Japán és amerikai űrkutatók bizonyították, hogy a földi élet akár földönkívüli eredetű is lehet

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Egy új eljárással sikerült meteoritokból nukleotidbázisokat, illetve azok szerkezeti variánsait, úgynevezett izomerjeit kimutatnia egy japán-amerikai kutatócsoportnak, amely a Nature Communications szaklapban számolt be eredményeiről. A japán űrügynökség, a JAXA és a NASA-nál dolgozó amerikai kollégáik évek óta keresik űrből származó  mintákban a szóban forgó molekulákat. 

A földi élet építőköveiként is emlegetett öt nukleotidbázisból hármat, az adenint, a guanint és az uracilt már évtizedekkel ezelőtt is megtalálták szénben gazdag meteoritokban, a pirmidinbázisok közé tartozó citozint és timint azonban mindeddig hiába keresték. A kutatócsoport most nem forró savas reagensekkel, hanem egyszerű vizes közegben választotta le a molekulákat a meteoritokról, így azok nem sérültek meg. A kulcsfontosságú mozzanat a korábbi kutatásokhoz képest azonban a tudósok szerint az lehetett, hogy a korábbinál sokkal érzékenyebb teszteket használtak az eddig hiányzó nukleotidok kimutatásához, így lényegesen kisebb koncentrációban is ki tudták mutatni azokat. 

A nukleotidok két nagy csoportjába, a purin- és a pirmidinbázisok közé tartozó molekulák, az adenin, a guanin, citozin, a timin és az uracil különböző kombinációkban és sorrendben való összekapcsolódásukkal alkotják a földi élet zálogát jelentő DNS-t és RNS-t. Ezek az óriásmolekulák, bennük pedig a nukleotidbázisok sorrendje kódolja – egyebek mellett – a sejtek teljes fehérjeszintézisét. Ezzel a DNS és az RNS molekulák a földi élet kialakulásának a legfontosabb feltételei közé tartoznak, nélkülük a Földön létező élőlények egyikének a kialakulása sem lett volna lehetséges. 

A földi élet keletkezéséről két uralkodó hipotézis létezik, egyikük szerint az egy- majd többsejtű élőlények kifejlődésének kiindulási pontjául szolgáló nukleinsavak, az RNS és a DNS, valamint a fehérjék merő véletlen folytán álltak össze bonyolultabb rendszerekké. A másik teória szerint azonban a földi életet végső soron földön kívüli erők hozták létre: a világűrből a Földbe csapódó aszteroidák a felszínükön hordozott szerves molekulák – elsősorban a nukleotidbázisok – révén szabályszerűen beoltották a Földet. Ennek az elméletnek a megerősítéséhez járul hozzá, bár – mint azt a tudósok hozzátették – nem bizonyítja kizárólagos jelleggel a mostani felfedezés. A DNS-lánc kettős hélixében egyébként minden egymáshoz kapcsolódó bázispárhoz csatlakozik egy cukormolekula és egy foszfátcsoport is. Utóbbiak közül a cukormolekulák némelyikét ugyancsak sikerült már meteoritokból kimutatni.

A meteoritokban a purinbázisokból, guaninból és adeninből volt a legtöbb, míg a pirimidinbázisokat (uracilt, citozint és timint) lényegesen kisebb mennyiségben tartalmaztak. A tudósok szerint a bonyolult felépítésű, több szerkezeti egységből álló nukleotidok fotokémiai úton, a napsugárzás hatására jöhettek létre alkotóelemeikből (oxigénből, nitrogénből, szénből és hidrogénből) a meteoritok felszínén. Azt a tanulmány szerzői valószínűtlennek tartják, hogy a nukleotidok akár a meteoritok felszínén is egymáshoz kapcsolódhattak volna, vagyis DNS-, illetve RNS-fragmentumok képződhettek volna a földi körülmények hiányában. 

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: