A ma kezdődő klímacsúcs tétje: sikerül-e legalább 2 fokra csökkenteni a globális felmelegedés mértékét

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Az emberi tevékenység által okozott klímaváltozás következtében a globális átlaghőmérséklet a század végére 2,6 fokkal nőhet az ipari forradalom előttihez képest, legalábbis a jelenlegi klímapolitikai vállalások betartása esetén. Ez derül ki az ENSZ Környezetvédelmi Bizottságának (UNEP) új jelentéséből, amit a  Glasgow-ban ma kezdődő COP26 klímacsúcs előtt adtak ki.

2020-ban a koronavírus-járvány hatására példátlan mértékű, 5,4 százalékos kibocsátáscsökkenés következett be, áll a jelentésben, viszont – legalábbis ami az üvegházhatású gázokat illeti –, lassan minden visszaáll a korábbi állapotra. Ez az UNEP szerint azt mutatja, hogy itt az ideje a gyors és tartós irányváltásnak, amire a kéthetes klímacsúcs ideális lehetőséget biztosít

A 2015-ös párizsi egyezményben megfogalmazott nemzeti vállalások teljesítése a szervezet szerint 2,7 fokos, a nemzetközi támogatások megérkezéséhez kötött ígéretekkel együtt pedig 2,6 fokos felmelegedéshez felmelegedéshez vezethet. Ha minden ország, amely eddig nettó zéró kibocsátási célokat fogalmazott meg a század közepéig, teljesíti is azokat (erre a jelenlegi, sokszor nem törvényi szintre emelt vállalások miatt nincs garancia) a felmelegedés a jelentés szerint 2,2 fokban is stabilizálható. A 2 fokos limit, amit ezzel majdnem sikerül elérni, sokáig meghatározó klímapolitikai célkitűzés volt, mert kutatók úgy vélik, hogy az ilyen mértékű felmelegedés még viszonylag biztonságos keretek közt tartaná a bolygó éghajlatát.

A párizsi egyezményben megfogalmazott 1,5 fokos cél erre még alkalmasabb, és tovább mérsékelné a károkat, de egyre nehezebben tűnik elérhetőnek. Ahhoz, hogy esélyünk legyen a teljesítésére, innentől fogva csak 417 gigatonnányi nettó szén-dioxidot juttathatnánk a bolygó légkörébe, ami a mostani számok alapján 10 évnyi kibocsátásnak felel meg.

A helyzet még ennél is összetettebb, mivel az UNEP jelentés alapjául szolgáló, a hatásokat 2100-ig vizsgáló kibocsátási forgatókönyvek önmagukban 0,5 fokos bizonytalanságot hordoznak, amit jól tükröz az ismertetett értékekhez csatolt viszonylag tág valószínűségi tartomány. Másrészt nem értjük tökéletesen a Föld éghajlati rendszerének működését és az üvegházhatású gázok szintjének növekedésére adott reakcióját, a klímaszenzitivitást, ami rossz esetben tovább növelheti a a várthoz képest bekövetkező felmelegedés mértékét.

Az elmúlt években világossá vált, hogy a legnagyobb kibocsátással számoló, apokaliptikus jövőt felvázoló éghajlatváltozási forgatókönyvek (RCP 8,5/SSP5-8,5) egyre kevésbé tükrözik a valós helyzetet. Ennek ellenére óvatosnak kell lennünk, mert a fennmaradó ismeretlenek miatt megvan az a kockázat, hogy a kibocsátáscsökkentéssel 2 fok körülire belőtt klímaváltozásból akár 2,9 fokos is lehet, vagy a 2,6 fokos jelenlegi pályánkból valójában 3,5 fokos felmelegedés következik.

Csökken a bizonytalansága, de a felhők még bezavarnak

Ahhoz, hogy megértsük a Föld éghajlati rendszerével kapcsolatos bizonytalanság okait, a klímaszenzitivitás (ECS, equilibrium climate sensitivity) fogalmát kell alaposabban megvizsgálnunk. Ez azt írja le, hogy mekkora felmelegedéshez vezethet hosszú távon az ipari forradalom előtti légköri szén-dioxid-szint megkétszerezése, mielőtt kialakul egy új egyensúlyi állapot.

Nem egyszerűen az a kérdés, hogy a szén-dioxid-szint emelkedése önmagában mekkora felmelegedést okoz, hanem az is, hogy miként hatnak a felmelegedésre a Föld pozitív és negatív visszacsatolási folyamatai. Ilyen például a tengeri jégtakarók visszahúzódásával Föld csökkenő albedója, azaz napsugárzás-visszaverő képessége.

Amint arról a Qubiten már írtunk, az elmúlt időszakban megjelenő főbb kutatások a klímaszenzitivitást 2,3-4,5 fok közé teszik, különböző megközelítések alapján. Az egyik ilyen módszer a 20 ezer éve, az utolsó jégkorszak végén az üvegházhatású gázok légköri szintjének függvényében bekövetkező hőmérsékleti változást használja fel.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) idén nyáron kiadott AR6 jelentése a fenti és további kutatások alapján a klímaszenzitivitást 3 fokra becsüli, és egy valószínűnek tekintett 2,5-4 fok közti, valamint egy nagyon valószínűnek vett 2-5 fok közti intervallumot határoz meg rá. Az AR6 azonban nem tudta teljesen kizárni, hogy a klímaszenzitivitás értéke utóbbi tartomány fölé, azaz 5 foknál magasabbra essen.

Ennek oka a felhőkben keresendő, konkrétabban a felmelegedéssel megváltozó légkörben való viselkedésükben, ami miatt a felhők pozitív visszacsatolásként működhetnek. Egyes CMIP6, azaz új generációs klímamodellek ennek mértékét elég jelentősnek tekintik, ami 5,6 fokig tolja ki a klímaszenzitivitás felső határát, a Föld közepes szélességein általuk jelzett csökkenő felhőborítottság és az így növekvő albedó miatt. Arról nincs vita, hogy a felhők fokozzák a felmelegedést, de ennek a mértéke, amint látjuk, nagyon nem mindegy.

Egy idén januárban publikált, a CMIP6 modelleket vizsgáló kutatás arra jutott, hogy a felhők jelentősen magasabb visszacsatolási értékei, így a nagyobb, 4,5 fok feletti klímaszenzitivitás is valószínűtlen. Erre a következtetésre auotán jutottak a kutatók, hogy összevetették a Föld északi féltekéjén a 20. században rögzített hőmérsékleti adatokat a modellekkel. Kiderült, hogy a felhők és aeroszolrészecsék közötti gyengébb kölcsönhatással és kisebb felhők által okozott pozitív visszacsatolással számoló modellek jobban szerepeltek. Egy július végi tanulmány, ami innovatív módszerekkel vizsgálta a felhők klímaszenzitivitásra mért hatását,  az IPCC középértékével lényegében összhangban 3,2 fokban állapítja meg a klímaszenzitivitást, 2,6-4,2 fok közötti valószínű értékkel.

A felmelegedés megállítása a párizsi egyezményben meghatározott 1,5 fokon lehetővé tenné, hogy a vártnál magasabb klímaszenzitivitás esetén is relatíve biztonságos szinten tartsuk a változások mértékét, másrészt általában véve mérsékeljük káros hatásait, ami a klímaváltozásnak erősen kitett Magyarország számára különösen jó hír lenne

Ugyanakkor szinte biztosan elkerülhetővé válna olyan éghajlati fordulópontok végleges átlépése, amelyek katasztrofális változásokhoz vezetnének a Föld rendszereiben, destabilizálnák a pólusok jégtakaróit és tengeráramlások felborulásával fenyegetnének.

Az energetikával és a klímakutatással kapcsolatos tudományos eredmények bemutatását az ALTEO Csoport támogatta.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: