Bináris kapanyél: milyen lehetőségeket kínál a mezőgazdaság a 21. században?
A korszerű technológiák mezőgazdasági célú felhasználásának évezredes múltja van. Hosszú út vezetett a háromnyomásos gazdálkodástól a GPS-vezérlésű John Deere-traktorokig, de nyilvánvalóan megérte végigmenni rajta: a folyamatosan fejlődő technológiák bevezetését mindig bőség kísérte, növekvő terméshozam, jobb ízű ételek vagy alacsonyabb árak formájában. De hogyan fokozhatjuk a termelést, hogy ne zsákmányoljuk ki a természeti erőforrásokat? Milyen lehetőségeket hoz a mezőgazdaság-fejlesztésben a digitalizáció vagy a bigdata-rendszerek? Milyen akadályokat gördíthet az innováció elé az uniós adatkezelési szabályozás, illetve az új technológiák elutasítása? Erről beszélgettünk Koen van Ginnekennel, Hollandia magyarországi nagykövetségének mezőgazdasági tanácsadójával.
Ma milyen célokra használjuk a csúcstechnológiát a gazdálkodásban? Mire fektetnek nagyobb hangsúlyt: a terméshozam növelésére, a megtermelt javak minőségének javítására, vagy éppen a fenntarthatóságra törekszenek?
A precíziós gazdálkodás és a digitalizáció alkalmazása minden mezőgazdasági ágazatban ígéretes eredményekkel kecsegtet, legyen szó tejgazdálkodásról, kertészetről vagy szántóföldi gazdálkodásról. Ezek egyszerre növelhetik a gazdálkodók haszonkulcsát, javíthatják a termények minőségét, illetve csökkenthetik a mezőgazdasági termelés ökológiai lábnyomát. A megnövekedett terméshozam és a javuló minőség, valamint a környezetvédelem ugyanannak az érmének a két oldala, ha precíziós gazdálkodásról beszélünk: a gazdasági növekedés és a fenntarthatóság nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő törekvések. Szóval úgy mondanám, hogy a hangsúlyt nem az eredményekre, hanem ennek a kommunikációjára érdemes fektetni.
Hollandia magyarországi nagykövetségének mezőgazdasági tanácsadójaként a felelősségi köre Ausztriára, Magyarországra, Montenegróra és Szerbiára terjed ki. Tekintettel arra, hogy az említett országok között nincsenek jelentős földrajzi-éghajlati különbségek, logikus az a feltételezés, hogy mindegyikükre nagyjából azonos agrárfejlesztési stratégia alkalmazható?
Nem egészen. Éghajlati szempontból nincsenek köztük számottevő különbségek, de az egyes országok mezőgazdasági ágazatai között már igen – mind a méretüket, mind a fejlettségüket tekintve. Az osztrák Alpokban való gazdálkodás nyilvánvalóan teljesen más, mint az észak-szerbiai vajdasági vagy a magyar alföldi gazdálkodás. Az egyes országokat a politikai-szabályozási szempontok is más és más irányba terelhetik. Arra törekszünk tehát, hogy nyomon kövessük a piaci és szakpolitikai fejleményeket az egyes országokban, és ennek megfelelően alakítsuk a stratégiánkat és a tevékenységünket.
Mivel Montenegró és Szerbia nem tagjai az Európai Uniónak, nem érvényesek rájuk a szigorúbb uniós előírások és szabványok. A földrajzi-éghajlati adottságoktól eltekintve mennyire nehéz koherens fejlesztési stratégiát kialakítani a különböző szabályozási környezetekben?
Szerbia és Montenegró EU-tagjelölti státuszban vannak, ami azt jelenti, hogy folyamatban van a mezőgazdasági szabályok és előírások harmonizálása. Ebben mi uniós tagállamként tudunk segíteni. Aktívan támogatjuk mindkét országot abban, hogy kihasználhassák az EU közösségi vívmányait; ez kormányközi támogatás, illetve a holland tudásközpontoktól és a magánszektortól érkező támogatás formájában is létrejöhet.
Definíció szerint a precíziós mezőgazdaság „digitális technológiákat alkalmaz, beleértve a műholdas helymeghatározó rendszereket, például a GPS-t, a távoli észlelést és a talajviszonyokra vonatkozó adatgyűjtést […] a műtrágya-, a rovarirtó- és a vízhasználat minimalizálása, illetve az az élelmiszer-termelés maximalizálása érdekében. Ezzel a módszerrel […] jelentős gazdasági és környezeti előnyök érhetők el.” Hollandiában szerzett tapasztalatai alapján hogy látja, milyen precíziós megoldásokat használhatunk magyar környezetben? Hogyan javíthatjuk a fenntarthatóságunkat a kortárs precíziós / digitális eszközökkel?
Jó kérdés; ez teszi ki a munkánk nagy részét. A precíziós mezőgazdaság egyelőre sci-finek hangzik. Automatizált drónok és traktorok, felhőn keresztül kommunikáló gépek – erről az egészről kirajzolódhat előtted a digitális jövőkép, ahol minden munkát karcsú robotok végeznek: ők vetnek a földeken, ők takarítják be a termést, vagy lézert használnak a kártevőirtáshoz a futurisztikus metropoliszok melletti búzamezőkön.
Belátom, ez elég ijesztőnek tűnhet. Ami a precíziós alkalmazásokat illeti, az emberek erről többnyire a nagy, beruházás-igényes high-tech megoldásokra gondolnak, amik a nagy mezőgazdasági üzemeknek lehetnek hasznosak. De a precíziós mezőgazdaságnak számos olyan eszköze és szolgáltatása van, amiket családi gazdaságok szintjén alkalmazhatunk. A precíziós permetezéshez vagy öntözéshez használt szenzorokhoz például nem kell csúcstechnológia. A viszonylag új traktorok is frissíthetők olyan intelligens eszközökkel, amik jól illeszkedhetnek egy kisebb gazdaság gépparkjába. Ilyenek a talaj- és növényzetfigyelő szenzorok, amik nyomon követhetik a nedvességszintet, és azonosíthatják a termőterület problémás részeit, ahol nagy szükség lehet permetezésre vagy öntözésre.
Ami a „hogyan” kérdését illeti: kulcsfontosságúnak tartjuk a bevált gyakorlatok megosztását másokkal. Hollandiában 2017-ben elindítottunk egy kísérleti programot holland gazdákkal, Fieldlab Precision Farming (NPPL) néven. A program a digitalizációra korán átnyergelő farmerek egy csoportjával dokumentálta az átállást, és a tapasztalataikat megosztották másokkal, akik csak akkor készültek belevágni. A programban részt vevő farmerek általában nehezebb évet éltek meg az átállás után, de a következő évben már az új eljárás előnyei is megmutatkoztak. Az NPPL program úttörőitől olyan tanulságokat szerezhettünk, amikkel felvértezve a holland gazdálkodóknak ma részletes, kidolgozott információik vannak arról, hogy mire van szükség a precíziós gazdálkodásra való átálláshoz; hogy mennyi ideig fog ez tartani; és hogy milyen előnyökkel jár ez az egész.
Azt hiszem, az imént említett példákat a magyar gazdálkodók is felhasználhatják, hogy felmérhessék a lehetőségeiket, amennyiben ezt még nem tették meg. A budapesti holland nagykövetség mezőgazdasági hivatala ezt azzal is igyekszik elősegíteni, hogy olyan rendezvényeket, szemináriumokat és webináriumokat szervez, ahol eszmecsere folyhat a gyakorlati és a pragmatikus kérdésekről. Ezt a jövőben is folytatni szeretnénk.
Kell-e számítanunk rá, hogy jogharmonizációs nehézségek fékezhetik meg a mezőgazdaság digitális átalakulását? A feltörekvő technológiák közül sok erősen adatközpontú. A big data rendszerekből a modern adatfeldolgozási technológiákkal értékes és használható tudásanyagot nyerhetünk, de olyan jogszabályi környezetben, ahol a szigorú adatvédelmi szabályok (mint amilyen az európai GDPR) megtilthatják a felhasználóknak az ilyen irányú adatgyűjtést és -feldolgozást, ezek a korlátozások, ha közvetve is, de csökkentik a hatékonyságot.
Az adatok kezelése és felhasználása kulcsfontosságúak a big data rendszerekben és a mesterségesintelligencia-alapú lehetőségek kiaknázásában; ezek sokat javíthatnak a gazdálkodók döntéshozatali hatékonyságán. Muszáj olyan jogi szabályozási környezetet létrehozni, ahol szimultán biztosítható az adatvédelmi szabályok betartása, illetve az adatok felhasználhatósága. Ez kényes egyensúlyi helyzet, de muszáj lesz megteremtenünk.
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy egyes gazdálkodók vonakodnak megosztani az adataikat, attól tartva, hogy a versenytársaik, a beszállítóik vagy a kormányzat felhasználhatja ellenük az általuk megosztott információkat. Ezt a félelmet talán úgy sikerülne leküzdenünk, ha biztosítékot nyújthatnánk arra, hogy az adataik nem kerülnek rossz kezekbe, és nem használhatók fel más célokra, mint amit engedélyeztek. De tudatosítani kell a gazdákban, hogy minél több az adat a felhőben, annál megbízhatóbb lesz az erre alapuló döntéshozatal. Minden adat-hozzájárulás növeli a rendszer hatékonyságát, így a szektorban a megosztás közös érdek.
Olyan összetett rendszerekkel dolgozva, mint amilyen a mezőgazdaság, rengeteg változót kell figyelembe venni. Bár az új precíziós technológiák növelhetik a terméshozamot, ennek lehetnek hátulütői. Ha például a nagyobb termelési hatékonyság kizsákmányolja a termőtalaj tápanyagtartalmát, az nem a fenntarthatóságot, hanem a természeti erőforrások túlhasználását segíti elő. Hogy kerülhetnénk el ezt?
A precíziós mezőgazdaság épp ezt a folyamatot akadályozná meg, hosszú távon is biztosítva az erőforrások hatékony és fenntartható felhasználását. Azt mondanám, épp az adatok és a precíziós mezőgazdaság jelenthetne megoldást arra a problémára, amit potenciálisan képes lenne okozni.
Ha már összetett rendszerekről beszélünk: milyen óvintézkedéseket tehetünk a globális felmelegedés káros hatásainak minimalizálásáért? A klímaszakértők szerint számíthatunk rá, hogy Közép- és Kelet-Európában is mindennapossá válhatnak az olyan időjárási szélsőségek, mint a pusztító aszályok vagy a tornádók. Használhatunk precíziós eszközöket az éghajlatváltozás elleni küzdelemben?
A precíziós gazdálkodás eszközeit természetesen a klímaváltozás hatásainak mérséklésére is használjuk, de az adatkezelési és digitalizációs törekvések is az ehhez való alkalmazkodást szolgálhatják. Ha például pontosabb előrejelzést adhatnánk a jégesőkről, viharokról és más szélsőséges időjárási eseményekről, a gazdálkodók megtehetnék a szükséges óvintézkedéseket, hogy megelőzzék a legsúlyosabb károkat. A precíziós öntözés például aszály idején kulcsfontosságú, és valószínűleg épp a klímaváltozás miatt lesz rá egyre nagyobb szükség a jövőben.
A körforgásos gazdálkodás (circular economy) modelljének sikere részben a mezőgazdaság és a feldolgozóipar, valamint a termelési, ellátási és fogyasztói láncok együttműködésén is múlik. Lehetséges az egyes szereplők érdekeit úgy egyeztetni, hogy a végeredmény minden szereplő számára előnyös legyen?
Noha az őstermelők és a feldolgozó szektor érdekei látszólag nem mindig esnek, valójában kölcsönös függőségben vannak egymástól. A körkörösség és a biogazdálkodásra történő átállás terén tett erőfeszítéseink alapján úgy érzem, hogy ez minden érintett fél számára előnyös helyzeteket teremthet.
Az őstermelő, aki a melléktermékeit és hulladékait energiává alakítja, potenciális többletbevételi forráshoz juthat, ami inputforrást jelenthet a feldolgozóiparnak is. De a feldolgozóipar is többet profitálhatna abból, ha a saját hulladékát is értékké változtatná, és szemétből állítanak elő értéket. Így a gazdaság által felhasznált nyersanyagok aránya is csökkenthető lenne, a biomasszából és a szerves hulladékból pedig a termelők, a feldolgozók a fogyasztók és a társadalom is hasznosíthatja, mivel csökkenne az élelmiszer-rendszerünk ökológiai lábnyoma.
Máshogy kérdezem: van olyan résztvevője a körforgásos gazdaságnak, aki nem profitálna ebből a rendszerből?
Mint említettem, szerintem ebben a rendszerben megvalósíthatók win-win szituációk – az már más kérdés, hogy nem egykönnyen. A gazdasági modellünk körforgásos biogazdasággá alakításának is megvannak a nehézségei. Vegyük például a logisztikai oldalt. A szerveshulladék-forrásokat más-más helyszínekről kéne begyűjteni, így ha mindent ugyanoda szállítanánk feldolgozásra, az nemcsak komoly fejtöréssel, hanem környezetterhelési többlettel is járna. Alternatív megoldásként beruházhatunk modern feldolgozó létesítményekbe – úgynevezett biofinomítókba –, de ez nagyobb többletbefektetést igényel, amit a bankok nem mindig hajlandók finanszírozni, mert túlbecsülik az ilyen új beruházások kockázati profilját.
Ezekkel a nehézségekkel valamennyi európai uniós tagállam szembesül, így aktívan támogatjuk a legjobban alkalmazható módszerek kölcsönös megosztását, hogy tanuljunk egymás tapasztalataiból, és ezzel is elősegítsük a körforgásos biogazdálkodás megvalósulását.
Az új/digitális technológiák bevezetése nagy mértékben csökkentheti a mezőgazdasági tevékenység energiaigényét, de az új technológiák gyártásának is megvan a maga környezetterhelése. Anélkül, hogy megkérdőjelezném ezen technológiák hasznosságát, kíváncsi lennék, hogy a döntéshozók számolnak-e ezekkel az externáliákkal is.
Tagadhatatlan, hogy az új technológiák előállításának és használatának is megvan a maga ökológiai lábnyoma. Ennek ellenére számos tanulmány foglalkozott az egyes precíziós gazdálkodási technológiák életciklus-elemzésével; ezek azt az eredményt hozták, hogy az alkalmazásuk általában pozitív környezeti-éghajlati hatásokkal jár.
Az új mezőgazdasági technológiák (drónok, bigdata-elemzés, térképanalízis, online adatbázis-kezelés stb.) megkövetelnek-e bizonyos szintű előképzettséget a végfelhasználóktól? Ahhoz nyilván nem kellenek digitális kompetenciák, hogy valaki nomád kecskepásztor legyen Albániában, de ha magasabb hozzáadott értékkel termelő munkaerőt szeretnénk a mezőgazdaságban, a továbbképzésnek is lesznek társadalmi-gazdasági költségei.
A precíziós mezőgazdaság és a digitalizáció bevezetése mindig együtt jár az oktatással és az ismeretterjesztéssel. A szaktudás és a készségek átadása elengedhetetlen előfeltételei annak, hogy élvezhessük a kutatás-fejlesztés gyümölcsét. Ezért rendkívül fontos például a mezőgazdasági tanácsadó szolgálatok munkája.
Az ismeretterjesztésből is igyekszünk kivenni a részünket azáltal, hogy Hollandiából hívunk meg szakértőket, hogy osszák meg a tudásukat és tapasztalataikat. Ugyanakkor Hollandiában is folyamatosan frissítjük a mezőgazdasági oktatási programjaink tananyagát, hogy a gazdálkodók következő generációja felkészülten kezelje az új technológiákat, és élhessen az azok által biztosított lehetőségekkel. De nem minden új mezőgazdasági technológia olyan bonyolult, mint a rakétatudomány: ahogy a nagyközönségnek is egyre inkább elérhetőbbé válnak, úgy javul az általános elfogadottságuk is.
Beszéljünk néhány szót az élelmiszer-pazarlásról, mint a környezeti kizsákmányolás egyik fő tényezőjéről; ez a jelenség gazdasági szempontból olyan hatékonyságveszteséget jelent, amilyenre semelyik más iparágban vagy szektorban nincs példa. Figyelembe véve, hogy évente ezermilliárd dollárnyi étel megy veszendőbe, a hulladékmennyiség csökkentése vonzó célkitűzés lenne, mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból.
Abszolút. Muszáj megtalálnunk az élelmiszer-kínálat és -kereslet optimális egyensúlyát. Ebben is a digitalizáció segíthet, mivel a termelőknek, a feldolgozóiparnak és a HORECA-szektornak is mélyebb betekintést nyújthat a keresleti és kínálati viszonyokba. Hollandiában és Magyarországon is több izgalmas vállalkozás és kezdeményezés irányul az élelmiszer-pazarlás felszámolására, a hulladékok új nyersanyagként történő felhasználására.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nemrég előterjesztett egy törvényjavaslatot – eddig ismeretlen okokból –, ami arra kötelezné a legmagasabb jövedelmű áruházláncokat, hogy a lejáró szavatosságú termékeiket az állam rendelkezésére bocsássák. A poltikai szempontokat félretéve kérdezem: ilyen mennyiségű szerves hulladék esetében melyik újrahasznosítási vagy újrafelhasználási módszer járna a legkedvezőbb megtérüléssel az optimális körforgásos gazdasági modellben? Mi legyen belőle? Bioetanol, szerves bioüzemanyag, vagy éppen takarmány?
Ilyenkor mindig a fokozatosság elvét követjük: az erőforrásokat akkor használhatjuk ki maximális mértékben, ha biomasszát használunk olyan termékekben, amik többszöri újrafelhasználásuk során a legnagyobb gazdasági értéket hozzák létre. Ezt a megközelítést követve az energia-újrahasznosításra csak azután kerülne sor, ha már minden más nagyobb értékű termék és szolgáltatás létrehozásának lehetőségét kimerítettük. A kinyerhető érték maximalizálása ennek ellenére sem mindig egyszerű. A biomassza bioalapú inputokká alakítása vegyipari szempontból támaszt nehézségeket, illetve, mint korábban említettem, jelentős beruházásokat is igényel. De a nehézségek egyben lehetőségeket is jelentenek: a cél az, hogy ezeket a gazdaságunk és a környezetünk javára fordítsuk.
A Holland Királyság budapesti nagykövetségének médiapartnere a Qubit.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: