Katasztrofális állapotban van a magyarországi vízvezeték-hálózat
A jelentős lakossági ellenállást kiváltó debreceni akkumulátorgyár-beruházás és az országos ivóvízhálózat volt a két napirendi pont az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának február 14-én tartott legutóbbi ülésén. Az eseményre meghívott Lantos Csaba energiaügyi miniszter és a grémium kormányoldali tagjainak távollétében a bizottság érdemben nem foglalkozott sem a gigaberuházás környezetterhelési dilemmáival, sem azzal, hogy a magyar háztartások 92 százalékát kiszolgáló víziközműrendszer állapota közelít a katasztrofálishoz.
Az ellenzéki képviselők és a meghívott civilek így hiába firtatták, hogy miként szándékozik orvosolni a kormányzat a tavalyi aszályos nyáron már országoson jelentkező vízellátási problémát. Így az a kérdés is érdemi válasz nélkül, hogy készül-e bármilyen hivatalos kockázatelemzés annak ismeretében, hogy a nyilvánosan elérhető adatok alapján Magyarországon a hálózati vízveszteség átlagosan 21 százalék, de van ahol az ivóvíz 60 százaléka tűnik el a rendszerből. A hazai vízvezetékrendszer felújítási ciklusa átlagosan 271 év, ám akad olyan szakasz, amelynek teljes cseréje a jelenlegi ütemben 25 ezer évig tartana, miközben a vezetékek átlagos élettartama alig 60-100 év.
Lokális vízügyek
A fenti számok nem minisztériumi összefoglalókból vagy a vizes infrastruktúrát felügyelő Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nyilvánosan elérhető adatbázisaiból származnak, hanem a Víz Koalíció civil hálózat tanulmányából. A több mint 30 regionális ivóvízszolgáltató cégtől részben közadatigényléssel beszerzett 2020-as adatok alapján aktív vízműves szakemberek segítségével tavaly elkészült dokumentum jelenleg az egyetlen nyilvánosan elérhető jelentés a víziközműhálózatról.
A Vecsésen, Gyálon, Gödön, Szentendrén és egy sor más agglomerációs településen tapasztalt ismétlődő csőtörések, a rendszeresen büdös, zavaros ivóvíz miatt először helyben panaszkodó lakosok azután kezdtek közösen szervezkedni, hogy felismerték: a lokálisan jelentkező problémákat csak rendszerszinten lehet kezelni. „A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezési programjának keretében 2021 őszén létrehozott Víz Koalíció alapítói már korábban szembesültek azzal, hogy nem kapnak hiteles információt a helyi ivóvízhálózatról, ezért is volt fontos, hogy minden fellelhető adatot összegyűjtsünk” – mondja a Qubitnek az Eleven Gyál és Eleven Vecsés nevű lokálpatrióta szervezetek alapítójaként régóta aktív Homoki Andrea.
A parlamenti bizottság ülésén is felszólaló szentendrei Szulovszky István szerint ehhez az is kellett, hogy a koalícióhoz az elmúlt két évben öt regionális szolgáltató munkahelyi szakszervezetei mellett mostanra már önkormányzatok is csatlakoztak. Csakis így készülhetett el 35 víziközmű-szolgáltatótól megkapott adatok alapján az ivóvízellátó víziközműrendszerek műszaki állapotáról szóló elemzés.
Nemzeti stratégia kockázatelemzés nélkül
A koalíció szószólói szerint az gyorsan kiderült, hogy a magyarországi víziközmű-szolgáltatás ellátásbiztonságát, műszaki-technológiai állapotának fenntartását, valamint a hálózat karbantartását és szükséges rekonstrukcióját garantáló, 2021 decemberében elfogadott Nemzeti Víziközmű-közszolgáltatási Stratégia készítői tudták, hogy
- az ivóvízellátó rendszerek közel 56 százaléka túlnyomóan kockázatos állapotú, ezek 45 százaléka a műszakilag hasznos élettartamukon túl van;
- a felújításokra és pótlásokra (rekonstrukciókra) fedezet biztosítása szükséges;
- és a víziközművagyon rekonstrukciója egyre nagyobb finanszírozást igényel.
A civilek szerint az a gond, hogy az ivóvízellátó rendszerek túlnyomóan kockázatos állapotára vonatkozó hivatalos érték a hálózatok anyagösszetételének arányát mutatja meg, és nem a létesítmények műszaki állapotát, így az nem értelmezhető kockázati tényezőként. Tanulmányuk szerint „a rendszerek műszakilag hasznos élettartamára vonatkozó érték is csak akkor lenne megállapítható, ha rendelkezésre állna a működési engedéllyel rendelkező víziközműrendszerek vagyonértékelésének teljes körű adatbázisa, amelyben az eltérő hasznos élettartamú csőanyagok szerinti bontásban meg lenne határozva a rendszerek életkora. Mivel a 40-50 év hasznos élettartamra tervezett azbesztcement anyagú csövek aránya az ivóvíz gerincvezetékek között 40 százalék körüli, és az ilyen anyagú csövek gyártása és beépítése több mint negyven éve befejeződött, a stratégiában megadott 45 százalékos arány felülvizsgálata már időszerű lenne, de ennek elkészítéséhez teljes körű adatbázisra van szükség”.
A Víz Koalíció ugyan többször is próbálkozott, a területet felügyelő MEKH-től nem érkezett érdemi válasz arra a kérdésre, hogy van-e naprakész vagy akár korábbi állapotot rögzítő elemzésük az országos hálózatról. Ugyanakkor az egyenként beszerzett területi információk a központi adatszolgáltatási űrlapoknak megfelelő struktúrákhoz igazodnak.
Hibasűrűség és hálózati veszteség
A civilek az egységnyi vezetékhosszra eső átlagos hibaszámot, a hálózat állapotát jellemző átlagos hibasűrűséget is feltérképezték.
A Víz Koalíció tanulmányát összeállítók a felújítási ciklusokat is kiszámolták – ennek alapján állították a civilek, hogy a jelenlegi ütemben haladva akad olyan szakasza a hálózatnak, amelynek felújításával a következő évezredben sem készülnének el. „A vezetékhossz és az összes vezetékhossz hányadosa megmutatja, hogy az adott évben a hálózat mekkora hányada került felújításra, illetve ennek reciprok értéke jelzi, hogy a 2020. évi tényleges felújítás ütemében a teljes rendszer felújítása mekkora időtávon (év) belül kerül megvalósításra. Az ivóvízellátó hálózatokban üzemelő különböző csőanyagoknak eltérő a hasznos élettartama (30-100 év), amely nem azt jelenti, hogy ezt az időt elérve a cső használhatatlanná válik, de szignifikánsan megnőhet a meghibásodások száma, ezzel együtt az üzemeltetési költsége. A szakszerű üzemeltetés esetén és a szolgáltatás díjában képződő felújítási források biztosításával célszerű a hasznos élettartamon belül a felújítást elvégezni. Amennyiben a felújítási ciklus jelentősen megnő, úgy üzemeltetési nehézségek léphetnek föl és az ellátásbiztonság jelentősen lecsökken” – írja a tanulmány.
A betáplált vízmennyiség és az értékesített, ingyenesen átadott, valamint technológiai célra felhasznált mennyiség különbözeteként kalkulált hálózati veszteségek közé tartozó illegális vízfogyasztások, mérési pontatlanságok, hálózati szivárgások, valamint a csőtörésből és üzemeltetési hibából adódó vízveszteségek sem mutatnak rózsásabb képet.
Szulovszky és Homoki szerint a végtelenített felújítási ciklusok és a rendszer állapota nem varrható csak a működtetést végző cégek nyakába. Tapasztalataik szerint a helyi szolgáltatást biztosító vízművek erőn felül próbálják menteni a menthetőt, de a saját erőből történő fejlesztéseikhez szükséges forrásokat lenullázták, így egyes, szakmai berkekből származó becslések alapján mintegy 1000-3000 milliárd forintnyi összeg hiányzik a rendszerből ahhoz hogy számottevő javulást lehessen elérni.
A Víz Koalíció tagjai ezért úgy döntöttek, hogy a márciusi Víz Hete alkalmából maguk keresik majd fel Lantos Csabát, a jelenleg illetékes energiaügyi minisztert, hogy ha még nem értesült volna róla, akkor személyesen is szembesítsék az általuk feltárt rendszerszintű problémákkal. (Amint az ügyben illetékes MEKH-nek küldött levelünkre választ kapunk, frissítjük cikkünket.)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
