Kengurubébi-ürülék segíthet metántalanítani a tehénfingot
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A szarvasmarhák metánkibocsátásának váratlan megoldására bukkantak a Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói: kengurubébik ürülékéből kifejlesztett mikrobiális kultúrával sikerült gátolni a metán termelését egy tehéngyomor-szimulátorban.
Amikor ezt a mikrobakultúrát és egy ismert metángátló szert beletáplálták a műgyomorba, az metán helyett ecetsavat kezdett termelni. A marhák által kieresztett, a globális felmelegedést hajtó üvegházhatású gázok közé tartozó metánnal szemben az ecetsav még előnyös is az állatok számára, mivel segíti az izomnövekedést.
A metán, amit a tehenek böfögéssel és fingással eresztenek nagy mennyiségben a levegőbe, körülbelül 30-szor erősebb gáz a szén-dioxidnál, már ami a légkör felmelegítésében játszott szerepét illeti. A légkörbe kerülő metán több mint feléért a mezőgazdasági szektor felel, és a szarvasmarhák, valamint a kecskék számítanak a legjelentősebb kibocsátóknak.
A marhák metántermelését több módon próbálták már korábban visszafogni: a vegyi metángátlókkal szemben hamar ellenállóvá váltak a szervezetükben található metántermelő baktériumok, univerzális vakcinát nem sikerült fejleszteni a problémára, ráadásul ezek a beavatkozások negatívan befolyásolták az állatok biológiai folyamatait is.
A WSU kutatói most azt vizsgálták, hogyan lehet a marhabendő metántermelő baktériumait más módszerrel legyőzni. Mint megtudták, a kenguruk előbelében metántermelő baktériumok helyett ecetsavat termelő baktériumok vannak, és kutatásuk során azt is felfedezték, hogy azok csak a kengurubébikben fordulnak elő, a felnőtt egyedekben nem. Mivel nem tudták elkülöníteni a specifikus baktériumokat, a kutatók a kengurubébik ürülékéből fejlesztett stabil vegyeskultúrát használtak.
A szimulált bendőben először egy speciális vegyszerrel csökkentették a metántermelő baktériumok jelenlétét, amelyeket az ecetsav-baktériumok több hónapon keresztül tudtak helyettesíteni, hasonló növekedési ütemben. A kutatók remélik, hogy hamarosan élő teheneken is kipróbálhatják a módszert, ami ha elterjedne, hatalmas segítséget jelentene az üvegházhatású kibocsátások csökkentéséért folytatott küzdelemben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Forradalmi módszerrel tüntetnék el a tehénfingból a metánt
A haszonállatok bélgázából és böfögéséből több káros anyag kerül a légkörbe, mint az összes közlekedési eszközből. Egy nemzetközi kutatócsoport a szarvasmarhák mikrobiomjának radikális átalakításával csökkentené az állatok által kibocsátott metán mennyiségét.
Tehénböfögést fotóztak az űrből
Egy emisszófigyelésre szakosodott kanadai cég műholdja rögzítette a marhacsordák metánkibocsátását, a felvételektől hosszabb távon azt várják, hogy segítik az iparág károsanyag-kibocsátásának csökkentését.
25-40 százalékkal több metánt eregetünk a légkörbe, mint eddig gondoltuk
Szénizotópos módszerrel határozta meg egy nemzetközi kutatócsoport a légköri metán eredetét: az emberi tényező nagyobb, mint gondolták. A metán hússzor erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid.