Liz Truss brit miniszterelnök múlt csütörtökön bejelentette, hogy alig másfél hónapnyi kormányzás után lemond, és hétfőn már ki is derült, hogy korábbi ellenfele, Rishi Sunak veszi át a helyét. Truss bukását elsősorban az a szeptember végén ismertetett gazdaságélénkítő csomag okozta, amellyel leginkább a gazdagoknak kedvező adópolitikát hirdetett egy energiaválság, valamint a középosztályt és a szegényebbeket sújtó infláció kellős közepén.

A Növekedési Terv néven bejelentett csomag azonnal padlóra küldte a font árfolyamát, majd amikor már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is nyílt kritikával illette a gazdasági egyenlőtlenségek növekedésével kecsegtető intézkedéseket, egy gyors pénzügyminiszter-váltás után visszavonták az egészet. A brit politikai és gazdasági helyzet finoman szólva kaotikus, és egymást érő válságok ide vagy oda, egyre nehezebb eltekinteni a Brexit hatásaitól, amikor a probléma gyökerét keressük.

Truss lemondására nemcsak az ír miniszterelnök, Micheál Martin reagált azzal, hogy a brit válság az Európai Unióból (EU) való kilépésről döntő népszavazásból ered, mivel „sokan politikai döntést hoztak, és nem gondolták át, milyen óriási gazdasági és piaci hatásai lesznek”. Több európai lap hasonlóképp értelmezte azt, hogy a stabilitásáról híres szigetország rövid időn belül a harmadik bukott miniszterelnökétől búcsúzik. A német közszolgálati tévé, az ARD londoni tudósítója szerint a jövő történészei 2016-ot jelölik majd meg a brit politikai őrület kezdeteként, többek között azért, mert „a Brexit olyan hosszú távú károkat okozott a brit gazdaságnak, hogy bármilyen további piaci bizonytalanság sokkal nagyobb turbulenciát okoz, mint korábban”.

Az unortodox növekedési stratégiák és a kétségbeesett költségvetés-igazítási próbálkozások már önmagukban a Brexitből fakadnak, hiszen az egységes európai piacról való kiszorulás, az EU-val folytatott viták és a kereskedelmi kapcsolatoknak a vártnál lassabb javulása miatt egyre szűkebbek az aktuális brit kormány lehetőségei. Robert Shrimsley, a Financial Times újságírója szerint az is egyértelmű, hogy a Brexit súlyosan gyengítette a brit gazdaság ellenálló képességét, vagyis – ahogy azt az ARD is írta – amikor a piacok megijednek, nincs ami megnyugtassa őket.

Az EU-tól való elszakadás valós gazdasági hatását sokáig elfedte a covidválság, de már egy éve is voltak jelei annak, hogy a Brexit még nagyobb károkat okoz az ország gazdaságának. Míg a Költségvetési Felelősségi Hivatal (OBR) szerint a pandémia 2 százalékkal csökkenti a brit GDP-t, addig a Brexit számlájára 4 százalékos csökkenés írható hosszú távon, ami azt jelenti, hogy évente több tízmilliárd fonttól esik el a brit gazdaság. Az OBR becslései alapján az uniós szakítás 15 százalékkal csökkenti a brit import- és exportmutatókat, miközben az EU-n kívüli országokkal kötött kereskedelmi megállapodások elhanyagolható hatást gyakorolnak a gazdaságra.

A Brexit és a covid ráadásul egymást is súlyosbítja, hiszen míg a betöltetlen állások száma pandémia előtt 823 ezernél járt, ma már az 1 millió 245 ezret is átlépte, cserébe a Brexit miatt sokkal nehezebb lesz munkaerőt találni, a munkavállalók szabad mozgását biztosító unióból való távozás, valamint a szigorított bevándorlási szabályok értelmében.

A kereskedelem csökken, a Brexit ára nő

A legfrissebb, és egyben leginkább vészjósló adatokat az ír Gazdasági és Társadalomkutató Intézet (ESRI) múlt szerdán közzétett kutatásából lehet kiolvasni. Ezek szerint az Egyesült Királyságból az EU-ba irányuló kereskedelem 16 százalékkal marad el attól a szinttől, amelyet a Brexit megvalósulása nélkül jósoltak, míg az EU-ból a brit gazdaságba irányuló kereskedelem szintje még rosszabb, 20 százalékkal alacsonyabb.

A jelentés az esetleges adatkozmetikázás lehetőségeire is rámutat, ugyanis ha a Brexitnek az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelemre gyakorolt hatását a britek más országokkal való kereskedelmi kapcsolatainak alakulásához mérjük, nem tűnik olyan vészesnek a helyzet, mivel a brit export globálisan növekedést mutat. Ha azonban az Egyesült Királyság más országokkal folytatott kereskedelmét az EU több mint 200 kereskedelmi partnerével folytatott, látványosan gyorsabban növekvő tevékenységéhez mérjük, már jelentős a különbség.

„Prioritást kell élveznie, hogy visszaszerezzük az Európával folytatott kereskedelem elveszített részét. A kormány ezt úgy tudja elősegíteni, hogy megszünteti a Brexit által a kereskedelem elé állított akadályokat” – mondta Peter Norris, a Virgin Group igazgatója és a Brexit hatásainak monitorozását végző Kereskedelmi és Üzleti Bizottság társelnöke.

Mindeközben az úgynevezett válási díj végső összegének becslései is egyre nőnek – ez legnagyobb részben azt az összeget takarja, amit az Egyesült Királyságnak ki kell fizetnie az EU felé azoknak az uniós projekteknek a finanszírozására, amiket még a britek EU-s tagsága alatt indítottak. A teljes díjat a 2020-as kilépés idején 35 és 39 milliárd font közé becsülte a brit kincstár, de idén júliusban már 42,5 milliárd fontban állapította meg a felső határt.

A Brexit-hatást már nem lehet rákenni a covidra

A Financial Times (FT) a múlt héten tette közzé A Brexit-hatás című rövid dokumentumfilmjét, amely végképp lesújtó képet fest a kilépési megállapodás gazdasági következményeiről. A filmben megszólaló szakértők szerint míg 2016-ban csak egy egyszerű kérdést tettek fel a népnek (kilépjünk vagy maradjunk), és ideológiai alapon kezdtek beszélni a szuverenitásról, a lehetséges gazdasági hatások nem igazán férkőztek be a közbeszédbe. És hiába volt számtalan változata a lehetséges Brexiteknek, az évek során sikerült az elképzelhető legrosszabb alkut kötni. „Nem vagyunk részesei az egységes európai piacnak, nem vagyunk tagjai a vámuniónak, csak egy nagyon lecsupaszított szabadkereskedelmi egyezményt sikerült kiharcolni” – mondja az FT gazdasági szerkesztője, Chris Giles.

Mivel a Brexit megvalósulása szinte teljesen egybeesett a koronavírus-világjárvány kezdetével, eleinte nehéz volt szétválasztani a két válság által okozott gazdasági hatásokat, majd később az orosz-ukrán háború miatt kialakult energiaválság, és az annak nyomán felpörgött infláció fedte el a Brexit közvetlen hatását.

Pedig a Brexit-hatás már a 2016-os népszavazás idején elkezdődött, amikor 10 százalékkal esett vissza a font értéke a dollárral szemben, ami az importárakat egyből felhajtotta, miközben a kilépés után az export volumene messze elmaradt a fejlett gazdaságokban tapasztalt értéktől. Ez önmagában 2-3 százalékkal növelte az inflációt.

Amikor 2021 elején kezdtek enyhülni a covidválság okozta gazdasági nehézségek, a kereskedelem a fejlett országokban újra szárnyalni kezdett – kivéve az Egyesült Királyságot. Ezzel együtt a kis- és középvállalkozások kereskedelmi partnerségeit illetően is jelentősen elhúzott a világ a britek mellett: a London School of Economics adatai szerint a brit kkv-k kereskedelmi kapcsolatai 30 százalékkal csökkentek a kilépés után – becslések szerint ennek hatására az évtized végére átlagosan 470 fonttal (mai árfolyamon kb. 222 ezer forinttal) csökken majd a brit dolgozók éves fizetése.

Az egységes európai piactól való elszakadással a brit vállalkozások bürokratikus terhe is drasztikusan megnőtt: gyakran hónapokig állnak a brit exportáruk különböző országok vámhivatalaiban, ami nemcsak a megrendelőknek okoz károkat a csúszás miatt, de az exportőrök költségeit is növeli. A nagyobb vállalkozások ezért az EU-n belül állítottak fel logisztikai elosztóközpontokat, ami azt jelenti, hogy kevesebb áru mozog a brit raktáraikon keresztül, kevesebb dolgozót foglalkoztatnak Nagy-Britanniában, és kevesebb vámot fizetnek az anyaországban. A kisebb vállalkozások, amelyeknek a legnagyobb növekedési és terjeszkedési lehetőséget az EU-s piac jelentette, jelentős versenyhátrányba kerültek azoknál az európai országoknál, amelyek olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben tudnak beszerezni hasonló termékeket az EU-n belülről.

A munkavállalók szabad mozgását biztosító uniós piactól való elszakadás különösen nehéz helyzetbe sodorta az olyan ágazatokat, amelyek nagymértékben építettek a külföldi munkaerőre – ilyen például az építőipar, a vendéglátás vagy a mezőgazdaság. Ezeken a területeken érezhető a munkaerőhiány, hiába állította éveken át a brit kormány, hogy a brit dolgozók magasabb bérért vehetik majd át ezeket a munkákat – egyszerűen több lett a betöltetlen állás, miközben a munkáltatók fizetőereje sem nőtt.

Sok múlhat Észak-Írországon

Már a Brexit-tárgyalások idején különösen nagy gondot jelentett Észak-Írország helyzetének rendezése, hiszen a katolikus nacionalisták és a protestáns unionisták közt évtizedeken át zajló északír vérengzéseket lezáró, 1998-ban kötött nagypénteki egyezmény egyik kulcsfontosságú része, hogy az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közt húzódó határ csak jelképes, vagyis a két országnak azonos vámrezsimbe és gazdasági szabályozási rendszerbe kell tartoznia. Hogy a Brexit ne rúgja fel az egyezményt, a britek 2019-ben megállapodtak az EU-val Észak-Írország kettős státuszáról, miszerint az ország az egységes európai piac része marad, vagyis a brit szigetről Észak-Írországba tartó árukat vámellenőrzésnek kell alávetni Nagy-Britannia kikötőiben.

Ezt az északír jegyzőkönyvet azonban Boris Johnson kormánya nem élesítette, miután arra hivatkozott, hogy ez gyakorlatilag ellehetetlenítené a kereskedelmet, ráadásul az Ír-tengeren létrejövő vámhatár sérti is a brit szuverenitást. A kormány idén tavasszal be is terjesztett egy törvényjavaslatot, amely – az északír jegyzőkönyvvel teljes ellentmondásban – a brit szabályozások alá vetné Észak-Írországot, és fenntarthatatlan kettősséget eredményezne az országban, hiszen az egyszerre élvezné az egységes európai piac és a brit belső piac előnyeit. Liz Truss májusban még külügyminiszterként jelentette be, hogy a brit kormány akár egyoldalúan is módosítaná az északír jegyzőkönyvet, az EU pedig tárgyalni sem hajlandó erről, cserébe négy új eljárást indított az Egyesült Királyság ellen, mivel a lépést a nemzetközi jog megsértésének értékeli.

Az északír jegyzőkönyv körül kialakult forró vitának ráadásul a brit tudományos élet szereplői lehetnek a legnagyobb vesztesei: az Európai Bizottság ugyanis addig nem engedi, hogy a brit kutatók és egyetemek részesüljenek a Horizont Európa nevű, 95,5 milliárd eurós kutatásfinanszírozási keretprogram támogatásaiból, amíg a brit kormány nem rendezi az eredeti megállapodás szerint az északír helyzetet.

A legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a brit polgárok már a saját bőrükön érzik a Brexit okozta károkat. A britek 59 százaléka szerint az ország gazdaságát egyértelműen gyengítette az EU-ból való kilépés, és ezt még a kiválásra szavazók 34 százaléka is így látja. Hetven százalékuk szerint az Egyesült Királyságnak szorosabb együttműködést kellene kialakítania az EU-val, egyharmaduk pedig az egységes európai piacra való visszalépést tartja a minimumnak – ezen a véleményen van a 2016-ban a kilépés mellett szavazók 18 százaléka is.

A Brexit valódi hatásáról azonban az FT szakértői szerint már csak azért sem alakulhat ki őszinte közéleti vita, mert a két nagy politikai erő egyikének sem áll érdekében arról beszélni. A kormányválságok következtében történelmi mélyponton lévő Konzervatív Párt görcsösen kitart az éveken át legfőbb kampányüzenetének számító Brexittel járó intézkedések mellett, a Munkáspárt pedig ebben a hisztérikus helyzetben nem akarja elidegeníteni azokat a szavazókat, akik a párt Brexit-ellenessége miatt fordultak a konzervatívok felé.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: