Aktív nyaralásra vágysz? Szegődj el Floridába pitonvadásznak!
Vannak olyan invazív fajok, amelyeket az ember azért telepített be valahova, mert valamilyen gazdasági előnyt remélt a lépéstől. Ilyen például az Ausztráliába behurcolt óriásvarangy (Rhinella marinus), amelyet 1935-ben a cukornádültetvények védelmére telepítettek be az országba. Ez rossz ötletnek bizonyult: az ausztrál kormány azóta dollármilliókat költött az irtásukra, miközben a kétéltűek halálos veszélyt jelentenek a helyi ragadozókra – egyetlen óriásvarangy mérge elegendő egy krokodil elpusztításához. Vannak olyan fajok is, amelyek potyautasként terjedtek el a világon, ilyen például a patkány. És vannak olyanok, amelyeket az ember azért hurcolt be egy idegen élőhelyre, hogy aztán ott jól elszaporodjon, mert hülye: ide sorolható az eredetileg Délkelet-Ázsiában őshonos burmai óriáspiton (Python bivittatus) is.
Legalábbis nehéz a hülyeségen kívül másnak tulajdonítani azt, amikor valaki vesz egy óriáskígyót (a burmai piton a világ egyik legnagyobb méretű kígyója), majd rájön, hogy a kígyó óriás, ezért aztán szabadon ereszti a floridai mocsárban azzal, hogy ott biztos elfér. El is fért belőle jó néhány: az első példányok a hetvenes években bukkantak fel Floridában, és bár a háziállatként való tartásukat azóta már betiltották, a 2010-es törvény előtt már épp elég kígyót eresztettek szélnek ahhoz, hogy a pitonok a vadonban is elszaporodjanak.
A floridai mocsárvidék ideális otthonnak bizonyult a pitonoknak: természetes ellenségük nem akadt, így csakhamar a környék csúcsragadozójává váltak, még a környék addigi uralkodóját, az amerikai aligátort (Alligator mississippiensis) is letaszították a trónról. A kígyók ugyanis akkorára nőhetnek, hogy még az aligátorra is veszélyesek – igaz, megesik az is, hogy az aligátor kapja el a kígyót, ez azonban nem csökkenti túl látványosan a pitonpopulációt. Egy kifejlett burmai piton az 5 és fél méteres hosszt és a száz kilós súlyt is meghaladhatja.
Mindent megettek
Márpedig a populációra ráférne a csökkentés: miután 2000-ben minden kétséget kizáróan kiderült, hogy az állatok olyan jól alkalmazkodtak a floridai körülményekhez, hogy vadon is képesek szaporodni, a kutatók megvizsgálták, hogy ez milyen hatással van az Everglades nemzeti park (és úgy általában Florida) biodiverzitására. Az eredmény nem túl meglepő: a pitonok nemes egyszerűséggel felzabálják az őshonos élőlények egy részét, a rivális ragadozóknak pedig így nem jut elég élelem. Marcia McNutt, az Amerikai Földtani Intézet igazgatója szerint az óriáskígyók Amerika legszebb és legvirágzóbb, legsokszínűbb védett élőhelyét teszik tönkre.
Bár a burmai piton az emberre nem jelent közvetlen veszélyt (kígyótámadásról Floridában csak olyan esetekben számoltak be, amikor egy óriáskígyó a gondozóját vagy a család valamelyik tagját sebesítette meg), gyakorlatilag minden más állatra veszélyes. Azokról a területekről, ahol a pitonok megtelepedtek, eltűntek a rókák és az egykor gyakorinak számító mocsári vattafarkúnyulak (Sylvilagus palustris) is. 2012-ben 89,9 százalékkal kevesebb oposszumot, 87,5 százalékkal kevesebb vadmacskát és 99,3 százalékkal kevesebb mosómedvét regisztráltak a kígyótól fertőzött területeken, mint 2000-ben, a fehérfarkú szarvasok száma pedig 94,1 százalékkal csökkent.
Az Evergladesben elpusztított pitonok 25 százaléka fogyasztott valamilyen madarat, így a szakértők szerint a nemzeti park énekesmadarait is veszélyezteti az óriáskígyók elterjedése, de valójában mindent megesznek, amihez csak hozzájutnak: a gyomortartalmuk vizsgálata során háziállatok, macskák, kutyák, csirkék és libák is előkerültek.
Ökológiai káosz
Michael Dorcas biológiaprofesszor, az Invasive Pythons in the United States című könyv szerzője szerint Floridában „ökológiai káosz” uralkodik a pitonok miatt: a zsákmányállatok eltűnése miatt a prérifarkas és a floridai puma (Puma concolor coryi) populációja is csökken, arról nem is beszélve, hogy a piton számára ezek a ragadozók is zsákmányállatnak számíthatnak.
A folyamat végét még csak találgatják a biológusok, de egyelőre nem túl rózsás a helyzet, és alig van remény a kígyók kiirtására, a burmai piton ugyanis nagy mérete ellenére kiválóan rejtőzködik, előszeretettel használja az ember által létrehozott csatornákat a gyors és nesztelen közlekedéshez, és mivel az emberen kívül semmilyen más állat nem fenyegeti, irtózatos iramban szaporodik. A dolgot tovább nehezíti, hogy az Everglades területén igen nehézkes a közlekedés, miközben a piton meglehetősen visszahúzódó életet él, a terület élővilága pedig nemigen szokhatott hozzá az óriáskígyók jelenlétéhez – az utolsó hasonló állat 16 millió évvel ezelőtt pusztult ki a mai Florida területén.
Kábítópisztoly és csavarhúzó
Valamit mégis kezdeni kell a helyzettel, mielőtt az óriáskígyók mindent felzabálnának. A pitonpopuláció karbantartására 2013-ban hirdették meg az első Florida Python Challenge-et, ami nem más, mint egy össznépi kígyóvadászat, amelyen a legeredményesebb versenyzőket pénzjutalom illeti – annak, aki a legtöbb kígyót ejti el, 2500 dollár üti a markát.
A rendezvényt azóta is évente megrendezik, az idei futamra a múlt hét óta lehet jelentkezni. Mielőtt mindenki rohanna repülőjegyért Floridába, nem árt tudni, hogy a kígyóvadászatra regisztrálni kell, és el kell végezni egy online tanfolyamot is, ahol megtanítják a vadászoknak a humánus pitongyilkolás egyszeregyét. A régebbi versenyeken elegendő volt gyorsan levágni az állat fejét, de azóta finomodott a technika, az Amerikai Állatorvosok Szövetsége (AVMA) most már a kétlépcsős modellt javasolja. Ebben elsőként gondoskodni kell arról, hogy az állat elveszítse az eszméletét, a második körben pedig szét kell roncsolni az agyát.
Az első lépéshez a szövetség kábítópisztoly vagy erős légpisztoly használatát ajánlja, az agy átszúrásához pedig némileg meglepő módon egy csavarhúzót vagy más vékony, hegyes eszközt. Tűzfegyverek használata tilos, és azt is megbüntetik, aki nem pitont, hanem valamilyen őshonos kígyót pusztít el. Bár eddig nem nagyon jelentettek olyan esetet, hogy vadon élő piton támadt volna valakire Floridában, Donna Kalil professzionális kígyóvadász szerint ezek a jószágok életveszélyesek lehetnek, így célszerű a csavarhúzó és a kábítópisztoly mellett egy másik vadászt is magával vinnie annak, aki pitonritkításra adná a fejét. A vadászat augusztus elején kezdődik, Kalil szerint ilyenkor több fiatal példánnyal lehet találkozni, így a résztvevőknek érdemes felfrissíteniük a kígyászati ismereteiket is, nehogy valamilyen megóvandó mérgeskígyó fejének essenek neki a csavarhúzóval.
Akármilyen lelkesek is az önkéntesek (és a versenyen induló hivatásos kígyóvadászok), egy fecske nem csinál nyarat – a Python Challenge inkább figyelemfelhívó akció, mint komoly lépés a pitonpopuláció megfékezésének irányába.
Hívjátok az irulákat!
Nem sokkal azután, hogy kiderült, mekkora károkat okoznak a pitonok, a Floridai Egyetem herpetológusa, Joseph Wasilewski és biológustársa, Edward Metzger máshol nézett segítség után. Az India déli részén élő irulák nemzedékek óta az ország legsikeresebb kígyóvadászai, az általuk gyűjtött kígyóméreg pedig elengedhetetlen a kígyómarás elleni szérumokhoz – Indiában évente ötvenezren halnak meg kígyómarás következtében. Az általuk gyűjtött mérgekből évente 1,5 millió adag szérum készül.
Wasilewski és Metzger a floridai pitonpopuláció felméréséhez épp közülük hívott szakembereket: Vadivel Gopal és Masi Sadaiyan 2016-ban utazott Amerikába pitont fogni, és egy hónap alatt 27 példányt gyűjtöttek be. Vadivel szerint nem elég, hogy ők maguk rutinos kígyóvadászok, szükség volt az irulák hagyományos tudására is, pitonnal ugyanis normális körülmények között ők nem foglalkoznak. A páros végül 33 kígyónál állt meg, és utazott haza Indiába, floridai tartózkodásuk alatt a világhírű herpetológus, Romulus Whitaker szerint mindössze a mocsár egy százalékát fésülték át – de a 33 egész szép eredmény ahhoz képest, hogy az első kígyóvadász-fesztiválon is csak 69 példányt fogtak. Így is maradt még elég belőlük: az irulák eredménye csak arra volt elég, hogy megbecsüljék a terület fertőzöttségét, ami azóta csak tovább nőtt – Whitaker szerint az Evergladesben elszaporodó burmai pitonok váltak a Föld legkomolyabb hüllőproblémájává, és a maga részéről nem biztos benne, hogy ezen még lehet segíteni, akárhány irulát importálnak is az Evergladesbe.
A kanos kígyók kihasználása
Nem mindenki hisz a kézműves módszerekben: a kutatók júdáskígyókat is bevetettek a pitonok ellen. Ilyenkor egy elfogott hímet jeladóval szerelnek fel, majd a párzási időszak idején visszaengedik a vadonba. A hím persze nőstényt keres, ahogy a többiek is, a kutatók pedig a jeladó segítségével jó esetben több hímet, plusz egy kívánatosnak számító nőstényt is elfoghatnak. A technika előnye, hogy a hím kígyók a nagydarab kígyónőket szeretik, így a szabadon engedett hím jó eséllyel a környék legtermetesebb nőstényéhez vezeti el a vadászokat. A pitoninvázió megfékezéséhez ráadásul a nőstények befogása vagy elpusztítása szükséges, ami ezzel a viszonylag olcsó technikával elég egyszerűen megoldható – ráadásul az az előnye is megvan, hogy a pitonvadászat miatt egyre óvatosabbá váló egyedeket is felfedezhetik vele.
A pitonokkal ellentétben ez a módszer sem túl szapora: egy Charlie 5 nevű jeladós egyeddel mindössze két nőstényt és néhány rivális hímet tudtak eltávolítani a vadonból egy év alatt, de a többi júdáskígyó sem teljesít sokkal jobban. Az Evergladesből évente legfeljebb pár száz pitont tudnak eltávolítani, akármilyen technikához is forduljanak, a kígyók pedig csak egyre többen lesznek, ráadásul a technika csak párzási időszakban alkalmazható, máskülönben az egyszerű autós bejárás – már ott, ahol van út – lényegesen komolyabb eredményeket hozott. Igaz, ebben az időszakban viszont jóval kevesebb pitont találtak az út mentén vagy az úton.
Kígyó-ember: 1-0
Az egyelőre nem világos, hogy mi lesz a meccs vége, de különösebb bátorság nélkül is érdemes a kígyókra fogadni: hatalmas területről van szó, ahol a pitonok évtizedek óta háborítatlanul élnek, és vannak olyan részei is, amelyek az ember számára gyakorlatilag járhatatlanok. A Python Challenge segít felhívni a figyelmet a problémára, de az a néhány tucatnyi kígyó, amennyit ilyenkor zsákmányolnak, csak csepp a tengerben – az indiai kígyóbűvölők munkájából is csak az derült ki, hogy annyi kígyó él a mocsárban, mint égen a csillag, a nemzeti park hivatásos vadászai pedig egy év alatt akár 50–70 kígyót is elejtenek, de a több tízezresre becsült populációhoz képest ez sem tekinthető komoly eredménynek.
Úgy tűnik, hogy 16 millió év után a floridai faunának ideje újra hozzászoknia az óriáskígyók jelenlétéhez, a helyi lakosok pedig végleg búcsút mondhatnak az eddig megszokott ökoszisztémának, a nyulak, a mosómedvék és az oposszumok ugyanis aligha térnek vissza a térségbe és a kígyók étlapjára. A jelenlegi állás szerint kígyó-ember: 1-0, és erről egyáltalán nem a burmai pitonok tehetnek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
