A koronavírussal foglalkozó kutatók több mint harmadát érte zaklatás a járvány alatt

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A koronavírussal foglalkozó kutatók 38 százaléka volt kitéve zaklatásnak és támadásoknak a közösségi médiában az elmúlt két évben, derül ki a Science folyóirat online felméréséből

A lap több mint 9500 véletlenszerűen kiválasztott, a covidról tudományos folyóiratokban publikáló kutatót keresett meg, akik közül 510-en töltötték ki az online kérdőívet, a világ minden részéről. Ebből kiderült, hogy a járvány alatt a válaszadók 38 százalékát érte legalább egyszer zaklatás, az inzultusoktól a halálos fenyegetésekig, közösségi médián, emailen, telefonon vagy személyesen. Ez a szakembereknek munkahelyi problémákat okozott, negatívan hatott mentális egészségükre, és többségük kevesebb tudománykommunikációs tevékenységet vállalt a fenyegetések miatt.

A felmérésben résztvevő Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem kutatója a Qubitnek elmondta, hogy saját és kollégái tapasztalatai alapján nem lepte meg a kutatókat ért fenyegetések aránya, és a Science által megkérdezettek túlnyomó többségéhez hasonlóan ő sem kapott segítséget saját intézetétől a probléma kezelésére. A vizsgálat eredményei így rávilágítanak arra is, hogy a társadalom informálásában fontos szerepet játszó szakemberek sokszor nem kapnak megfelelő támogatást ahhoz, hogy kezeljék az őket érő zaklatást. A Science-nek a felmérés eredményeit kommentáló szakértők abban reménykednek, hogy a résztvevők által megosztott tapasztalatok arra sarkalhatják a kutatóintézeteket, hogy végre foglalkozzanak a jelenséggel, és ne a kutatók által egyedül megoldandó problémaként tekintsenek rá.

A másik nagy rangos tudományos folyóirat, a Nature által tavaly októberben végzett felmérés még a Science-énél is lesújtóbb eredményt hozott. Annak eredményei szerint a covidról a médiában gyakran megnyilvánuló kutatók 81 százalékát érte valamilyen támadás legalább egyszer, 25 százalékukat pedig gyakran. A Science kiadója, az AAAS szintén idén márciusban közölt vizsgálata szerint a megkérdezett, különböző tudományterületeken dolgozó kutatók 51 százaléka volt legalább egyszer zaklatásnak kitéve. A Science által megkérdezettek arról számoltak be, hogy inzultálták őket, megkérdőjelezték szaktudásukat, korruptnak vagy tisztességtelennek nevezték őket, de néhány esetben a zaklatás ennél is extrémebb formát öltött – a Science felmérésében résztvevők három százaléka kapott halálos fenyegetéseket, míg az AAAS-ében (egész karrierjük alatt) a szakemberek 14 százaléka.

A helyzet súlyosságát jól jelzi a Science-nek nyilatkozó Marion Koopmans holland virológus esete, aki az elmúlt két évben a holland televízióműsorok gyakori vendége volt. A kutató az őt ért halálos fenyegetések hatására, amelyek egy része a QAnon összeesküvés-elmélet híveitől érkezett, már egyetlen nyilvános megjelenést sem vállal a rendőrséggel való előzetes egyeztetés nélkül. Koopmans esete egyáltalán nem egyedi. Marc Van Rans belga virológust és családját 2021 májusában biztonságos helyre kellett menekíteni, miután a belga hadsereg egy szökésben lévő, szélsőjobboldali nézeteket valló, felfegyverzett katonája életveszélyesen megfenyegette. Az új fertőző betegségek megjelenése ellen dolgozó nonprofit EcoHealth Szövetség vezetőjének, Peter Daszak biológusnak a járvány alatt egy lépfenére (anthrax) emlékeztető, fehér port tartalmazó borítékot küldtek, halálos fenyegetéseket kapott, és folyamatos támadások kereszttüzében áll, amiért a vuhani virológiai intézet neves virológusával, Si Cseng-li-vel együtt dolgozott a 2002–2004 közti járványért felelős SARS-szal rokon kórokozók felderítése érdekében.

A kutatókat ért zaklatás jelentős társadalmi kárt okoz

Kemenesi elmondta, nagyon kíváncsi volt arra, „hogy azok a tapasztalatok, melyeket a krízishelyzetben történő tudománykommunikációval kapcsolatban szereztem, vajon általánosak-e.” A fenyegetések aránya nem lepte meg, mivel több hazai, kommunikációban aktív kutatótársával tartja a kapcsolatot, akik mind hasonló tapasztalatokról számoltak be. „Hozzátenném, hogy az egy százalékot is soknak tartanám, hiszen itt a társadalom adóforintjaiból kiképzett tudósok elleni támadásokról beszélünk. Nem tudom, hogy jogi értelemben minek minősül, de gyakorlati értelemben mindenképpen az értelemre és normális működésre vágyó közösség egészét érintő támadásnak” – mondta Kemenesi. A kutató szerint a tudósokat ért zaklatás jelentős társadalmi károkat okoz: „ahogy a tanulmány is rámutat, itt a legfőbb kockázat, hogy ezek a kommunikációs csatornák elhalnak, a tudósok elnémulnak. Nekünk a tudománykommunikáció alapvetően nem a munkánk része, így amint ezek a támadások átütik a tűrőképességünk határát, érthető okokból sokan inkább visszatérnek a laboratóriumba, és talán vissza se néznek többet. Ami ezen felül leginkább megdöbbentett, hogy a nyugati világ társadalmai mennyire egyforma jelenségek mentén reagáltak, és mennyire általános volt az, amit jómagam is tapasztalhattam.”

A Science felmérésében résztvevő kutatók egyharmada az Egyesült Államokban, kisebb részük Németországban, Olaszországban vagy más országokban dolgozik. Tapasztalataikból kiderült, hogy az őket ért támadások többségüket új jelenségként érték, aminek egyik oka, hogy a járvány alatt sokkal több ember ismerte meg őket, miközben a járvány felbukkanásakor már eleve egyre polarizáltabb társadalmak és közösségimédia-platformok várták őket. Egyes kutatók, köztük Tara Smith epidemiológus, életveszélyes fenyegetéseket kaptak a Twitteren, és célzott zaklatásnak voltak kitéve. Smith esete a Science által megszólaltatott, kommunikációkutatással foglalkozó Alice Marwick szerint a „hálózatos zaklatás” példája, amikor a kutatót elárasztó támadássorozat nem feltétlenül koordinált, hanem az abban résztvevők hasonló prominens felhasználókat követnek, és egymástól függetlenül hasonló viselkedést mutatnak.

Ahogy azonban arra a Science is rávilágított, a zaklatás lehet koordinált is. Emögött egyes oltásellenes csoportok, gazdasági szempontból érdekelt szereplők, politikusok vagy kommentátorok állhatnak – mint az Anthony Fauci amerikai járványügyi szakembert gyakorta támadó sztárműsorvezető, a Fox News-os Tucker Carlson –, akik a lap szerint felerősíthetik a kutatókat ért támadások intenzitását. 

„A közösségi média sajnos egyáltalán nem támogató ebben a helyzetben. Több olyan esetem is volt, amikor fenyegetést vagy gyűlöletkeltő magatartást kellett jelentenem, de nem észlelték problémásnak. Hozzátenném, hogy csak akkor nyúltam a rendszerbe, amikor a hozzászólok egymásnak estek. A töréspontot a szervezett támadások jelentették, amikor zárt csoportokban kifejezett célzás alá kerültem. Ismét megdöbbentő, hogy mindezen reakciók és jelenségek a tanulmányban is feltárásra kerültek. Sőt, hazánkból is ismerős lehet, hogy ilyenkor sok esetben egy-egy személy vagy szervezet áll a háttérben, akiket különféle kategóriába sorolható nyereségvágy hajt”

– mesélte Kemenesi a saját közösségi médiás tapasztalatairól.

Az is kiderült, hogy egyes polarizált témák intenzívebb zaklatást váltottak ki. A Science szerint ilyen volt például az, amikor a kutatók felszólaltak a covidos megbetegedés ivermectinnel való kezelése ellen, vagy amikor azt képviselték, hogy a járványt okozó SARS-CoV-2 a vírusok természetes evolúciójának és egy zoonózisnak az eredménye. A hazai tapasztalatait Kemenesi úgy foglalta össze, hogy „általánosan elmondható, hogy a vakcinák fontosságának vagy jelentőségének ismertetése, illetve a vírus eredetére vonatkozó nyilatkozatok váltották ki legtöbb indulatot.”

Alig volt kutató, aki bármilyen támogatást kapott volna munkáltatójától a zaklatás kezeléséhez

A Science által megkérdezett kutatók kevesebb mint 10 százaléka kapott valamilyen támogatást a munkáltatójától: 7 százalékuk jogi, 8 százalékuk technikai, 5 százalékuk személyes biztonságukat segítőt, 6 százalékuk pedig a mentális egészségük támogatását célzó segítséghez jutott. A válaszadók azonban az egyetemek vagy kutatóintézetek sajtóosztályától hiába számítottak segítségre, és érzelmi támogatást sem kaptak intézményeiktől, ami biztosította volna őket arról, hogy a zaklatást nem saját hibájukból szenvedik el, vagy hogy értékes a tudománykommunikációs tevékenységük.

„Nem kaptam [segítséget a zaklatás kezeléséhez], bár hozzátenném, hogy hasonlóan a kommunikációt felvállaló tudósokhoz, az őket befogadó intézményeknek is meg kell tanulniuk ezt az új kihívást és helyzetet kezelni. Tapasztalatnak mindenképp jó ez a járvány, de nagyon fontos leszögezni, hogy az egyébként kritikusan fontos és sokszor életmentő, krízishelyzetben zajló tudománykommunikáció tartósan nem tud fennmaradni, ha ezek a rendszerek és támogatások nem épülnek mögé intézményi szinten. Emberileg ugyanis rendkívül megterhelő tud lenni, arról nem is beszélve, hogy megfelelő jogi és technológiai keretekre is szükség van”

– mondta Kemenesi. A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy „többször láthattuk azt is, amikor gyakran nyilatkozó szakértők nem érezték saját határaikat, és nem kellően átgondolt vagy megfogalmazott kijelentésekkel tovább növelték a feszültséget és kommunikációs káoszt. Intézményi háttérsegítség és rendszer nélkül ez a jelenség is komoly probléma maradhat”.

A zaklatásnak kitett kutatók legtöbbször szorongásról, a reputációjuk károsodása miatti aggodalmról, valamint a produktivitás elvesztéséről számoltak be a felmérésben. Extrém esetekben stresszel összefüggő megbetegedés is előfordult, de a zaklatás egyes kutatóknál gyermekeik vagy családjuk biztonságérzetére is kihatott. Matthew Williams, a Cardiffi Egyetem kriminológusa a Science-nek elmondta, hogy az online zaklatás hatását sokszor lekicsinylik, miközben pszichológiai hatása olyan is lehet, mint ha az ember lakását rabolnák ki. Más szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az online zaklatás elől sokszor nincs menekvés, mert az nem időhöz vagy helyhez kötött.

A közösségimédia-platformoknak többet kellene tenniük

A kutatók többfajta taktikával küzdöttek a zaklatás ellen, a leggyakrabban a felhasználók blokkolásával vagy lenémításával. Több válaszadó drasztikusabban reagált, és kivonult a közösségi médiából, vagy egyszerűen elzárkózott attól, hogy járványügyi tanácsokat adjon. Kemenesi elmondta, hogy a szervezett támadások ellen „sajnos a hozzászólások lehetőségének korlátozásával tudtam csak védekezni, de a tanulmány alapján ez sokunkkal pontosan ugyanígy történt”. A Science-nek nyilatkozó szakértők azt javasolják, hogy a kutatók lehetőleg ne reagáljanak a közösségi médiában a velük szemben bántóan fellépőkre, mert ez csak az algoritmust táplálja.

Sarah Sobieraj, a Tufts Egyetem szociológusa szerint maguk a platformok is többet tehetnének a kutatókat érő zaklatás és fenyegetések ellen, amelyek áthágják a Facebook vagy a Twitter minden felhasználója által elfogadott szolgáltatási feltételeket is. Úgy véli, teljesen reális elvárás, hogy a platformok betartsák saját irányelveiket. Mások, mint Kolina Koltai, a seattle-i Washingtoni Egyetem álinformációkkal foglalkozó kutatója szerint a kutatókat érő zaklatás alapvetően mély társadalmi problémákból ered, amelyekkel ha nem foglalkozunk, nem várható a helyzet javulása.

Kemenesi szerint „a közösségi oldalaknak kétségtelenül komoly felelősségük van, hiszen a felület üzemeltetőjeként nekik lehetne elsődleges mechanizmusokat és védelmi vonalakat kiépíteni, amik mérsékelhetik ezeket a hatásokat. A téma szakértője ugyan nem vagyok, de az igény ebben a helyzetben a kommunikációt végző tudósok körében kétségtelenül felmerült. Félreértés ne essék, nem a szabadság korlátozásáról van szó, hanem a kommunikátorok mentális és fizikai jólétének óvásáról, és az egyébként közhasznúnak minősülő tudománykommunikációs csatornák megőrzéséről. A tudósok nem politikusok, akik a népszerűségüktől függenek, és el kell viselniük az ilyesmit. A valódi tudósok, akik a járvány kapcsán belekezdtek az önkéntesen vállalt tudománykommunikációba, ezt általában a kevés megmaradt szabadidejükben teszik. Ez mindenképpen figyelmet érdemelne az üzemeltetők részéről is. Ettől függetlenül is, a saját és a nemzetközi tapasztalatok alapján is valamilyen mélyebb és társadalmakon átívelő probléma egyik tünetéről lehet szó.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: