-ott heverő VR-szemüvegek miatt máris egy nyugati egyetem hangulatát árasztó tanterembe, ahol sor került arra a mozzanatra, ami az átadás szóval együtt jár: szalagátvágás! Igaz, hiába reménykedtem, egyelőre senki nem fejlesztette le a virtuális szalagátvágó szoftvert, úgyhogy a valóságban nyisszant a trikolor, de legalább a nap egyik főszereplőjét, a VR-traktort sikerült a háttérbe terelni.
Mert hogy miről is szól ez a projekt? Az átadott tanteremben hat darab négyzetalakú játékteret alakítottak ki, amelyen belül mozoghatnak a legújabb Oculus VR-szemüveget, a most már Meta Quest 2 néven futó headsetet viselő diákok – a hely persze viszonylag szűkös, ezért a virtuális térben néha teleportálni kell a távolabbi pontokra. Az iskolában gazdákat és mezőgazdasági gépészeket képeznek, úgyhogy a VR-oktatásnak is ehhez kell igazodnia, ennek megfelelően most elsőként egy traktor napi karbantartását, valamint az eke traktorhoz való csatolását tudják szimulálni a diákok virtuálisan.
A keréknyomás, az olajszint ellenőrzése, a zsírzópontok kenése – mind olyan művelet, amit jobb tankönyvek helyett élőben megtanulni, de ha erre nincs mód, a virtuális valóság a második legjobb választás. Sőt, a fizikai munkánál biztonságosabb, és egyszerre több diáknak, extra költségek nélkül átadható a tudás, amely az Xbox- vagy PS-kontrollerekhez hasonló kiosztású, gombokból, ravaszból és joystickből álló kézi eszközök használatával az izommemóriára is hat, így a mozdulatokat már azelőtt elsajátíthatják a gyerekek, mielőtt a valóságban is találkoznak az adott járművel vagy berendezéssel.
A virtuális valóság óriási segítség az oktatásban, de egy Oculus szemüveggel nem lehet szántani
A projektet az Agrárminisztérium háttérintézménye, a Herman Ottó Intézet kezdeményezte, hogy felmérje, lehet-e hasznosítani a virtuális valóságot az agrárszakoktatásban. A potenciális iskolák közül a jánoshalmai szakképzőre esett a választás, a kutatás-fejlesztési projekt techszakmai részét pedig a Pix VR nevű budapesti cég nyerte el, amely 2020 márciusában alakult, de a csapat tagjai már több éve foglalkoznak az úgynevezett immerzív technológiákkal – a VR mellett ide tartozik a kiterjesztett valóság (AR) vagy a 360 fokos filmek készítése. A 12 fős csapattal dolgozó Pix VR valahol a befektetőket vonzó startup és a nagyvállalatokkal folyamatosan együttműködő vállalkozás között helyezkedik el, definíciótól függően. De hogy mivel foglalkozik egy VR-cég Magyarországon, ha nem belvárosi techszalont üzemeltet vagy platformközi videójátékokat fejleszt?
Bár a cég teljes neve már árulkodó lehet (Pix VR Training Kft.), Jekler Balázs vezérigazgató ennél bővebben is kifejtette a küldetést. „A virtuális valóságnak nagyon sokféle alkalmazási területe van. Most mindenhol sík képernyők vesznek minket körül, a telefontól a laptopon át a projektorokig, vagyis az informatika egy külső dolog, amihez az emberek alkalmazkodnak. A VR ezzel szemben lehetővé teszi, hogy benne legyünk a technológia világában, míg az AR-ral a technológia tud a mi világunkba belekerülni. Ezek innentől fogva körülvesznek majd minket, és mi döntjük el, hogy szórakozásra, munkára, tanulásra vagy valami másra használjuk. A Pix VR azzal foglalkozik, hogy olyan szoftvereket fejlesszen erre a platformra, amelyek a vállalatokat, oktatási intézményeket segíti a működésükben, az ipar 4.0 és az oktatás 4.0 részeként ugyanis kikerülhetetlenek lesznek az immerzív technológiák.”
Már a Pix VR korábbi projektjei is arról árulkodtak, hogy a technológiában rejlő lehetőségek száma a végtelenhez közelít. Hogy mutassa be a Suzuki a potenciális alkalmazottaknak, hogyan dolgozik egy hegesztőgép, amikor működés közben még a mérnökök sem mehetnek a közelébe? Hát repítse őket az akció középpontjába, virtuálisan. Hogy tanítsa be a Sanofi az új munkavállalókat a csomagológépek kezelésére? Egyszerű, állítsa le a gyártást a betanítás idejére, vagy küldje őket egy külső tréningközpontba. Vagy, ha nem akar ráfizetni minden alkalommal, rendelje meg egy VR-fejlesztőtől a gép virtuális mását, nyomjon az újoncok fejére egy Oculust, nyomjon egy kontrollert a kezükbe, és mire kezdhetnek az üzemben, már csak az lesz a furcsa, hogy munka közben nem húzza le a fejüket a headset súlya.
A jánoshalmai mintaprojekt is jól illik ebbe a sorba. Mit tegyen egy agrárszakképző iskola, ha nem csak tankönyvből és unalmas videókból akarja megtanítani a gyerekeknek egy traktor karbantartását, miközben egyre nagyobb terhet jelent a gyerekek kiutaztatása az erdőszéli tanüzembe, ráadásul mire vissza kell érni, nem is jut mindenki sorra a traktornál? A Pix VR korábbi projektjeiben már tesztelte azt a virtuális oktatási keretrendszert, amelybe már csak bele kellett illeszteni az aktuális tananyagot, ami aztán kiváltja a fizikai gyakorlatot. Vagy, ahogy Jekler Balázs fogalmazott, inkább kiegészíti: „Hangsúlyozni szoktuk, hogy nem szeretnénk, ha az oktatás csak virtuális valóságban létezne. Ennek az a funkciója, hogy eljuttassa a tanulót egy olyan térbe, ahová a valóságban nehéz, vagy lehetetlen eljutni. Itt megismerkedhet az eszközökkel, használatba tudja őket venni, megtanulja a szerelésüket, a karbantartásukat, vagy éppen mi a feladat.” De persze nem árt, ha azért később fizikai valójában is találkozik egy traktorral.
A Pix és a Szaki szakemberei, tanárai közösen dolgozták ki, mi is legyen a pontos témája a mintaprojektnek. „Az ő valós tananyagukból emeltünk ki egy olyan szeletet, amin keresztül be tudjuk bizonyítani, hogy ez az új technológia és a mi keretrendszerünk alkalmas arra, hogy a fizikai oktatást kiváltsa vagy kiegészítse” – mondta a cégvezető. Ebben az esetben egy MTZ traktor lett a tréning tárgya, de szinte bármilyen mezőgazdasági járműre eshetett volna a választás, ugyanis azok többségben vagy nem állnak rendelkezésre az iskolában, vagy messzire kell utazni, hogy a diákok élőben láthassák azokat. „Megvizsgáltuk, hogy ha ezeket a berendezéseket virtuálisan be tudjuk hozni a tanterembe, akkor tulajdonképpen bármikor, bármilyen létszámban, és időkorlátok nélkül tudnak gyakorolni a diákok.”
Fontos volt a projekt összeállításánál, hogy a diákok tananyagából dolgozzanak, mert így össze tudják hasonlítani a virtuális élményeket a valódiakkal, tehát megbizonyosodhatnak arról, hogy a VR mint eszköz valóban megfelel-e erre a célra. Ha beválik a virtuális traktorszerelés, akkor később már jóval egyszerűbb a helyzet: a rendszer működik, csak a járművet kell másra cserélni.
Ez a keretrendszer abból a szempontból is egyedülálló, hogy nemcsak a diákok, hanem a tanárok kezébe is értékes eszközt ad: idővel akár maguk is létre tudnak hozni egy-egy oktatási anyagot a virtuális valóságban. Jekler elmondta: „A virtuális valóságban fizikailag is lehet az adott térben mozogni, és ha a tanár tudja, hogyan kell egy feladatot elvégezni, akkor csak odamegy, ugyanúgy elvégzi, mint a valóságban, és azt a rendszerünk lépésről lépésre elmenti, amit később már oktatási anyagként lehet felkínálni a diákoknak. Ilyen biztos, hogy Jánoshalmán lesz először.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: