Hódot láttál? Jelentsd fel!
Van az emberben egyfajta közléskényszer: sokan az Instán vagy a Facebookon posztolnak agyonfilterezett képeket arról, ahogy a parkolótól három méterre, egy kellően vadregényesnek tűnő bokor előtt pózolnak, mások viszont az információmegosztás egyéb módjait preferálják, és valami hasznos produktumot is létrehoznak vele. Ők a közösségi tudomány (lakossági tudomány, citizen science) művelői, és szerencsére egyre többen vannak – ami már azért is jó hír, mert egyre több kutatás támaszkodik az önkéntes adatszolgáltatók munkájára.
Az alapgondolat egyszerű: nem lehet minden minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani, de ugyanígy nem lehet minden hód, szúnyog vagy kullancs mellé szárazdajkát, vagy legalábbis biológust állítani.
A citizen science születése
Ezt ismerte fel egy Wells Woodbridge Cooke nevű amerikai ornitológus a 19. század végén, amikor a vándormadarak költözési szokásait tanulmányozta. Ekkor jutott eszébe az ősi bölcsesség, miszerint több szem többet lát – ebből nőtt ki aztán az első citizen science-projekt.
Cooke 1880-ban kezdett feljegyzéseket készíteni a költöző fajokról, majd az Amerikai Ornitológiai Egyesület tagjaként másokat is erre buzdított. A megfigyelőhálózat állami támogatást is kapott, és rövidesen egész Észak-Amerikában, Kanadában és Nyugat-Indiában is voltak már tagjai. A programhoz bárki csatlakozhatott, nem kellett hozzá ornitológusnak lennie, így a műkedvelő madarászok is rengeteg adatot gyűjthettek. A megfigyelések egészen 1970-ig folytatódtak, addigra azonban az érdeklődés annyira megcsappant a vándormadarak iránt, hogy véget vetettek neki.
A citizen science újjászületése
Az önkéntesek által kártyákon rögzített adatok nagy része viszont megmaradt, és az amerikai kormány ismét a civileket hívta segítségül. A mintegy hatmillió, összesen 800 faj migrációját rögzítő feljegyzést végül 2016-ra sikerült digitalizálni, a 90 éven át tartó megfigyelések pedig páratlanul gazdag képet nyújtanak a migrációs szokások változásairól – amely kiváló összehasonlítási alapot nyújthat akkor, ha például a klímaváltozás költözésre gyakorolt hatását vizsgálják a mai tudósok.
A másik olyan kezdeményezés, amelyet gyakran a közösségi tudomány egyik első példájának tekintenek, szintén Amerikából származik: a Nemzeti Audubon Társaság 1900-ban hirdette meg az első karácsonyi madárlest, amelyet azóta minden évben megtartanak: a programban, amely december 14-től január ötödikéig tart, a körhöz csatlakozó civilek az egyes madárfajok populációját mérik fel egy-egy tapasztalt madarász vezetésével.
Torzít a tudomány
Az elmúlt évtizedekben több millió publikáció gerincét adták a civilek által gyűjtött adatok: a már szokásosnak számító állatspotting mellett légszennyezettségi adatokat, radioaktív sugárzást és vízszennyezettséget is mértek, és több esetben is kiderült, hogy a közösségi adatgyűjtés nem felel meg a hivatalosan elfogadott méréseknek. Ennek több oka is lehet, a legegyszerűbb persze az, hogy az állami becslések kevesebb mérésen alapulnak, mint amennyit a civilek végeznek, de az eltérést okozhatja az is, hogy a lelkes amatőrök máshogy rögzítik az adatokat, mint a tudósok, illetve ha alapvetően kirándulni mennek, több adat érkezik egyes kedvelt vidékekről, mint máshonnan.
Graham Smith ökológus, a londoni Mammal Society kutatója szerint nem ad pontos képet a brit emlőspopulációról az, ami a hétvégi kirándulók által szolgáltatott adatokból látszik, egyszerűen azért, mert a nyulakat mindenki unja, egy vidrára ellenben a legtöbben felkapják a fejüket – ezért aztán az adatok alapján az angol vidék csak úgy hemzseg a vidráktól, nyúl viszont alig akad ott. Ez persze nem igaz, és megfelelő módszerekkel csökkenthető is az eltérés, mindenesetre Smith szerint ennek a módszernek is megvannak a korlátai. Mások viszont éppen úgy gondolják, hogy az ehhez hasonló projektekben való részvétel a kritikai gondolkodást erősíti, ráadásul közelebb is viszi a civileket a tudományhoz – a tudósokat pedig az igazsághoz, vagy legalábbis az adatokhoz.
Hol és mit jelentsek fel?
De mit tegyen a boldogtalan magyar, ha szeretné feltárni az univerzum titkait, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Fogja a telefonját, menjen ki az erdőbe (udvarra, előszobába, akárhova), és jelentse fel, amit lát! Mindent persze nem lehet, és nem is érdemes feljelenteni, annak úgysem lenne meg a sava-borsa, de jelenleg Magyarországon is több olyan kutatás fut, amelyhez a civilek megfigyeléseiből szeretnének következtetéseket levonni. Nemzetközi kutatásokhoz is lehet csatlakozni, ehhez van, hogy be kell szerezni valamilyen felszerelést, máskor elég, ha az ember a számítógép processzoridejét bocsátja a kutatók rendelkezésére. A természetbúvárkodás bárkinek szimpatikus lehet, aki annak idején olvasta Gerald Durrell Az amatőr természetbúvár című könyvét, és a jó hír az, hogy az esetek többségében a citizen science nem túl piszkos munka, boncolni meg aztán a lehető legritkábban kell.
Keress kullancsot!
A hétköznapi életben a kullancs keresi az embert, nem fordítva, kivéve persze akkor, ha saját magán keresi. Ez fordul meg a Kullancsfigyelő esetében: a weboldal a Hyalomma marginatum és a Hyalomma rufipes nevű kullancsok magyarországi elterjedtségét vizsgálja, és ehhez a lakosságtól várják az adatokat. Ezek a kullancsok Magyarországon nem őshonosak, a Földközi-tenger mentén, Afrikában és Ázsia déli részén élnek, de az enyhébb telek miatt már Európa északibb részein is megjelentek, találtak már példányt Svédországban, Németországban és Nagy-Britanniában is.
Magyarországon is találtak már Hyalommát: három éve a faj egy nem kifejlett egyedét a Margitszigeten csípték fülön, egy pedig tavaly került elő Vas megyéből. A Kullancsfigyelő eddigi adatait összefoglaló, idén megjelent tanulmányukban a kutatók még egy Hyalomma-spottingról beszámoltak, ebben az esetben egy tehénen élősködött a kullancs, Kiskunmajsán. Mindkét frissebb megfigyelésben kifejlett példányról volt szó, és mivel a két kullancs egymástól nagyjából 280 kilométernyire került elő, és sem a tehén, sem a kutya nem járt külföldön, valószínű, hogy már itthon is megél a Hyalomma, csak épp még nem túl elterjedt.
Ez azért rossz hír, mert ezek a kullancsok terjesztik a krími-kongói vérzéses láz nevű betegséget, ami éppen olyan kellemetlennek hangzik, mint ahogy a neve sugallja. Az egyik jó hír az, hogy a lelkes természetbúvárok segíthetnek megérteni, hogy mennyire elterjedtek ezek a jószágok az országban, a másik pedig az, hogy a kullancsok annyi különböző betegséget terjeszthetnek, hogy valószínűleg egyelőre a kongói láz okozza a legkisebb népegészségügyi problémát.
Keress szúnyogot!
A Kullancsfigyelőhöz hasonlóan a Szúnyogmonitort is az Ökológiai Kutatóközpont működteti, és az előbbihez hasonlóan itt is szúnyogfotókat és -példányokat várnak a kutatók. Ebben a kutatásban három, Magyarországon nem őshonos szúnyog nyomába eresztik a lakosságot, a májusban publikált tavalyi mustrán 407 ázsiai tigrisszúnyogot (Aedes albopictus), 86 ázsiai bozótszúnyogot (Aedes japonicus) és 54 koreai szúnyogot (Aedes koreicus) találtak. A legtöbb szúnyogot Budapesten vagy a környékén észlelték, de ez még akár változhat is, a kutatók arra kérik a lakosságot, hogy továbbra is lankadatlanul küldjék be az elfogott, lefagyasztott és kémcsőbe helyezett példányokat, vagy a róluk készült fényképeket.
A szakszerű csomagolásról és a többi hasonló hasznos tudnivalóról a Szúnyogmonitor weboldalán lehet olvasni, a fényképek készítéséhez és küldéséhez a kutatók pedig a MosquitoAlert applikációt javasolják. A kullancsos projekthez hasonlóan itt is azért fontos a rovarok megfigyelése, mert Magyarországon ismeretlen, vagy legalábbis kevésbé ismert betegségeket terjeszthetnek, és nem árt tudni, merre szaporodtak el a csípőszúnyogok. Játékos tudósjelölteknek külön örömet jelenthet, hogy ha az appon keresztül jelentik fel a szúnyogot, megkapják, hogy a szakértők szerint milyen fajhoz tartozhat.
Keress hódot!
Szintén az Ökológiai Kutatóközpont indította útjára a RIVERINE monitorozási projektet, amelyben egyebek mellett hódokat is keresnek. A hódészleléseket a Hódtérképen, regisztráció után lehet jelenteni, de megéri regisztrálni, már ha az ember hódos vidéken lakik, ugyanis az ember után ez az állat alakítja a legtöbbet a környezetét. Magyarországon a hódok gyakorlatilag kipusztultak, kucsmaként vagy kolbásztöltelékként végezték, de a WWF 1996 és 2008 között végzett telepítései végül olyan jól sikerültek, hogy mostanra már több is van belőlük, mint kellene. Igen ám, de hol? Na, épp ezt lehet jelenteni a hódtérképen, ahol a képek mellett azt is meg lehet adni, hogy mit látott az ember – sima hódrágást, gátat, kotorékbejáratot, illetve élő vagy döglött hódot.
Mint egy 2019-es őrületes hódkonferencián kiderült, a legtöbb turista ugyan ritkán találkozik hóddal, de ennek ellenére tele van velük a Duna és a Tisza, így ez a program különösen nagy sikerrel kecsegtet, ráadásul egy hód lefotózása jóval kellemesebbnek tűnik, mint az, ha az ember kongói vérzéses lázat terjesztő kullancsot talál magában. Bónusz: a hód végbelénél található mirigyek vaníliaillatú váladékot termelnek, így biztosan kellemesebb velük találkozni, mint egy kullanccsal vagy egy szúnyoggal, bár az is igaz, hogy ezek az állatok védettek, így sem kolbász, sem kesztyű, sem fagyi nem készülhet belőlük.
Keress ufót!
Előfordul, hogy nincs se hód, se szúnyog, se kullancs, sőt, az embernek még az erdőbe vagy a folyópartra sincs kedve kimenni, akárhogy is kelletik magukat a csípőszúnyogok, a vérzéses lázat és húsallergiát okozó kullancsok, vagy az illatos seggű hódok. Erre is van megoldás: ufót kell keresni. Az egyik legrégebbi netes program, a SETI@home (SETI: Search for Extraterrestial Intelligence) a számítógép szabad számítási kapacitását használta ki a világűrből érkező jelek feldolgozására. A SETI@home március végén végleg lehúzta a rolót, a kutatók az eddig beérkezett számítások feldolgozásán fáradoznak, de azért nincs minden veszve, akinek akad szabad processzorideje, továbbra is támogathatja a földönkívüli intelligencia kutatását, a klímaügyi előrejelzéseket vagy a matematikai kutatásokat a Science United felületén keresztül – igaz, nem választhatja meg, hogy melyik projektre szánja az idejét, az viszont biztos, hogy tudományos célokra fordítják majd az általa felajánlott kapacitást.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
