Így vált a Kádár-korban a magyar falvak emblematikus épületévé a sátortetős kockaház

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Kezdetben 8x8, később 10x10 méter alapterületűek voltak a magyar falvak képét az ötvenes évektől máig meghatározó épületek, a jellemzően sátortetős kockaházak. Tamáska Máté építészetszociológus a Magyar Nemzeti Levéltár Lángliliom utcai raktárában évtizedeken át heverő fotókból tavaly év végén rendezett tárlatot a Kádár-kori kockaházakról. A tervek szerint vándorkiállításként bemutatandó anyag a rendszerváltozás előtti évtizedek vidéki Magyarországának sajátos építészeti, szociológiai és néprajzi tablója – az épített környezet ugyanis beszédes lenyomata a társadalmi viszonyoknak és a történelmi folyamatoknak. Bár kockaházakat a városok külső területein is építettek a 20. század második felében, ez az épülettípus a magyar vidék képét alakította át történeti léptékben páratlanul rövid idő alatt.

A kiállítás és az ahhoz vezető kutatómunka alapja, hogy 1985-ben a felszabadulás negyvenedik évfordulójára az állampárt társadalmi szervezete, a Hazafias Népfront kollektív fotóakciót hirdetett. A cél az országban akkorra megvalósulni látszó létező szocializmus szó szerinti leképezése volt. A felhívásra országszerte lelkes amatőrök fényképezték végig a falvakat és kisvárosokat. Afféle analóg Google Street View készült így, amely a rendszerváltást megelőző évtized vidéki Magyarországát dokumentálta. A 300 településen készült  – 91 bontatlan dobozban tárolt – 80 ezer fotón kockaházak tízezrei láthatók. Tamáska Mátét ezekről kérdeztük. 

Kishartyáni utcakép az 1980-as évek közepénFotó: Magyar Nemzeti Levéltár

Mitől kocka a kocka?

„Ha formai szempontból nézzük, úgy a négyzetes alaprajz a fő specifikum, de legalább ennyire jellemző a sátortető és a »városias«, szintén négyzetes ablak. Ha történetileg, akkor az 1950-es évekről és a második szövetkezetesítés utáni másfél-két évtizedről van szó. Építészettörténetileg lehet a népi építészet utolsó, vagy a modernizálódó falu első háztípusa, illetve az átmenet korának képviselője. Néprajzilag a háztáji gazdaságban még aktív, de már a paraszti létből kivetkőző generáció építészetéről beszélhetünk. Szociológiai értelemben a kockaház a falu urbanizálódásának szimbóluma, a kialakított, de még nem használt fürdőszobák, nappalik és presztízskonyhák időszaka. A lakáshelyzet felől közelítve a városok tömeges lakótelep-építésének vidéki megfelelője” – mondja a magyar vidéket máig meghatározó építménytípusról az építészetszociológus. 

Valuch Tibor társadalomtörténész a 2013-as Magyar hétköznapok cím könyvébe így írja le az archetípust: „Az utcafronton két szoba, az udvari részen a konyha, gyakran egy újabb szoba, valamint a kamra és a fürdőszoba kapott helyet. Az ablakok mérete jól érzékelhetően növekedett, de ebben a modernizáló szándék mellett legalább akkora szerepe volt annak is, hogy a nyílászárók rendszerint egy méretben voltak kaphatók. A korábbi téglalap alaprajz 8-szor 8 méteres vagy 10-szer 10 méteres négyzetre változott”.

Tamáska szerint a földszintes kockaház ideáltípusa egyértelműen a négyzetes alapforma, a négyzetes ablakok és a – gerinces vagy manzárdos változatban is felhúzott – sátortető. 

Csávolyi kockaház kis gerinces tetővelFotó: Magyar Nemzeti Levéltár

Előképek

„Ha időben visszatekintünk, egészen a vidéki kúriák építészetéig jutunk vissza. Egy másik, közvetlenebb szálat jelent az 1930-as, 1940-es évek vállalati munkástelepeinek, külvárosi munkásházainak mintája. Akaratlanul, de a négyzetes alaprajz elterjedését segítették a mérnöki tervezésű népies lakóházak” – mondja a társadalomkutató.

A Hangya szövetkezet például az 1940-es évek elején tisztviselőinek kockaházat terveztetett. A falvakban rendre villaként emlegették az intézői és telepfelügyelői lakásoknak helyet adó házakat, innen ered, hogy a második világháború utáni szocialista korszak ideológusai a kockaházakat kispolgári ízléstelenségnek tartották.

„A 20. század közepén a falusi lakóház problémájára többféle válasz született. Az építész szakma a hely szelleméhez illeszkedő, letisztult formavilágú népies terveket dolgozott ki. Ám mivel ezeket szegényebb családok szociális telepítési programjához használták fel (pl. Országos Nép- és Családvédelmi Alap, röviden ONCSA), presztízsük
alacsony maradt. A nem építész (főként népi szociográfus) értelmiség a civilizációs előrelépést szorgalmazta. Támogatta a modernizált hosszúházakat, de elutasította a hivalkodónak titulált díszes homlokzatokat. (...) A formák tekintetében a falusiak a hagyományos építészet kínálta morfológiai átalakulásokat preferálták. Az oldalhatáron álló hosszúházakat szívesen befordították az utcára, félig vagy teljesen zárt kisvárosi portaképet hozva létre. A falu modernizációjának ez lehetett volna a természetes útja” – írja Tamáska a kiállítás katalógusában.

Nagykátai kockaház manzárdtetővelFotó: Magyar Nemzeti Levéltár

A fenti képen látható manzárdok világítóablakokkal is hangsúlyozott neobarokkos látványa Tamáska szerint a Horthy-rendszerre emlékeztette a baloldali értelmiséget. Nem alaptalanul, mivel a falusi ízlés kimutathatóan ezer szállal kötődött az akkori „múlt rendszer” esztétikájához.

Utóparasztosodás

Az 1956 után levezényelt második kollektivizálás után a földtől megfosztott parasztság tömegei (egyes becslések szerint közel egymillió ember) hagyta el szülőfaluját, elköltözőként vagy ingázóként. 

A társadalomkutató szerint az otthon maradók alkalmazkodtak az új helyzethez. „A kockaházak társadalma egy sajátos »utóparasztosodási« mintázatot mutatott. Az emberek tudása, habitusa még jellegzetesen paraszti, miközben gyerekeiket már a városnak nevelték” – fogalmaz az építészetszociológus.

Bár az 1960-as évek második felében még jellemző volt, hogy a korábbi tisztaszobák mintájára az új épületek tisztaházként szolgáltak, a benne lakók pedig a ház végében meghagyott vagy újraépített nyárikonyhákban töltötték a téesz-műszak után háztáji gazdálkodással megtoldott napjaikat. „A kockaházak ugyanis funkcionálisan nem alkalmazkodtak ehhez az életmódhoz” – teszi hozzá Tamáska. 

Háza teraszán pihenő házaspár Ladányhalásziban az 1980-as évekbenFotó: Magyar Nemzeti Levéltár

A tanyavilág felszámolása miatt az Alföldön különösen sok a kocka, miközben a Dunántúlról kitelepített svábok házait megöröklő telepesek nem siettek lecserélni jó minőségű épületeiket. Dombvidéken előszeretettel építettek terepadottságot kihasználó kétszintes kockaházakat, de volt, ahol egyszerűen a helyi építőmesterek innovációjaként terjedt el az emeletes kockaház. A hozzátoldások, nyári konyhák, szélfogók és előszobák nagy változatossággal oldották fel a tömör alapformát, de a tetőformák is különbözők voltak. 

Kaláka és a népi építészet

Tamáska szerint a kaláka köti leginkább a kockaházakat a hagyományos paraszti kultúrához. Mint mondja, a rokoni, komasági kapcsolaton, a szomszédságon alapuló közösségi építkezésekbe az 1960-as évektől egyre inkább a munkahelyi brigádok is bekapcsolódtak. 

„A kaláka egy szokásokon alapuló munkakölcsön, amely az idősebbektől áramlik a fiatalok felé. Előnye, hogy a fiatal házasok viszonylag hamar fedélhez jutnak. Ezért cserébe évekig, évtizedekig járnak majd viszonozni a munkát rokonokhoz, barátokhoz. A kalákát egyszerűsítette, ha egy-egy utcában a szomszédok egyszerre építkeztek, így nagy tételben olcsóbban tudták az anyagot megvásárolni. Vagy éppen megszerezni. Az állami vállalatoktól elhozott építőanyag a korabeli normák szerint nem számított lopásnak, hiszen csak »visszaszedték az államtól«, amit az tőlük korábban elvett” – mondja a társadalomkutató.

Kaláka egy taktaharkányi építkezésenFotó: Magyar Nemzeti Levéltár

A 20. századi falusi építészetet a szakirodalomban a dialektusok elhagyásával, a háztípusok integrációjával írják le. Az uralkodó értelmezés szerint a kockaház ennek az uniformizálódásnak a betetőzése, de ennél bonyolultabb a képlet.

Tamáska szerint a kockaház díszítése sajátos keveréke a népi kultúrában gyökerező igényeknek és a modern populáris kultúrának. „A falusiak díszítőkedve a kívülről homogénnek látszó közegben is képes volt egyéni arculatot adni a háznak, megjeleníteni a tulajdonos ízlését, kézműves tudását. A hagyományos népi építészet koncentrálta a díszeket például az oromcsúcson vagy az ablakok körül” – mondja az építészetszociológus. 

A kockaház falfelületeit ezzel szemben nem ritkán elárasztották a sablonos minták. A kockaházak felöltöztetésének legegyszerűbb formája a csíkozás, a homlokzatsík színekre osztása volt. Máshol geometriai mintákkal tűzdelték tele a falfelületeket, igen kedvelt volt például a hatszögletű méhkas motívum. A falsík ilyen sűrű kitöltése a hengeres mintafestés kapart kőporos változata. A korabeli városi házakon ekkoriban alkalmazott figurális műalkotások popularizált változatai is megjelennek, ahogy a katolikus vidékeken tovább élt a fali fülkébe helyezett Mária-szobor hagyománya is. Végül a motívumok újabb rétege jött létre a modern anyagokból készített kerítéseken.

A hagyományos parasztházak napsugármotívuma egy nagykátai betonkerítésenFotó: Magyar Nemzeti levéltár

Noha a kockaházak látszólag mindent elborító új rétegként telepedtek a falvakra, a helyzet ennél összetettebb volt, ugyanis az újraelosztásra épülő szocialista rendszerben a kisebb községek alig kaptak állami támogatást. 

Az 1971-es Országos Településhálózatfejlesztési Koncepció az aprófalvak esetében „funkció nélküli” településekről beszélt, mintha a lakhatás és a mezőgazdasági munka önmagában nem lenne elég indok a fennmaradáshoz. Másfelől éppen ez a
diszkriminatív településpolitika konzerválta a paraszti múlt megannyi értékét. Az értelmiség egy része az 1970-es évek második felétől ezt a nem éppen tudatosan megőrzött örökséget kezdte el felfedezni és értékelni. Tamáska szerint ebből nem kevés konfliktus is adódott, hiszen a helybeliek számára az öreg épületek szegénységük szimbólumai voltak, és ha tehették, gyakran hozzá- vagy ráépítve modernizálták.

Paraszti hosszúház kockára bővítéseFotó: Magyar Nemzeti Levéltár

Tamáska szerint a hivatalos építészeti diskurzus elutasította a kockaházakat, de ez tele volt önellentmondásokkal. Az építészek sok esetben nem is a kockaházat magát, hanem a „túlkapásokat", a díszeket, a tornyokat, a hozzátoldásokat kárhoztatták. Végső soron nem lett volna logikus, hogy éppen a modern építészet képviselői kritizálják a kockaházat. Ha szociológiai szempontból nézzük a vitát, úgy elsősorban a tervezői és kivitelezői jogosultság körüli polémia feltűnő. Az okleveles szakértelmiség kritikáját láthatjuk a képzetlen pallérok, falusi kalákák céhen kívüli kontárjai ellenében.

A kockaházak alkonya

„Ha történeti perspektívából nézzük, és a hagyományos paraszti építészetet vesszük zsinórmértékül, páratlanul rövid ideig volt divatban” – mondja a kockaházról a társadalomkutató. Ennek ellenére rendkívüli változásokat hozott.

Eldugottabb falvakban még az 1990-es évek legelején is épült egy-egy régi modorú kockaház, de a rendszerváltás utáni „mediterrán” és „amerikai” házak dömpingje még tovább kuszálta a faluképet. Ezekkel a posztmodern eklektikával és nyugat-balkáni ízléssel fémjelezhető családi házakkal összevetve már-már tradicionálisnak nevezhető kockaházakat Tamáska szerint ugyan még nem övezi a parasztházakéhoz hasonló nosztalgia, ez azonban változóban van. „Az 1990 után született nemzedékeknek a múlt század második fele történeti kor, de nagyszüleik révén még van hozzá személyes kötődésük. Ideális időkombinációja ez a nosztalgiának. Mindeközben a kutatók és a művészek is kezdik felfedezni a kockaházat, annak sajátos kultúráját. Nincs már messze az idő, amikor a szabadtéri múzeumokban is feltűnnek az első kockaházak” – véli az építészetszociológus. Annyi bizonyos, hogy a 2020-as Nemzeti Mintaterv Katalógusban már külön fejezet szól a kockaházak korszerűsítéséről. 

Csávolyi utcakép az 1980-as közepénFotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: