Már a második azonosítatlan objektumot lövik le az észak-amerikai légtérben. Mi történik?

2023.02.12. · tudomány

Két napon belül a második azonosítatlan objektumot szedték le Észak-Amerika felett az amerikai légierő F–22 Raptor vadászgépei, egy héttel azután, hogy egy nagy magasságban haladó kínai ballont is kilőttek. Az első incidens pénteken, Alaszka északi része felett, a második pedig szombaton, Kanada légterében történt.

Az alaszkai légtérben csütörtökön észlelt objektum kilövésére Joe Biden amerikai elnök adott utasítást, mivel az 12 ezer méteres repülési magassága miatt kockázatot jelenthetett a polgári repülésre. Erre azután került sor, hogy F–35-ös vadászgépek közelebbről is megvizsgálták, és megbizonyosodtak arról, hogy nem utazik rajta senki.

Az amerikai hadügyminisztérium által autóméretűnek leírt objektum roncsai végül tengeri jégre zuhantak az északkelet-alaszkai partvidék közelében. Az amerikai hadsereg az FBI-jal együttműködésben megkezdte a roncsok összegyűjtését, de a folyamatot a sarkvidéki körülmények és a korlátozott mértékű nappali világosság is nehezíti.

Az amerikai légierő egy F-22 Raptor vadászgépe Lengyelország felett
photo_camera Az amerikai légierő egy F-22 Raptor lopakodó vadászgépe Lengyelország felett Fotó: RADOSLAW JOZWIAK/AFP

Egy másik, hasonló magasságban haladó, a kanadai hadügyminisztérium által henger alakúként jellemzett objektum megsemmisítését Justin Trudeau kanadai miniszterelnök rendelte el, miután azt egy nappal korábban szintén Alaszka felett észlelte az észak-amerikai légtér védelméért felelős NORAD (North American Aerospace Defense Command). Trudeau szerint a kanadai hadsereg hamarosan megkezdi a maradványok összeszedését és vizsgálatát.

Az ország északnyugati territóriuma, Yukon felett elvégzett műveletben az alaszkai Elmendorf-Richardson légibázisról felszálló F–22-esek mellett a kanadai légierő CF–18 Hornet vadászgépei és CP–140 felderítő gépe is részt vett. A NORAD-ot létrehozó megállapodás értelmében a két ország együttműködik a légtérvédelemben, amire Biden elnök most külön utasítást is adott, így nem meglepő, hogy végül a kanadai vadászgépeknél jóval fejlettebb F–22-esek lőtték ki az azonosítatlan repülő tárgyat.

Azt, hogy mennyire példátlan eseményekről van szó, jól jelzi, hogy a 2005-ben hadrendbe állított, légtérvédelmi feladatokat is ellátó F–22 Raptorokat először vetették be élesben légi célpontok ellen az elmúlt napokban. Az ötödik generációs vadászgépeket nem ballonok és azonosítatlan objektumok kilövésére tervezték, hanem arra, hogy lopakodó technológiájukkal és fejlett szenzoraikkal garantálják az Egyesült Államok légierejének (USAF) a légifölényt.

Mi állhat a háttérben?

A Washington Postnak egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselő azt állította, hogy a jelenlegi értékelés szerint az objektumok nem jelentenek katonai természetű fenyegetést. Mint mondta, felbukkanásuk hátterében részben az állhat, hogy a kínai ballon átrepülése után a NORAD megváltoztatta, hogyan dolgozza fel a légtérvédelmi radarokból beérkező adatokat. Ezek a rendszerek általában gyorsan repülő vadászgépek, bombázók, robotrepülőgépek vagy ballisztikus rakéták észlelésére vannak optimalizálva.

A tisztviselő szerint a radarok nyers adatait elemző szoftverek szűrőket használnak, hogy értelmezni lehessen a beérkező jeleket, és most ezeket tágabbra nyitották. Ebből az következhet, hogy hasonló objektumok nem most először bukkannak fel a légtérben, de eddig azokat nem, vagy csak ritkábban észlelték. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez a technikai változtatás még nem magyarázza meg teljesen, hogy mi történik; lehetséges az is, hogy a friss légtérsértések egy ismeretlen ország vagy ellenfél szándékos cselekedetei.

Az amerikai rakétavédelmet támogató új alaszkai radar, az LRDL
photo_camera Az amerikai rakétavédelmet támogató új alaszkai radar, az LRDL Fotó: Missile Defense Agency

A War Zone nevű elismert katonai blog szerkesztője, Tyler Rogoway két évvel ezelőtt írt arról, hogy szerinte az elmúlt években amerikai vadászpilóták és tengerészek által megfigyelt furcsa, azonosítatlan légi objektumok (Unidentified Aerial Phenomena, UAP) mögött az Egyesült Államok fő vetélytársai, Kína és Oroszország által indított felderítő drónok és ballonok állnak. A felfedezésük szerinte a szenzortechnológiában nagyjából egy évtizede bekövetkező ugrásszerű fejlődésnek köszönhető, különösen a sokkal érzékenyebb, aktív elektronikus sugáreltérítéses (AESA) típusú radarok vadászgépeken és más platformokon történő megjelenésének.

photo_camera Fotó: Handout/DoD

A katonai újságíró fő állítása az volt, hogy az amerikai védelmi minisztérium az azonosítatlan repülő tárgyakkal (UFO, unidentified flying object) összefüggő popkulturális stigma miatt nem veszi elég komolyan, hogy az Egyesült Államok ellenfelei amerikai katonai platformok ellen kémkednek. Rogoway vasárnap a Twitteren úgy fogalmazott, hogy „végre felébredünk”, ugyanakkor hozzátette, ez egy újabb jel arra, hogy az ilyen objektumok milyen jól képesek stimulálni az amerikai légvédelmet, ami annak képességeiről adhat ki információkat.

Rogoway úgy véli, hogy a mostani két objektum észlelése és lelövése mögött politikai döntés vagy a művelet-végrehajtási szabályok (Rules of Engagement, ROE) megváltozása állhat, de szerinte sem zárható ki, hogy a légteret ellenőrző radarok adatait elemző és megjelenítő szoftverben implementáltak olyan változtatásokat, ami után az nem szűri ki a lassan repülő objektumokat.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás