Őseink fákon töltött éveinek köszönhetjük azt, hogy ma nem csak magánhangzókkal tudunk kommunikálni

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Azok az emberszabású fajok, amelyek életük jelentős részét a fák lombkoronáján töltik, a mássalhangzók szélesebb készletével rendelkeznek, mint földön élő társaik. Így az orángutánok gyakrabban kommunikálnak összetett hangokkal, mint a gorillák, a bonobók vagy a csimpánzok.

Az összefüggésre az angliai Warwicki Egyetem Pszichológia Tanszékének munkatársa, Adriano Lameira mutatott rá. A kutató szakirodalmi áttekintőjében arra keresett magyarázatot, hogy mi a mássalhangzók képzésének és használatának eredete. Az emberi nyelvek ugyanis mind a mással-, mind a magánhangzókra építenek, míg a főemlősök hangkészlete túlnyomórészt csak magánhangzószerű hangokat tartalmaz. Ez alól kivételek a fákon élő orángutánok, amelyek kicsinyeikkel és egymással folytatott kommunikációjukban is használnak mássalhangzókat.

Lameira szerint a fákon töltött idő valójában sokkal jelentősebb hatást gyakorolt az emberek fejlődésére, mint azt korábban becsülték. A New Scientistnek úgy fogalmazott, hogy a felegyenesedés már a fáktól való elválás előtt bekövetkezhetett, és a majmok példájánál maradva, az artikulációs készség fejlődése valójában a táplálékszerzés és -fogyasztás szokásainak köszönhető.

A fákon való életet ugyanis nehezíti, hogy folyamatosan kapaszkodnia kell az ott lévő állatoknak (elsősorban a nagyobb méretű főemlősöknek, a kisebb majmok farka és testsúlyeloszlása sokat segít a stabilitásuk megőrzésében), ez alól pedig az emberek sem voltak kivételek korábban. Így általában az egyik karjuk kiesett a héjak hámozásából, feltöréséből vagy leválasztásából. Szájuk azonban szabad volt, amit ki is használtak és megtanulták, hogyan lehet finommotoros mozgásokkal helyettesíteni a kéz és az ujjak használatát.

Hasonló viselkedés pedig az orángutánoknál is megfigyelhető. Lameira így a szakirodalom áttekintése alapján arra a következtetésre jutott, hogy ez a kényszer eredményezte azt a képességet, hogy a főemlősök és az emberek képesek legyenek az összetettebb hangok képzésére.

A hipotézis Chris Petkov, a Newcastle-i Egyetem kutatója szerint is érdekes új megközelítést jelent, azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy morgásokat más majmok is használnak, nem csak a fán élő orángutánok. Sőt, az elmélet tükrében kérdéses, hogy miért maradtak fenn a mássalhangzók az embereknél, ha az evolúció során elváltunk a fáktól. Erre Petkov szerint az ad magyarázatot, hogy a szociális hálók bővülése és a kommunikáció fejlődése összetettebb, bonyolultabb nyelvet követelt, illetve megteremtette a hangképzés további fejlődésének lehetőségét is.

Az ígéretes elmélet azonban lehet egyszerű egybeesés is, ezért a kutatók további vizsgálatokat és szisztematikus elemzést javasolnak, hogy ha valóban van ok-okozati összefüggés az arboreális (fához kötött) életmód és a beszédfejlődés között, akkor azt minél pontosabban írják le a jövőben.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: