Hivatalosan is érző lényeknek nyilvánították az állatokat Spanyolországban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy múlt héten elfogadott törvény értelmében már a polgári törvénykönyvben is érző lényeknek ismerik el az állatokat Spanyolországban, méghozzá különösebb megkötések nélkül: azon kívül, hogy mostantól például egy válópernél nem vagyontárgynak, hanem érző lénynek kell tekinteni a kutyát, a vadállatokat is hasonló jogok illetik majd meg.
Az országban eddig csak a büntető törvénykönyvben tértek ki az állatokra, ezen belül is az állatkínzásra, a jog máskülönben tárgyakként kezelte őket. Ez María González Lacabex állatvédő aktivista szerint azt is jelentette, hogy a törvény előtt egy kutya pont ugyanolyan vagyontárgynak számított, mint egy lapostévé, de ennek most már vége: vitás esetekben a bíróságnak már az állatok érdekeit is figyelembe kell vennie.
A törvényt a spanyol törvényhozás alsóházának legtöbb képviselője megszavazta, egyedül a szélsőjobboldali populista Vox párt emelt szót ellene. Ángel López Maraver, a párt képviselője, a Spanyol Vadászszövetség egykori elnöke szerint a törvény „őrület, hülyeség, nonszensz”, mivel „dehumanizálja az embereket és emberi jogokat akar juttatni az állatoknak”.
Csak az ember ismeri fel a szenvedést
Gillermo Díaz jogász szerint ez egy fontos lépés a spanyol jogban, mivel „csak az ember képes felismerni mások szenvedését, így erkölcsi kötelessége is megelőzni ezt a szenvedést”. A törvény általánosságban csak az állatokra hivatkozik, nem tesz különbséget a házikedvencek és a vadállatok között, az viszont még nem egészen világos, hogy ez mit jelent majd a gyakorlatban, így például milyen jogok illetik majd meg a szöcskéket, csigákat és piócákat.
A törvénytervezetet először 2017-ben nyújtották be, de csak múlt héten fogadták el. A döntést Juantxo López de Uralde, az Unidas Podemos párt képviselője már csak azért is fontos erkölcsi mérföldkőnek nevezte, mert Spanyolroszágban évente 200 ezer állatot hagynak magára, így most már az ő védelmükről is gondoskodik a jog. Más képviselők az illegális állatkereskedelem és a feketepiac visszaszorítását várják a döntéstől. Az állatok elleni erőszak, a menhelyeken uralkodó embertelen állapotok és az állatkínzás komoly problémát jelentettek az országban, ráadásul a szabályozás régiónként is eltérő volt, így olyan vidék is akadt, ahol a megunt állatot jogszerű volt elpusztítani is, ezért az állatvédők komoly győzelemként ünnepelték a lépést.
Legutóbb Nagy-Britanniában hoztak hasonló döntést, itt májusban nyújtották be azt az állatjóléti törvényjavaslatot, amely a gerinces állatokat az érző lények közé sorolta és különleges jogokkal védte. A tervezetet az akkori formájában sokan hiányosnak találták, így novemberben kibővítették a védendő állatok listáját, így a Londoni Egyetem akciócsoportja végül a homárokat, garnélákat, mászórákokat, polipokat, tintahalakat és kalmárokat is érző lényekké nyilvánította.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A brit kormány érző lényeknek nyilvánította a polipokat, a homárt és a garnélát
A fejlábúakról és a tízlábú rákok rendjéről egy szakértői akciócsoport állapította meg, hogy bonyolult központi idegrendszerrel rendelkeznek, ami lehetővé teszi az érzéseket, vagyis képesek „fájdalmat, élvezetet, éhséget, szomjat, melegséget, örömöt, kényelmet és izgalmat” érezni.
Milyen lehet polipnak lenni?
A polip meglepően okos állat, és nincs okunk azt gondolni, hogy ne lenne tudatos, sőt, ne rendelkezne a tudatosság egy meglehetősen komplex szintjével. Kérdés azonban, hogy vajon a polipok tudatossága mennyiben hasonlít a mindannyiunk által oly jól ismert emberi tudatossághoz.
Nemcsak a varjak, de a galambok és a baglyok is intelligens, tudatos lények
Két új kutatásban térképezték fel a madarak agyának működését, és megállapították, hogy olyan kognitív képességekkel rendelkeznek, amelyeket eddig csak a főemlősök sajátjának hittek. A varjak olyan komplex feladatokat is képesek megoldani, amiket az emberek csak hétéves korukban tanulnak meg.