Íme 19 emlős, amit az ember a kihalás szélére juttatott
A Londoni Zoológiai Társaság és a Kínai Tudományos Akadémia a múlt héten jelentette be, hogy a kínai vizekből kipusztulhatott egy, a tengeritehenek közé tartozó emlősfaj, a dugong. A természetvédelmi világszövetség (IUCN) vörös listáján sebezhetőnek (vulnerable) nyilvánított faj így is sokkal jobban áll, mint több száz más emlős, amitt az ember a kihalás szélére juttatott.
A nemzetközi szervezet ma több mint 9 ezer súlyosan veszélyeztetett (critically endangered) fajt tart nyilván, köztük 232 emlőst, amelyek többnyire kis egyedszámú és szűk földrajzi elterjedésű populációkból állnak, vagy populációik egyedszáma jelentős csökkentést mutatott az elmúlt években, évtizedekben.
Bemutatunk 19 olyan emlősfajt és -alfajt, amelyek többsége szerepel az IUCN által súlyosan veszélyeztetettnek jelölt fajok között, valamint a Természetvédelmi Világalap (WWF) fajmegőrzési programjában – a gyűjtésből jól látszik az élőhelyek pusztításának, az orvvadászatnak és az illegális halászatnak a hatása a globális biodiverzitásra.
Legközelebbi rokonainkat is a kipusztulás szélére sodortuk
Ma az emberhez a csimpánzok és gorillák után legközelebbi rokonságban álló, életük nagy részét fákon töltő orangutánok mindhárom faja súlyosan veszélyeztetett. A Szumátra-szigetén élő szumátrai orangután (Pongo abelii), és tapanuli orangután (Pongo tapanuliensis), valamint az Indonéziában és Malajziában előforduló borneói orangután (Pongo pygmaeus) populációinak egyedszáma egyaránt csökkenést mutat.
A szumátrai orangutánt elsősorban az erdőirtás által okozott élőhelyveszteség veszélyezteti, míg a borneói orangután esetében emellett súlyos károkat okoz az illegális vadászatuk, valamint a populációk erdőtüzek miatti elvesztése is, a globális felmelegedéssel pedig várhatóan tovább szűkülhet az élőhelyük. A tapanuli orangutánt nehezen elérhető, hegyvidéki élőhelye miatt az erdőirtás és a fiatal orangutánok kereskedelme veszélyezteti.
Szintén súlyosan veszélyeztetett mindkét gorillafaj, a nyugati gorilla (Gorilla gorilla) és a keleti gorilla (Gorilla beringei) is. A gorillák a Homininae csoportba tartoznak az emberrel és a csimpánzokkal együtt, és Közép-Afrika szubtrópusi erdeiben élnek. A keleti gorillából az IUCN nyilvántartása alapján 2600 él a Kongói Demokratikus Köztársaság, Ruanda és Uganda erdőségeiben, és populációinak egyedszáma csökkenést mutat. Ennek főbb okai a húsukért való orvvadászatuk, az élőhelyeik mezőgazdasági művelés miatti elvesztése, a háborús konfliktusok, valamint a fertőző megbetegedések.
A nyugati gorilla populációinak egyedszámai az IUCN szerint szintén csökkenő tendenciát mutatnak a faj közép-nyugat-afrikai élőhelyein. Különösen nagy veszélyben van a cross folyói gorilla (Gorilla gorilla diehli) nevű alfaja, amelynek már csak pár száz felnőtt példánya lehet, szemben a nyugati síkvidéki gorillával (Gorilla gorilla gorilla), amelyből akár még 300 ezer is élhet. Az erdőirtás mellett komoly fenyegetettséget jelentenek mindkét alfajára a fertőző megbetegedések, mint az ebola (EVD), illetve a keleti gorillához hasonlóan az orvvadászat is.
Az újvilági karmosmajmokhoz tartozó csupaszpofájú tamarin (Saguinus bicolor) az amazóniai esőerdő brazíliai területein él, elsősorban Manaus városa közelében. A majomfaj 2012-es becslések szerint már csak 800 egyedből állhat. A legfontosabb veszedelmet a fajra az élőhelyének erdőirtások miatti elvesztése jelenti. Szintén súlyos bajban van az ázsiai karcsúmajomformákhoz tartozó kelet szumátrai sávos langur (Presbytis percura), amely Szumátra erdeiben él. Egy 2019-es kutatás 9 csoportot és összesen 75 egyedet számlált meg belőlük, a faj pedig az elmúlt harminc évben egyedszámának 80 százalékát elvesztette – főként az erdőirtás következményeként.
Az orrszarvúakat és az elefántokat továbbra is az orvvadászat fenyegeti legjobban
A keskenyszájú orrszarvúak (Diceros bicornis) Afrika déli részén, 12 országban találhatók meg. A szavannai, bozótos élőhelyeken élő, 1,5-2 méter magas és 3-4 méter hosszú testtel bíró növényevőknek akár 8 alfaja is lehetett egykor – ezek közül kettő már kihalt, másik kettő pedig a kihalás szélén áll. Jelenleg a faj teljes állománya több mint 3100 felnőtt állatból áll, és a fajvédelmi erőfeszítéseknek hála számuk növekszik. A legfontosabb veszélyforrást a szarvainak kereskedelme miatt burjánzó orvvadászat jelenti – a szarvakat dísztárgyként árulják a fekete piacon, illetve a hagyományos kínai gyógyászatban is alkalmazzák.
A jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus) Indonéziában, Jáva szigetének erdőségeiben él, egy hozzávetőleg 450 négyzetkilométeres területen. A 1,5 méter magas és 3 méter hosszú orrszarvú különböző növényekkel táplálkozik, amelyekből akár 50 kilogrammot is megehet egy nap. Populációja ma mindössze 18 felnőtt egyedet számlál, de ez az egyedszám egyelőre stabil. A legnagyobb veszélyt a hagyományos kínai gyógyászathoz köthető szarvkereskedelem, illetve a mezőgazdaság terjeszkedése miatti élőhelyvesztés jelenti rá.
A szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) Indonéziában, Szumátra és Borneó szigetén él, négy, összesen 3 ezer négyzetkilométert lefedő területen. Az 1-1,5 méter magas állat a trópusi, nedvességben gazdag, sokszor alacsony felhőzet által borított köderdőket, illetve esőerdőket kedveli. Az általában magányos állatok reggel és este táplálkoznak, és facsemetéket, leveleket illetve hajtásokat eszegetnek. Populációjuk jelenleg 30 felnőtt egyedből áll, és számuk csökkenő trendet mutat. Az orrvadászat és az emberi tevékenység általi élőhely-korlátozás mellett az egyes populációik rendkívül alacsony egyedszáma is problémát okoz nekik – ez ugyanis genetikai változatosságuk elvesztéséhez és az egyedek szarporodási sikerének, vagyis fitneszének csökkenéséhez vezet az Allee-hatáson keresztül.
A szumátrai elefánt (Elephas maximus sumatranus), amely az ázsiai elefánt egyik alfaja, az elmúlt 25 évben élőhelyének 69 százalékát elvesztette az erdőirtás miatt. A folyamatosan csökkenő populációt mutató 2008-as becslések alapján a szumátriai elefánt hamarosan kihalhat. Ennél még jobb helyzetben van a nyugat- és közép-afrikai erdőkben élő erdei elefánt (Loxodonta cyclotis).
A faj ma 20 afrikai országban fordul elő, de a megmaradt populációk leginkább hat országra koncentrálódnak, az egykori területük 25 százalékára. Az erdei elefánt populációinak 80 százaléka eltűnt az elmúlt évszázadban, nagyrészt az elefánt agyarát célzó orvvadászat miatt. Az erdei elefánt legnagyobb megmaradt élőhelye Gabonban található, ahol egy tavalyi kutatás szerint még akár 95 ezer egyede is élhet.
A kilenc délkelet-ázsiai országban előforduló jávai tobzoska (Manis javanica) egyedszáma nem túl jól ismert, viszont az IUCN szerint csökkenőben van. Ez nagyrészt az orvvadászat miatt van így, ami leginkább annak köszönhető, hogy húsa Kínában és Vietnámban ínyencségnek számít, pikkelyeit pedig a hagyományos kínai gyógyászatban használják fel.
A kínai folyamidelfint már nem lehet megmenteni, a kaliforniai disznódelfint talán még igen
A legismertebb tengeri emlős, amelyet az emberi tevékenység sodort a kihalás szélére, valószínűleg a kaliforniai disznódelfin, más néven vaquita (Phocoena sinus), amely a mexikói Kaliforniai-öböl legészakibb részén fordul elő. A vaquitát az élőhelyén zajló illegális halászat veszélyezteti, a disznódelfin ugyanis gyakran a kopoltyúhálókba akad, és elpusztul. A vaquita ma 18 felnőtt egyedet számlál az IUCN szerint, és a számuk csökkenő tendenciát mutat. Újabb becslések mindössze 10 körülire teszik a fennmaradt egyedek számát.
A vaquita másfél méteres hosszával a legkisebb ismert cet, amely halakkal, rákokkal és kalmárokkal táplálkozik. Az, hogy a mexikói kormány 2021-ben feloldotta a vaquita élőhelyének védelmét, nem sok jót jósol a faj jövőjére vonatkozóan. Egy nemrég közölt genetikai vizsgálat ugyanakkor ad egy kis reményt arra, hogy a faj kis populációval is fennmaradhat, ha sikerül valahogy megvédeni a maradék néhány egyedet.
A vaquita talán még megmenthető, ellentétben a kínai folyamidelfinnel (Lipotes vexillifer), amely a Jangcében élt egykor. Utolsó példányát 20 éve látták, és az utóbbi évben zajlott keresések egyet sem találtak a delfinből, így az IUCN a valószínűleg kihalt kategóriában tartja számon. A folyamidelfin a túlhalászata, élőhelyének elvesztése és szennyezése, hajókkal való ütközése, valamint gátépítések miatt jutott erre a sorsra.
A szintén a Jangcében élő Neophocaena asiaeorientalis disznódelfinből az IUCN szerint 500-1800 felnőtt példány lehet még, de egyedszámuk folyamatosan csökken. A folyamidelfinhez hasonlóan a környezetszennyezés is nagyon rosszul érinti, de gyakran akadnak halászhálókba is. A kínai kormány az elmúlt években öt védett rezervátumot hozott létre a fajnak, amelyek a kezdeti pozitív tapasztalatok alapján lehetővé tehetik a faj megmentését.
Eltűnőben a vietnámi antilop, de a szajgapopulációk helyreállni látszanak
A Kazahsztán, Mongólia, Oroszország, Türkmenisztán és Üzbegisztán sztyeppi területein élő szajga (Saiga tatarica) egykor több millió egyedet számlált, de a párosujjú patások közt – a kecskékkel és antilopokkal együtt – a tülkösszarvúakhoz tartozó faj populációja 2015-ben, a Pasteurella sp. baktérium által okozott fertőzés következtében összeomlott. Ekkor több mint 100 ezer egyed pusztult el, és az IUCN nyilvántartása szerint a szajga 2018-ban már mindössze 124 ezer felnőtt egyedet számlált.
Egy 2021-es kutatás viszont azt találta, hogy a szajga populációja helyreállt, és 842 ezer egyedre nőtt. A szajgára a fertőző megbetegedések és az éghajlatváltozás mellett veszélyt jelent a húsát és szarvait célzó vadászat, illetve élőhelyeinek pusztítása is.
A szintén a tülkösszarvúak közé tartozó vietnámi antilop (Pseudoryx nghetinhensis), amelyre szintén a húsa és szarvai miatt vadásznak, már nem ilyen szerencsés. Az állatot 1992-ben fedezték fel, és legutóbb 2013-ban készült róla felvétel. Az IUCN szerint kevesebb mint 250 felnőtt vietnámi antilop lehet még életben Laosz és Vietnám erdeiben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
