Páratlan viking hajógyárat fedeztek fel a björkői Birkában
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy kővel kirakott bemélyedés nyomaira bukkantak a régészek Björkö szigetén, Stockholmtól nyugatra, a viking kori partvonal területén. Az építmény alján még megfigyelhetőek maradtak a nyolcadik századi, fából készült hajócsúszda maradványai is. A Stockholmi Egyetem sajtóközleménye szerint rendkívül jelentős leletről van szó: hiába volt közismert Björkö kiemelt tengerészeti fontossága, még soha, sehol nem találtak viking kori hajógyárat.
A feltáráson rengeteg szerszám, fenőkő, fafeldolgozáshoz szükséges holmi és szegecs került elő, ami a kutatást vezető Sven Isaksson régészprofesszor szerint egyértelműen bizonyítja, hogy a vikingek hajókat javítottak és építettek a helyszínen a nyolcadik században. Birka városából már korábban is kerültek elő tengerészeti leletek, és több kikötő nyomait is feltárták, ezek azonban nem műhelyek voltak.
A mostani lelet azért is jelentős, mert a várost körbevevő sáncokon kívül helyezkedik el, míg az eddig ismert kikötők a város Feketeföld-öbölnek nevezett részén. A most vizsgált területet még kevéssé tárták fel, de Sven Kalmring, a Stockholmi Egyetem régészprofesszora szerint lehetséges, hogy a hajóépítő műhely egy Kugghamn nevű kisebb település közelében helyezkedett el.
A sáncon túl
A műhely mellett a régészek egy további kikötőhely nyomait is megtalálták, ez másként épült, mint a Feketeföld-öbölből ismertek, és szintén a városfalon kívül található. Isaksson szerint ez azért is érdekes, mert a városfal nem csak védelmi célokat szolgált, hanem társadalmi jelentősége is volt annak, hogy mi vagy ki kerülhet a falon kívülre vagy belülre, ezért az is jó kérdés, hogy vajon ki köthetett ki (vagy kinek kellett kikötnie) Birkán kívül.
Birka városa volt a viking kor egyik legfontosabb kereskedelmi központja, az itt kikötő hajósok Nyugat-Európától Bizáncig és az arab világig bejárták az egész világot. Björkö szigetének földrajzi elhelyezkedése tökéletes volt erre a célra, az innen kifutó hajók a Södertälje-csatornán keresztül könnyen kijuthattak a Balti-tengerre. Egyes feltételezések szerint maga a Birka szó is „piacteret” jelenthet, mások szerint viszont az óskandináv bjǫrk szóra vezetik vissza – ami szintén nem lenne csoda, a Björkö-sziget ugyanis nyírfa-szigetet jelent.
A feltárások még folytatódnak, drónokkal és ásatásokon is vizsgálják a még feltáratlan anyagokat, de Kalmring szerint neki és Isakssonnak a következő lépés az eddigi leletek laborvizsgálata, ennek eredménye későbbre várható.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Csodásan díszített viking kardot találtak Norvégiában
A kard két darabban került elő, a tulajdonosa pedig erős és gazdag ember lehetett: a D típusú kardok voltak a kor legnehezebb fegyverei, a mostani leletet pedig aranyozással és cifra vésetekkel díszítették.
Felfedték a rejtélyes okot, amiért a vikingek hirtelen elmenekültek Grönlandról a 15. században
Miután négy évszázadon keresztül virágzott és gyarapodott a grönlandi vikingtársadalom, az 1400-as évek közepén egy szempillantás alatt eltűnt a kolónia a szigetről. Ezt eddig leginkább a nagy lehűléssel magyarázták, de egy friss kutatás szerint a hőmérséklet állandó volt, ellenben egyre nőtt a szárazság.
Mocsokba és rozsdába kövült viking kardot találtak skót régészek
Csak a röntgenvizsgálat tudta kimutatni, hogy a több évszázadnyi rozsda- és üledékréteg alatt a viking korszak egyik legsúlyosabb fegyvere, egy Peterson Type D kard rejtőzik.