A közúti balesetek akár 80 százalékát megelőzheti a technológia, amelyben egy magyar cég is élen jár

2022.03.24. · TECH

Amikor 2019 végén, még éppen a pandémia kirobbanása előtt Svédországban jártunk, hogy megnézzük, hol tart a biztonságos közlekedés ígéretével felfutó V2X járműkommunikációs technológia, még nagyon úgy tűnt, hogy elsősorban az önvezető autók állnak a középpontban. A V2X-szektor globális élvonalába tartozó magyar cég, a Commsignia akkor egy olyan tesztben vett részt, ahol önvezető kamionoknak kellett biztonságosan sávot váltaniuk az autópályán úgy, hogy közben érzékelik a környezetüket, például a mellettük elhaladó két, ember által vezetett autót.

Az első hallásra pofonegyszerűnek tűnő, de hibát nem tűrő pontosságot és komplex döntéshozatali folyamatokat igénylő manőver és a projekt sikeréről akkor riportban számoltunk be, és bár egy-két hónappal később úgy tűnt, hogy a világ szó szerint megállt, a közlekedési technológiák területe nemhogy nem torpant meg a világjárványtól, de még új lehetőségek is nyíltak az egyes koncepciók tesztelésére.

Az épp tízéves Commsignia az elmúlt közel két és fél évben 50-ről 140 fős céggé nőtte ki magát, és a sci-fibe illő önvezetős projektek felől egyre inkább a kevésbé látványos, de a közlekedésbiztonság szempontjából annál fontosabb okosváros-megoldások felé kezdett mozdulni. Denverben a hókotrók közlekedésének optimalizásával csökkentették a nagy gépek belvárosi forgalmát, Anglia északnyugati részein több száz kilométer építettek ki forgalmi adatokat gyűjtő és kommunikáló infrastruktúrát, és nagy hangsúlyt fektettek az úgynevezett veszélyeztetett úthasználók (gyalogosok, biciklisták, rollerezők) biztonságát garantáló technikákra.

A végső megoldás persze mindezek ötvözete lenne, vagyis ha sikerülne a közlekedés minden résztvevőjét összekapcsolni egymással, és egy nagy rendszerben, valós időben lehetne követni a forgalmi eseményeket – ha a közelben hirtelen megállt egy autó a körforgalomban, ha a belvárosban egy lassan haladó nagy jármű épp dugót készül okozni a tervezett útvonalunkon, vagy ha egy biciklis épp kikanyarodni készül egy rosszul látható kisutcából. Ha pedig ezekhez az adatokhoz az útkezelő hatóságok is hozzáférnek, akkor annak sincs akadálya, hogy például egy balesetnél a környékbeli összes jármű azonnali értesítést kapjon az eseményről, ami egyeseknek a dugó elkerülését jelentheti, de akár életeket is menthet – az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság becslése szerint a V2X-rendszerek képesek lehetnek a (nem alkoholos befolyásoltságból következő) közúti balesetek akár 80 százalékának megelőzésére, vagy azok súlyosságának csökkentésére.

Ehhez persze óriási, iparágokon átívelő összefogásra van szükség, na meg rengeteg tesztelésre – most egy ilyen tesztet néztünk meg Európa egyik legnagyobb tesztpályáján, az angliai Bedford közelében található Millbrook Proving Groundon.

Millbrook Proving Ground
photo_camera Millbrook Proving Ground Fotó: Millbrook Proving Ground

Minden közlekedési információ egy helyen, valós időben

Az 1960-as években épített, sokáig a Vauxhall tesztközpontjaként operáló Millbrook Proving Ground közel 300 hektáron terül el, és a hegyi szakaszoktól a gyorsulási körpályán át az autópályát és városi környezetet szimuláló útrészekig minden lehetséges terepet magában foglal. Amellett, hogy a BBC közkedvelt autós műsora, a Top Gear többször is forgatott a helyszínen, itt vették fel a Casino Royale című Bond-film autós üldözéses jelenetét is. Az elmúlt években az 5G-hálózatot is kiépítették a pálya területén, és már a Commsignia V2X-egységei is helyet kaptak az utak mentén, így az úgynevezett összekapcsolt mobilitási projekteknek is teret nyújt.

Itt tartotta első nagy demóját az a konzorcium, amit az összekapcsolt és önvezető autózás feltételeinek megteremtését elősegítő brit szervezet, a Zenzic hívott életre, és amelynek autós és telekomcégek mellett a Commsignia is a tagja. A magyar cég legújabb termékét, a Central nevű platformot mutatta be a teszt során: ez egy olyan eszköz- és adatkezelő szoftver, amely az útkezelőknek és a városi forgalomirányítóknak nyújt egységes, könnyen átlátható felületet a közlekedés szereplőinek monitorozására és az egyes forgalmi rendellenességek (balesetek, rossz útviszonyok) kezelésére. A rendszer lényege, hogy a V2X-hálózatba kapcsolt összes résztvevő (járművek, útszéli egységek, közlekedési lámpák) adatait egy helyre gyűjti össze, valós idejű térképre helyezi, és az információk birtokában olyan jelenségekre lehet felfigyelni, amiket a létező rendszerek nem biztos, hogy kiszúrnak – ennek segítségével pedig figyelmeztető üzeneteket is lehet kiküldeni a közlekedőknek, még mielőtt megtörténne a baj.

A sebességkorlátozott zónák valós idejű jelölése
photo_camera A sebességkorlátozott zónák valós idejű jelölése Fotó: Commsignia

A millbrooki teszten ez úgy nézett ki, hogy a pálya különböző részein problémás eseteket szimuláltak, és lehetett izgulni, hogy amikor az egyes zónákba érkezünk a hálózatba kapcsolt autókkal, akkor a rendszer (ez esetben egy mobilkijelzőn keresztül) időben jelezze az eseményeket, és tájékoztasson a tennivalókról. Ez mind teljesült is: amikor egy felborult autó felé közeledtünk, a térképen egyre vészjóslóbb színekkel jelölték a sebességkorlátozott zónákat, amikor pedig a közelben szélsőséges időjárási körülményeket észlelt a rendszer, már kaptuk is a figyelmeztetést, hogy melyik útvonalat érdemes elkerülni.

Az egyes közlekedési szereplők és események megjelenése a Commsignia Central platformján
photo_camera Az egyes közlekedési szereplők és események megjelenése a Commsignia Central platformján Fotó: Commsignia

Ahogy Virág László, a Commsignia vezérigazgatója elmondta, a Central ennél jóval szofisztikáltabb jelenségek észlelésére is képes: „A következő nagy lépést a központi rendszer jelenti, hogy hasznos információkat tudunk kibányászni az adatokból, és így olyan információkhoz tudunk hozzájutni, amelyek a hagyományos rendszerekkel nem láthatók. Például akkor is lehet veszélyes a közlekedés, ha még nem történt baleset, de valakinél naponta tízszer-hússzor bekapcsol az ABS. Erre normál esetben nincs adat, nem látják a kamerák, de mi észre tudjuk venni, és jelezni tudjuk az illetékeseknek, hogy nézzenek rá, mert valami nincs rendben. Ezek a fékezések 10 százalékos forgalomnövekedésnél már konkrét ütközések lennének, így ezeket meg tudjuk előzni.”

link Forrás

A végcél tehát az, hogy ne reaktívak legyenek a közlekedésbiztonsági megoldások (mint egy befeszülő biztonsági öv vagy egy kinyíló légzsák), hanem lehetőleg prediktívek. „Arra is lehet példa, hogy valós időben próbálunk reagálni, és majd a V2X-rendszer megnyomja a féket, de azért ez már nagyon közel van az eseményhez, és mennyivel jobb az, ha erre nem is kerül sor, mert a rendszer már két héttel korábban felismerte, hogy valami probléma van, és a szakemberek megtették a megfelelő lépéseket” – mondta Virág.

Denveri hókotrók, floridai tűzoltók

A millbrooki teszt az egyik első látható eredménye annak a folyamatnak, ami a Commsigniát jellemezte az elmúlt években: a szoftver- és hardvergyártáson túl a szolgáltatások felé is nyitni kezdtek. Ez leginkább az amerikai projektjeikben mutatkozik meg.

A coloradói Denverben például szintén egy egyszerűnek hangzó, a városi életminőséget mégis nagy mértékben javító kezdeményezésben vettek részt: a hókotrók flottájának optimalizálásában. Ez annyit tesz, hogy amikor egy hókotró egy kereszteződés felé hajt, akkor automatikusan kommunikál a jelzőlámpával, és ha épp nincs gyalogos, és megfelelők a körülmények, elsőbbséget kap, és hamarabb vált neki zöldre a lámpa. Így kevesebb ideig zavarják a forgalmat a nagy és lassú járművek, előbb tudják elhagyni a belvárosi részeket, és az utakat is hamarabb letakarítják. Win-win.

Hókotró egy denveri kereszteződésben, a 2021. márciusi hóviharban
photo_camera Hókotró egy denveri kereszteződésben, a 2021. márciusi hóviharban Fotó: MICHAEL CIAGLO/Getty Images via AFP

A projekt sikerét jelzi, hogy Denverben már a buszoknál is hasonló elsőbbségi rendszert szeretnének kialakítani, de a coloradói közlekedési minisztérium is felfigyelt a fejleményekre, és elkezdték az egész államra kiterjeszteni a hókotróflották V2X-alapú optimalizálását. A buszok esetében is könnyű látni a rendszer előnyeit: kutatások szerint már három jelzőlámpánál be lehet hozni a csúszást a menetrendhez képest. A pontosan érkező buszoknak ráadásul hosszú távú hatásai is lehetnek, hiszen ha az utasok úgy érzik, hogy a tömegközlekedés megbízható, akkor szívesebben hagyják otthon az autót, hiszen nem kérdés, hogy időben eljutnak A-ból B-be.

A Commsignia most épp Floridában a legaktívabb, ahol a közlekedési minisztérium 2019-ben nagy vehemenciával vágott bele a V2X-infrastruktúra fejlesztésébe. „Itt az autók, főleg a flottások már tapasztalhatják a rendszer nagy előnyeit, tehát valós időben értesülnek, hogy hol van baleset, hol van kátyú, hol kell gyorsan lehajtani az autópályáról. A városokban pedig a tűzoltóautóknak van olyan elsőbbségük, mint Denverben a hókotróknak” – mondta Virág. Szerinte egyre inkább jellemző a piacra, hogy

„nincsenek nagyon sci-fi-szerű alkalmazások, de pont ez a lényeg, hogy a V2X egy napon úgy legyen az életünk része, hogy nem is feltétlenül gondolunk rá, hogy van itt valami, ami dolgozik a háttérben, de közben megmenti az életünket, hatékonyabb lesz eljutni A-ból B-be, kevesebb károsanyagot bocsát ki az autónk, és a biciklis vagy rolleres közlekedést is biztonságosabbá teszi”.

A legnagyobb védelemre a veszélyeztetett úthasználók, például a biciklisek szorulnak

„A 2019 és 2021 közötti évek kiemelkedően, progresszíven növekvő tendenciát mutattak abban, hogy mennyien érdeklődnek a technológiánk iránt, mennyien vágnak bele V2X-projektekbe, és nem csak demo szinten, hanem élesben is. Az látszott, hogy sokan megragadták az alkalmat, hogy a vírushelyzetben kisebb a forgalom, és meg lehetett csinálni azokat a fejlesztéseket az infrastruktúrákban vagy autóflottákban, amiket normális működés mellett nehéz lenne. Így nekünk is inkább az okozott fejtörést, hogy hogyan tudunk beszuszakolni mindent az ütemtervünkbe, és hogyan tudunk ennyi mindent leszállítani minőségben” – mondta az elmúlt időszakról Virág László.

Ha a kedvező körülmények mellett volt valami, ami nagy problémát tudott volna okozni, akkor az a pandémia alatt jelentkező chiphiány volt, de a Commsigniának ezt az akadályt is sikerült kicseleznie. „Még az egész előtt léptünk egy merészet, és nagyon sok komponenst bevásároltunk, aminek a befektetőink először nem annyira örültek, de amikor látták, hogy senki más nem tud rajtunk kívül szállítani, akkor elismerték, hogy jó döntés volt” – mondta Virág.

A Commsignia brit csapatát vezető kutató, Andy Chappell mutatja be a Central működését a millbrooki eseményen
photo_camera A Commsignia brit csapatát vezető kutató, Andy Chappell mutatja be a Central működését a millbrooki eseményen Fotó: Commsignia

Bár a V2X-piacon a járvány alatt több cég csődbe ment, míg másokat felvásároltak, egyre több szektor kezdett érdeklődést mutatni az ilyen megoldások iránt – leginkább telekommunikációs cégek vagy bicikli- és e-roller-gyártók, ami kapóra jött a hasonló irányba mozduló Commsigniának is. „Az a célunk, hogy egy olyan hasznos szolgáltatást nyújtsunk, amivel bárkinek tudunk abban segíteni, hogy hatékonyabban, biztonságosabban és fenntarthatóbban közlekedjen. Innen ered a mikromobilitás iránti érdeklődésünk is, hogy a veszélyeztetett úthasználókat is bevonjuk a rendszerbe. Nem azt képzeljük el, hogy majd mindenki a hátizsákjában hordoz egy V2X-készüléket, vagy hogy a telefongyártók holnaptól beépítik ezt a funkciót, de az elmúlt két évben nagyon nagy erővel dolgoztunk azon, hogy hogyan tudjuk a bicikliket vagy az elektromos rollereket is érzékelni és megvédeni” – fejtette ki a cégvezető.

Hogy ez a munka kezd beérni, azt a napokban bejelentett együttműködés is jól jelzi: a Commsignia az Audival, a Qualcommal és a Spoke nevű közlekedésbiztonsági céggel fogott össze egy olyan projektben, amely a biciklisek és más veszélyeztetett úthasználók érzékelésére és védelmére, valamint a köztük és az autók közötti kommunikációra koncentrál.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás