Az emberiség 10 százaléka felelős az energiafelhasználáshoz köthető szén-dioxid-kibocsátás feléért

Közel 800 millió ember felelős az energiafelhasználáshoz köthető egyéni szén-dioxid-kibocsátás 48 százalékáért, miközben az életmódjával a legkevesebb klímakárt okozó 800 millió csak a 0,2 százalékáért – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szakembereinek szerdai elemzéséből, ami markáns egyenlőtlenségeket tár fel abban, hogy mely jövedelmi csoportok járulnak hozzá leginkább a globális felmelegedéshez.

Laura Cozzi, Olivia Chen és Hyeji Kim munkája világossá teszi, hogy bár a regionális és országok közötti eltérések egyébként is jelentősek, de ha a kibocsátási egyenlőtlenséget jövedelmi csoportokra bontják, a különbségek még látványosabbak. Miközben 2021-ben egy átlagos észak-amerikaihoz 11-szer több CO₂-kibocsátás volt köthető, mint egy átlagos afrikai lakoshoz, addig a kibocsátók felső 1 százaléka és alsó 1 százaléka között 1000-szeres eltérést tudtak kimutatni.

Az ipari forradalom óta 1,1 Celsius-fokkal nőtt a globális átlaghőmérséklet, amit az emberi tevékenységhez köthető üvegházhatású gázok – elsősorban a szén-dioxid és a metán – légkörbe juttatása okoz. 1850 és 2021 között a Carbon Brief analízise alapján a mezőgazdaságot és földhasználatot is figyelembe vevő, összegzett globális kibocsátás 20 százalékáért felelt az Egyesült Államok, 11 százalékáért Kína, 7 százalékáért Oroszország, 5 százalékáért Brazília és 4-4 százalékáért Indonézia, valamint Németország.

A klímaváltozás következményei az IPCC szerint a legkiszolgáltatottabb embereket érintik súlyosabban, akik túlnyomó többségben minimális mértékű üvegházhatásúgáz-kibocsátásért felelnek. A felmelegedéssel gyakoriságukban és erősségükben fokozódó extrém időjárási események különösen a kis szigetországokat sújtják, az áradásokkal és aszállyal összefüggő élelmezésellátási bizonytalanság pedig Afrikában, valamint Közép-és Dél-Amerikában mutat növekedést.

Az IEA szakértői elemzésükben arra kívántak választ adni, hogyan aránylik az egyéni energiafelhasználáshoz köthető szén-dioxid-lábnyom a különböző jövedelmi csoportokhoz. Vizsgálatukban a mezőgazdasághoz és földhasználathoz, valamint más üvegházhatású gázokhoz, például metánhoz köthető kibocsátást nem vették figyelembe. Kiindulásnak az IEA energiafelhasználási és szén-dioxid-kibocsátási adatait használták, és ezeket súlyozták jövedelmi csoportokra régiónként és szektoronként.

Az egyéni energiafelhasználáshoz kapcsolt szén-dioxid-kibocsátás alapvetően három elemből áll össze: háztartási energiafogyasztás és fűtés, közlekedés, valamint a fogyasztással és az igénybe vett szolgáltatásokkal járó környezetterhelés. Míg a legnagyobb gazdaságokkal rendelkező országokban a háztartási energiafelhasználás nem különbözik radikálisan a jövedelmi csoportok között, a személyszállítással járók komoly eltéréseket mutatnak, különösen a repülés esetén. Az emberiség 90 százaléka csak évente egyszer vagy egyáltalán nem ül repülőre, 1 százaléka pedig évente több mint ötször. A szakemberek szerint az sem mindegy, hogy valaki turista vagy elsőosztályon utazik, mert utóbbi háromszor annyi olajfelhasználással jár.

Cozzi és kollégái a jövedelemeloszlási információkat részben a Nemzetközi Egyenlőtlenségi Adatbázis országokra bontott jövedelem- és vagyoneloszlási adataiból, valamint 25 fejlett gazdaságban a háztartási kiadásokat összegző adatokból nyerték. A kutatók a kibocsátás mértékét fogyasztási és nem területi alapon határozták meg, így figyelembe vették a gyártáshoz és termeléshez más országokba vagy régiókba kiszervezett szennyezést is. Ehhez az Our World in Data kereskedelemre lebontott kibocsátási becsléseit vették alapul.

A kibocsátók felső 10 százaléka fejlett ipari demokráciákban és Kínában él

2021-ben az egy főre jutó átlagos globális CO₂-kibocsátás 4,7 tonna volt, ami két New York és Szingapúr közötti repülőútnak, vagy egy átlagos városi terepjáró 18 hónapig történő vezetésének feleltethető meg. A kibocsátók felső 10 százaléka, 782 millió ember majdnem ötször ennyi, 22 tonnányi szén-dioxidot juttatott a levegőbe 2021-ben, ami 200-szor annyi, mint amennyiért a kibocsátók alsó 10 százaléka felel.

A kibocsátók felső 10 százalékához tartozók minden lakott kontinensen megtalálhatók, de 85 százalékuk fejlett ipari demokráciákban (Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, Egyesült Királyság, EU, Japán, Korea, Egyesült Államok) vagy Kínában él. A fennmaradó 15 százalék a Közel-Keleten, Oroszországban és a Dél-afrikai Köztársaságban lakik, amik jelentős jövedelmi különbségekkel és egyenlőtlenségekkel rendelkező országok. A kibocsátók alsó 10 százaléka a szakemberek szerint többnyire afrikai és ázsiai fejlődő gazdaságokban él. Ők viszonylag keveset fogyasztanak és minimális mennyiségű szolgáltatást vesznek igénybe, sok esetben pedig áramhoz vagy tiszta vízhez sem férnek hozzá.

Amikor a szakértők közelebbről megnézték, hogyan oszlik meg a kibocsátás a jövedelmi csoportok között, még feltűnőbbé váltak az egyenlőtlenségek a nagyobb jövedelműek esetén. A Stockholmi Környezeti Intézet becslése szerint a világ lakosságának leggazdagabb 0,1 százaléka 10-szer több kibocsátásért felel, mint a leggazdagabb 10 százalék együttesen. Az ebbe a 0,1 százalékba tartozó dollármilliomosok és -milliárdosok szuperjachtjaikkal, privát repülőikkel és villáikkal az elemzés szerint több mint 200 tonnányi szén-dioxid-kibocsátásért felelnek évente.

Erősödnek az országokon és régiókon belüli kibocsátási egyenlőtlenségek

Az elmúlt években az IEA szerint az országokon és régiókon belüli különbségek egyre jelentősebbek lettek az egyéni üvegházhatású gázok kibocsátásában, bár az országok közötti egyenlőtlenségek továbbra is számottevők. Az Egyesült Államokban a leggazdagabb jövedelemi tized 55 tonna kibocsátásért felel, míg az Európai Unióban 24 tonnáért. Az EU-ban minden jövedelmi csoportnak kisebb a szénlábnyoma, mint az USA-ban, részben a kisebb kibocsátású energia-előállítás és energiaszállítás miatt. Ugyanakkor az országon vagy unión belüli különbségek az USA és az EU esetén is hasonlóan erősek, a felső tized 3–5-ször annyi kibocsátásért felel az átlaghoz képest, és 16-szor annyiért, mint a legszegényebb 10 százalék.

Az amerikai, kanadai, japán és koreai legszegényebb 10 százalék azonban még így is több kibocsátásért felel, mint a globális egyéni középérték. Kínában a felső 10 százalék számlájára egyénenként majdnem 30 tonna szén-dioxid-kibocsátás írható, míg Indiában ugyanez csak 7 tonna. A Kínán, Indián, valamint más fejlődő országokon belüli kibocsátási egyenlőtlenségek a szakemberek szerint súlyosabbak, mint a fejlett ipari demokráciákban, előbbieknél a felső 10 százalék a mediánnál 5–8-szor több kibocsátásért felel.

A leggazdagabbak csökkenthetik kibocsátásukat

Ha a legnagyobb kibocsátásért felelő felső 10 százalék így folytatja, 2046-ig ők egyedül elhasználják a másfél fokos klímacélhoz fennmaradó szénköltségvetést az IEA 2050-es net zéró kibocsátási forgatókönyvének értelmében. A szakemberek szerint emiatt elengedhetetlen, hogy a Föld lakosságának leggazdagabb 10 százaléka gyorsan cselekedjen, hogy a következő évtizedekben elérhető cél maradjon a gazdaság gyors dekarbonizációja.

Az elemzés szerint ezeknek az embereknek vannak a legbőségesebb pénzügyi eszközei olyan energiatakarékos és alacsony kibocsátású megoldások igénybevételére, amelyek induló költségei magasabbak. Ezzel egyben kezdeti vásárlóerőt formálhatnak, ami hozzásegíthet ezeknek a technológiai megoldásoknak, például elektromos járműveknek az elterjedéséhez. Emellett egyéni szinten is cselekedhetnek a rövid repülőutak vasúti utazással történő kiváltásával, vagy ha kevesebb olyan üzleti megbeszélést tartanak, ami hosszabb repülőutat igényel.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: