Dirk Oschmann a német egyesítésről szóló könyvében azt írja: nem lehet úgy demokráciát építeni, ha abból a társadalom egy jelentős csoportja teljesen kiszorítva érzi magát. A német szélsőjobb keleti szárnyalása szerinte univerzális problémára mutat rá.
A hagyományos ruhadarabok annak idején egyértelműen utaltak viselőjük anyagi helyzetére, foglalkozására vagy családi státuszára. Mára sokan kivetkőztek a népviseletből, mégsem kell ahhoz vidékre menni, hogy találjunk ellenpéldát: egy rákospalotai családban máig őrzik a hagyományt.
Bár az áprilisi választások után hirtelen mindenki vidékszakértő lett az országban, a kérdés természetesen nem ilyen egyszerű: a parasztság eltűnésével a város és vidék közt húzódó határ is elmosódott, a tájak és életformák sokfélesége miatt nincs is igazán olyan, hogy „vidék”. A TK Podcast vendége Csurgó Bernadett vidékkutató szociológus.
Történeti léptékben páratlanul rövid ideig épültek, mégis teljesen átalakították a magyar vidék képét a négyzet alapú, sátortetős házak, amelyek a közelmúlt társadalmi változásainak lenyomatait is őrzik.
A 2010-es években rendkívüli mértékben felgyorsult a mezőgazdaság digitalizációja: az északi féltekén az elmúlt öt évben háromszor annyi elektronikai eszköz, szenzor és szoftver került az állattenyésztés és a növénytermesztés területén használt gépekbe, mint amennyit az autóipar felhasznált. A modern berendezések úgy termelnek hasznot, hogy közben az ökológiai szemléletet sem zárják ki, mivel egyik céljuk épp a hosszú távú fenntarthatóság.
Mi, magyarok, nehéz helyzetben vagyunk. A piacosítás negatív következményeit az elszenvedők nyakába varrták. A piacosított társadalom nemcsak a megélhetést tagadja meg ezektől az emberektől, hanem a méltóságot is. A nagyvárosból nézve a kisvárosiak nem elsősorban szegények, hanem mucsaiak, szexisták, idegengyűlölők és homofóbok lettek.
A pandémia egyik társadalmi hatása a vidéki élet váratlan népszerűsége, ami az USA-ban ma meghaladja a húsz évvel ezelőtti szintet. Gósol, a Pireneusok peremén fekvő, 140 lelkes spanyol falucska is ennek köszönheti, hogy új életre kelt. Még a helyi iskolát is sikerült megmenteni a bezárástól.
Mit tehetünk a légszennyezettség csökkentéséért, az energiaszegénység leküzdéséért és az energiahatékonyság fokozásáért? A napokban elindult Energiahajó rendezvénysorozatunk második, online beszélgetése megnézhető, meghallgatható a Qubit videó- és podcastcsatornáin is.
Egy átlagos magyar négy hónapot veszít az életéből a szálló por koncentrációja miatt. Hosszú távon az autósok számának csökkentésével, az épületek energiahatékonyságának növelésével, a távhőszolgáltatás fejlesztésével és szemléletformálással lehetne a legtöbbet javítani a helyzeten, derült ki a Qubit, az Energiaklub és a TRIP hajó Energiahajó rendezvénysorozatának Lehoczky Annamária éghajlatkutató, Csontos Csaba energiaszegénység-szakértő és Szabó Árpád urbanista részvételével megtartott szerdai beszélgetésén.
A mobiltelefonos helyadatok alapján az látszik, hogy több budapesti maradt otthon, és kevesebb vásárolt vagy ment be a munkahelyére, mint vidéken — de Magyarország nem volt elővigyázatosabb, mint a szomszédos országok, az érintett nagyvárosok vagy az illiberális mintaországok.
Kelet-Európában rendre nagyobb arányban élnek az emberek vidéken, mint Nyugaton, és ez visszahat a társadalmakra. Egy friss, még folyamatban lévő kutatásból kiderült: a magyar társadalom földrajzilag mobilabb, mint gondoltuk, és a városba, illetve vidékre költözés hatással van az egyén társadalmi beágyazottságára.
Egy több mint ezer főből álló kutatócsoport 200 ország testtömegindex-változásait vizsgálta 33 éven keresztül. Kiderült, hogy a közhiedelemmel ellentétben mégsem a jómódú városiak felelősek a globális elhízásért.
A Föld urbanizálódó lakossága még csak 2007-ben lépte át a város-vidék egyensúlyt, de az ENSZ friss jelentése szerint harminc év múlva az emberek kétharmada városokban lakik majd. 10 év múlva India lesz a legnépesebb ország, Afrikán pedig a világ jövője múlhat.