Az EU-országok közül csak Bulgáriában elégedetlenebbek az emberek az életükkel, mint Magyarországon

2022.12.15. · tudomány

Hogyan változott az utóbbi években az élettel való elégedettség az Európai Unió tagállamaiban? Erre kereste a választ az Európai Bizottság egyik főigazgatósága, a luxemburgi székhelyű Eurostat egy lekérdezésen alapuló, egységes módszertan szerint elvégzett vizsgálatban, amelynek eredményeit szerdán tették közzé.

Ahogyan az az alábbi ábrán látható, Írországban, Franciaországban és Dániában csökkent a leginkább az élettel való elégedettség az elmúlt válságos évek hatására. Igaz, ezekben a tagállamokban eddig kifejezetten elégedettek voltak az emberek az életükkel, így volt honnan romlania.

photo_camera Forrás: Eurostat

Az is látható, hogy Litvániában, Görögországban, Horvátországban vagy Romániában határozottan elégedettebbé váltak az emberek az életükkel, bár elképzelhető, hogy a 2022-ben Ukrajnában kitört háború ezen nagyot változtatott egy év leforgása alatt.

Magyarországon mindenesetre a jelek szerint stagnál a helyzet. Az élettel való elégedettséget tízfokú skálán méri az Eurostat, és a hazai átlag 2018-ban és 2021-ben is 6,5 pontra jött ki.

Ha társadalmi szegmensenként nézzük a változást, azt látjuk, hogy minél iskolázottabb valaki Európában, annál elégedettebb az életével, és minél idősebb, annál elégedetlenebb. Igaz, 2020-21-ben éppen a magasabban iskolázottak elégedettsége változott negatív irányban: a felsőfokú végzettségűek esetében az európai átlag 7,8-ról 7,5-re csökkent, míg az alapfokú végzettségűek körében 6,8-on stagnált az élettel való elégedettség. A 16-24 éves korosztály körében is 0,2 ponttal csökkent az átlag, míg az ennél idősebbek körében csak 0,1 pont volt a csökkenés, vagyis a fiatalabbakat mérhetően is jobban megviselték az elmúlt évek, mint az idősebb generációkat.

Mi, magyarok elégedetlenek vagyunk, de azok is voltunk

A Magyarországra vonatkozó szám persze csak első látásra tűnhet elfogadhatónak. Ha összehasonlítjuk a többi tagállaméval, azt látjuk, hogy nálunk csak Bulgáriában elégedetlenebbek az emberek az életükkel.

photo_camera Forrás: Eurostat

A közép-kelet-európai régióból Romániában, Lengyelországban és Szlovéniában is sokkal elégedettebbek voltak az emberek az életükkel, mint nálunk: Románia például a harmadik legelégedettebb tagállam lett 2021-re az EU-ban.

Mi már a mérések kezdetekor, 2013-ban is a második legelégedetlenebb nemzet voltunk az EU-ban, és akkor is csak az bolgárokat előztük meg. Igaz, akkor még csak 6,1 pont volt az élettel való átlagos magyar elégedettség a 10 fokú skálán, ami azt jelenti, hogy 2011-ről 2021-re 0,4 pontot tudtunk javítani. Bulgáriában ugyanakkor ezen az időtávon 0,9 pontot javult az élettel való elégedettség. Mi tehát úgy vagyunk sereghajtók, hogy az elmúlt évek dinamikája sem volt nagyon kedvező.

Miért?

Az élettel való elégedettség összetett kérdés; a befolyásoló tényezők közül az Eurostat három altényezőt említ:

  • elégedettség a munkával,

  • elégedettség a pénzügyi helyzettel,

  • elégedettség a személyes kapcsolatokkal.

Mivel azonban ezek a tényezők szubjektívek, a fenti számok nem alkalmasak arra, hogy megmutassák, jobb-e az élet Romániában, mint Magyarországon, csupán azt jelzik, hogy mi személyesen elégedetlenebbek vagyunk a helyzetünkkel, mint egy átlagos román polgár.

Címlapkép: Fortepan


Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás