Bemutatták a világ első óceánon lebegő, klímaváltozás-biztos városának terveit Dél-Koreában

2022.04.28. · TECH

Az ENSZ New York-i központjában a héten bemutatták a világ első óceánon lebegő, klímaváltozás-biztos városának konkrét építési terveit – írta szerdán a Newsweek. A futurisztikus települést Dél-Korea második legnépesebb városába, Busanba tervezték, és egy olyan, áradással szemben védett infrastruktúrát jelent, ami együtt emelkedik a tengerszinttel.

A kikötővárosba álmodott komplexumot az ENSZ Habitat, Busan városa és egy New York-i fenntartható designnal foglalkozó cég, az Oceanix tervezte. A futurisztikus városkoncepció látványtervei már 2019-ben körbejárták a sajtót, viszont arról tavaly decemberben született döntés, hogy a dél-koreai városban épüljön meg az első prototípus.

link Forrás

A klímaváltozás-biztos város három platformból áll, amelyeket hidak kötnek össze egymással és a szárazfölddel. Az egyes városrészeket biorock technológiával vonják be, ami erősebb, mint a beton, viszont úszik a víz felszínén. A technológiát az 1970-es években egy német futurista építész, Wolf Hilbertz kísérletezte ki, és manapság széles körben használják a korallzátonyok élővilágának megőrzésére. Ez az egyetlen olyan tengeri építőanyag, ami képes növekedni, gyógyítani magát, és az idők folyamán csak erősebbé válik.

A város épületeit, amelyek öt emeletnél nem lesznek magasabbak, habkönnyű anyagokból építik majd, például épületfából és bambuszból. Az úszó települést teljesen fenntarthatónak tervezik, és hat összekapcsolható rendszerrel szeretnék működtetni, amelyek az ENSZ szerint a szükséges működési energia száz százalékát állítják majd elő a lebegő és a tetőkre felhelyezett napelempanelek segítségével. Körforgásos rendszerek biztosítanák a hulladékmentességet, a teljesen zárt rendszerű vízellátást, a saját élelmiszerellátást, zéró kibocsátású energiát, innovatív mobilitási rendszert és a part menti élőhelyek regenerációját.

photo_camera A klímaváltozás-biztos város látványterve Forrás: Oceanix

A hulladékmentességet úgy akarják elérni, hogy a szemetet energiává, mezőgazdasági nyersanyaggá és újrahasznosított anyagokká igyekeznek alakítani. Az Oceanix hozzátette, hogy a város organikus élelmiszereket termel majd „magas hozamú, decentralizált, talajmentes és permakultúrás rendszerein keresztül”.

Hidakkal összekötött platformokból áll a vízi város
photo_camera Forrás: Oceanix

A hat hektáron elterülő komplexum kezdetben 12 ezer embernek adhat otthont, de az építészek tervei alapján a városrészek száma akár 20 platformra bővíthető, ami így százezer lakót is képes befogadni.

A városba nem terveznek autókat vagy kötöttpályás közlekedést: a városlakóknak és a látogatóknak kerékpárral vagy gyalog kell eljutniuk egyik helyről a másikra.

A környezettudatos álomprojekt megvalósítása egyelőre várat magára; bár a tervezők szerint két év alatt fel lehetne húzni a lebegő várost, 2025 előtt biztosan nem épül fel az Oceanix Busan.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás