Egy fotómúzeumtól szépen fényképezett, meglepő, furcsa, magvas, netán velős gondolatokat ébresztő képeket, nem szokványos kompozíciókat vagy éppen felszínes esztétikai élményt szoktam várni, a stockholmi Fotografiska pedig ezt szépen hozza is, most éppen egy Andy Warholtól az orosz származású Elizaveta Borodináig tartó spektrumon.

Ami viszont őszintén meglepett, az a ruhatár mellett működő, lila ködben úszó vertikális saláta- és fűszernövény-termesztő terem volt, ahonnan a múzeum néhány emelettel feljebb lévő éttermébe viszik át a permetszermentes, minimális vízhasználattal és termőföld nélkül megtermelt, a hagyományosnál valamivel magasabb tápértékű, teljesen salátaízű fejes salátákat, petrezselymet, bazsalikomot, mentát, újraértelmezve a magvas gondolat és a helyben termesztés fogalmát – utóbbi aztán meg is kapja a hiperlokális jelzőt.

A szenzoralapú, UV-fényes, vertikális gazdálkodás koncepciója nem új: Elon Musk öccse, Kimbal néhány éve Brooklynban működteti a Square Roots nevű vertikálisfarm-központot, ahol hajókonténerekben termesztenek zöldséget, és jó néhány amerikai, kanadai, dubaji példát, sőt, akár magyar kutatási projektet is lehetne még említeni. Mégis fura élmény megtapasztalni, ahogy a kis saláták egy stockholmi fotómúzeumban zömök kis torzsájukkal, gyökereiket tartó, minimál kókuszrost-kockáikban merednek a plexiüvegre.

Teremben teremnek

A beltéri marihuánafarmok elterjedése óta persze tudható, hogy ez a fajta növénytermesztés működik, és nem is számít forradalmi ötletnek, ahogy a tápfolyadék alapú termesztés sem. A vertikális gazdálkodás újítása abban áll, hogy egymás fölé polcolja a növényeket, méghozzá abból az ötletből kiindulva, hogy a növekedésükhöz szükséges tápanyagokat alapvetően úgysem a talajból, hanem az onnan származó vízből nyerik.

A koncepció atyja Dickson Despommier ökológus, a Columbia Egyetem mikrobiológia-professzora, aki még 2010-ben publikálta a vertikális farmról szóló könyvét a 21. század mezőgazdasági kihívásainak egyik lehetséges megoldásaként, és azóta gombamód szaporodnak a világon a függőleges farmok. Ennek oka, hogy a vertikális gazdálkodásnak rengeteg előnye van: szűkös városi területeken is nagyiparivá tehető a növénytermesztés, nem rontja a talaj minőségét, hiszen az igazából nem kell hozzá, és kivonja az egyenletből a mezőgazdaság hatásfokát és kiszámíthatóságát leginkább rontó időjárási tényezőket.

A növények olyan kontrollált környezetben cseperednek, ahol szabályozni lehet a hőmérsékletet, a levegő pára- és széndioxid-tartalmát, a víz pH-értékét és elektromos vezetőképességét és még rengeteg más tényezőt. Sőt, a kontrollált környezetben nem szaporodnak el a kártevők, így nincs szükség permetezőszerekre és génmódosított fajtákra sem. Ha pedig a növények mégis megfertőződnének, a környezetükben működő tonnányi szenzor ezt azonnal kimutatja, így nem vész kárba az egész termés. A koncepciót korábbi cikkünkben Schubert Kornél mutatta be, aki elmondta: ezek a növények hidroponikus (tápfolyadékos) vagy aeroponikus (tápanyagpermetes) termesztési rendszerben nőnek, és így a hagyományos mezőgazdaságban alkalmazott módszerekhez képest 70, illetve 90 százalékkal kevesebb vízre van szükségük. A harmadik megoldás, az akvapónia halak ürülékét használja trágyaként egy szinte teljesen zárt, szennyezésmentes körforgásos rendszerben.

Globális helyett hiperlokális

A folyamatosan megbicsakló ellátási láncok korában a mezőgazdaságban a vertikális gazdálkodás jelenthet megoldást arra, hogy a szupermarketek a helyben termesztett zöldségekkel megtartsák vásárlóikat, és a termények ökológiai lábnyomának csökkentésével még a klímavédelemnek is kedvezzenek, bár ez utóbbi a vertikális farmok energiaigénye miatt egyáltalán nem egyértelmű.

Néhány évvel ezelőtt ezt ismerte fel a nagy amerikai áruházlánc, a Target, idén pedig a Walmart. Egy adatelemző cég szerint ez a piaci szegmens a tavalyi 3,1 milliárd dolláros forgalomról öt éven belül 9,7 milliárdosra nőhet, és az innovatív mezőgazdaságba fektető cégek száma is egyre nő – annak ellenére, hogy kevés a jól képzett vertikális földműves és a növénytermesztő egységek kezdeti beüzemelési költségei a rengeteg szenzor, LED-lámpa, szoftveres figyelőrendszer és egyéb technológiai ráfordítás miatt akár horribilisra is nőhet. A Freight Farms amerikai cég konténeres rendszerében például egy egységnyi vertikális farm 82-85 ezer dollárba, vagyis 30-32 millió forintba kerül, bár ez eltörpül például a Tungsram magyarországi, 575 milliós fejlesztési költsége mellett.

Ezen kívül a vertikális farmok energiaigénye is rendkívül magas a folyamatos LED-világítás és a rendszer más részeinek működtetése miatt, ami Jonathan Foley éghajlat- és környezettudós szerint naponta közel 80 kilowattórányi áramot jelent, az ilyen mennyiség előállításához kapcsolódó környezetterhelés viszont már meg is haladhatja a szállítás során keletkező szén-dioxid-mennyiség környezetterhelését. Emellett azt is érdemes látni, hogy egyelőre kevés olyan növényfajta van, amelyek belehelyezhetők ebbe a zárt rendszerbe, a salátafélék és fűszernövények tápértéke pedig nem túl magas.

A kihívások ellenére sorra nőnek ki a földből a vertikális farmok, Japánban például országszerte körülbelül kétszázat működtetnek, Bécsben egy egész intézetet szentelnek a vertikális gazdálkodás kutatásának, és Szlovákiában is kísérletezik a módszerrel egy startup. Viszont ezen a piacon sem minden fenékig tejföl, például a stockholmi Plantagon, amelyik korábban még 60 méter magas „növénykarcolót” ígért 2020-ra a svéd fővárosba, 2019-ben csődbe ment, miután nem sikerült megvalósítania futurisztikus terveit.

Svéd praktikum és ökoszemlélet

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ami csődöt mond nagyban, az kicsiben működtethető. Legalábbis a stockholmi Fotografiska farmját működtető, 2019-ben alapított és mára összesen egymillió dollárnyi befektetést begyűjtő Swegreen tavaly ezen kívül a svéd főváros egyik élelmiszerboltjában, valamint Göteborg, Uppsala és Linköping egy-egy szupermarketjében is nyitott kisebb vertikális növénytermesztőt.

A cég olyan platformot alakított ki, amely a hidroponikus, vagyis tápfolyadékos rendszert sikeresen helyezi el élelmiszerboltokban és éttermekben. Ezek a viszonylag kis méretű egységek – a solnai szupermarketben 60 négyzetméteren, négy emelet magasan nőnek a saláták és a fűszernövények – automatizáltak, körforgásosak, és körülbelül 3,5-4 hektáros termőterületnek felelnek meg. A Swegreen szerint a rendszer annyira hatékony, hogy a hagyományos vízigényhez képest 99 százalékkal kevesebb vizet használnak fel a növények termesztéséhez, míg a LED-lámpák miatt keletkező extra hőt az épület más részeinek fűtésére használják fel.

A Svédországban élő magyarok tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a saláták és fűszernövények egyáltalán nem kerülnek többe, mint a például Spanyolországból importált változatok, az ízük megkülönböztethetetlen a hagyományosan termesztett salátáktól, az egyetlen észlelt különbség pedig az, hogy kevesebb ideig állnak el a hűtőben.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: