Teljesen átírta a nyugat-antarktiszi jégtakaró történetét a friss kutatás, ami rávilágít, miért kell 2 fok alatt tartani a felmelegedést

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Az eddig gondoltnál jelentősen korábban, 18 millió éve alakult ki a nyugat-antarktiszi jégtakaró, amely jelentősen képes befolyásolni bolygónk éghajlatát – derítette ki egy friss kutatás. A ma nagyrészt a tengerszint alatt elhelyezkedő, 2,2 millió négyzetkilométeres terület vizsgálata különösen fontos, ugyanis ha 2 fok fölé emelkedik a felmelegedés mértéke, az destabilizálhatja a jégtakarót, ami a globális tengerszint három méteres emelkedésével fenyeget.

Az Antarktisz eljegesedéséhez a Föld 34 millió évvel ezelőtti jelentős lehűlése vezetett, amit a légköri szén-dioxid-szint csökkenése okozott. Az ezután következő földtörténeti korra, az oligocénre és a későbbi miocén elejére a maihoz képest 3-4 fokkal magasabb globális átlaghőmérséklet volt jellemző, amit 15 millió éve a miocén éghajlati optimum 1-2 fokkal tovább növelt, az Antarktiszt sem kímélve.

A december közepén a Nature-ben közölt kutatási eredmények a jégtakarók fejlődésének egyik kiemelt eseményét tárják fel. Az adatok szerint még a miocén közepi felmelegedés előtt kialakuló nyugat-antarktiszi jégtakaró (WAIS, West Antarctic Ice Sheet) kezdeti karrierje épp a felmelegedés miatt nem tartott sokáig. Korai kialakulása arra utal, hogy a miocén első felére jellemző 40-60 méteres tengerszint-ingadozásokhoz nem volt szükség a hatalmas kelet-antarktiszi jégtakaró teljes elolvadására a korszak legmelegebb időszakában – ez a fejlemény feloldja a tengerszintre vonatkozó adatok és a forgatókönyvet nem támogató modellek közti ellentmondást.

Az Antarktisz térképén jól látható, hogy a kontinens nyugati felén elhelyezkedő jégtakaró lényegesen kisebb, mint a kelet-antarktiszi, tengeri területeinek destabilizációja ugyanakkor így is több méterrel megemelhetné a tengerszintetIllusztráció: NASA

Jim Marschalek, a londoni Imperial College kutatója és kollégái ezekre a következtetésekre azon üledékminták elemzésével jutottak, amelyeket a nyugat-antarktiszi jégtakarót határoló Ross-selfjég melletti Ross-tenger alól vettek, és amelyek lefedik a miocén első felének középső időszakát. A kutatók az 560 méter mély tenger aljzata alá további 650 méterrel fúrtak le a minták megszerzéséhez, így azok a legkorábbi, közel 17,5 millió éves geokémiai bizonyítékokat hordozzák a nyugat-antarktiszi jégtakaró jelentős megnövekedésére.

Az üledékrétegben talált cirkon ásványok kormeghatározása, valamint a neodímium és stroncium elemek izotópjainak vizsgálata meglepő felfedezésre vezette a szakembereket. Kiderült, hogy a négyből három réteg a Transzantarktiszi-hegységből származik, egy 17,7–17,4 millió év közötti, szinte biztosan a nyugat-antarktiszi régióhoz tartozó területről. A kutatók konklúzióját nem csak egy fúrási minta, hanem az utóbbi, gleccserek által formált üledékrétegre vonatkozó szeizmikus adatok is támogatják.

A múlt rekonstruálása segít megérteni, hogyan reagál a jégtakaró a mai felmelegedésre

Korábban úgy vélték, hogy a jégtakaró több millió évvel később, a miocén végén jött létre, de különböző modellek már ezelőtt is utaltak arra, hogy a formálódása a korszak elején, vagy akár még korábban megkezdődhetett. A kutatók az összegyűjtött bizonyítékok alapján úgy látják, hogy a kérdéses réteg a nyugat-antarktiszi jégtakaró megnövekedését rögzíti, amikor a jég beborította a Ross-tenger alacsony mélységű, kontinentális selfen elhelyezkedő területeinek nagy részét.

Ez a növekedés szerintük egy jelentős lépés volt abban a folyamatban, amely során a jégtakaró szárazföldiből elsősorban tengerivé alakult, és így még inkább kitetté vált a tengerszint változásából eredő hatásoknak. A minták vizsgálata még azt is feltárta, hogy ekkor (17,5 millió éve) a területen nagyon gyors volt az erózió, ami a kutatók szerint a jégtakaró alatti aktív olvadékvízre és viszonylag meleg légköri hőmérsékletre utal.

A kutatást vezető Marschalek úgy véli, az ilyen kutatások azért fontosak, mert „a múltbeli események rekonstruálása segít megérteni, hogy a nyugat-antarktiszi jégtakaró, amely kifejezetten ki van téve a gyors olvadás kockázatának, hogyan reagál a globális felmelegedésre.” Több, az elmúlt években megjelent kutatás szerint a nyugat-antarktiszi jégtakaró 130–115 ezer éve, az utolsó eljegesedés előtti interglaciális időszakban lényegében összeomlott, ami a tengerszint több méteres emelkedéséhez vezetett.

Az szinte biztosra vehető, hogy ha az emberi tevékenység által okozott globális felmelegedés néhány ezer éves időtávon meghaladja a 2 fokot, nagyon jelentős veszteségek érhetik a Ross-selfjéghez vagy a Thwaites gleccserhez hasonló területeket. A mostani tanulmány egyik társszerzője, Tina van de Flierdt szerint „a jó hír az, hogy a nagy jégtakarók relatíve lassan reagálnak a környezeti változásokra, ezért több régióban még mindig van lehetőségünk elkerülni a nagymértékű jégveszteséget. A rossz hír viszont az, hogy a  [nyugat-antarktiszi] jégtakaró alacsonyan fekvő területei egy beépített fordulóponttal rendelkeznek, és jelenleg nem tudjuk, hogy ez hol van.” Ezért úgy látja, hogy a globális felmelegedés 2 fok, ideálisan pedig 1,5 fok alatt tartása az elérendő cél, hogy legyen esélyünk elkerülni a jégtakaró összeomlását.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: