„Nem mini-Einsteineket és üzletembereket szeretnénk látni az iskolában, hanem olyan gyerekeket, akik megtanulnak tanulni”
A technológiai környezet csak akkor működik a javunkra, ha a saját magunk szolgálatában tudjuk tartani az eszközöket; többek között erre készítjük fel a következő generációt is – mondta Fenyvesi Kristóf, a Finn Oktatáskutató Intézet munkatársa csütörtök este az Európa Pontban a finn oktatási rendszerről. Hozzátette, hogy mivel a karrierutak az eddigi 10-20 évről 1-5 évre rövidültek, a gyerekeket csak a változásra lehet felkészíteni, és a finnek az egyenlő esélyek biztosítása mellett erre törekszenek.
A Felforgató digitalizáció az oktatásban című rendezvényen a Jocó bácsiként ismert Balatoni József történelemtanár, blogger, Vladár Zsuzsa, az ELTE Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszékének vezetője és Halácsy Péter, a Budapest School magániskola-hálózat alapítója, a Prezi társalapítója beszélgetett arról, hogyan tanulnak a mai gyerekek, hogyan hat a fejlődésükre a digitalizáció, mit kellene kezdeni az egyre beláthatatlanabb mennyiségű tananyaggal, és mit tanulhatunk a finn oktatási rendszertől. Ez utóbbiról és a skandináv országban használt digitális eszközökről Fenyvesi tartott előadást, majd az estét Pintér Zsolt, a Digitális Batman – együtt a digitális oktatásért akció alapítója, Szűcs Dóra, az Okos Doboz tankönyvfüggetlen digitális taneszköz és Major Gábor, a Maker’s Red Box alkotópedagógiai tananyagokat kidolgozó cég ügyvezető igazgatója beszélgetése zárta.
19. századi módszerekkel tanítanak 20. századi emberek 21. századi gyerekeket
A neurobiológiai kutatások alapján jelenleg a tudósok azt látják, hogy az agy fejlődése követi a digitális és technológiai fejlődést, így a gyerekek agya is megváltozott az utóbbi években, mondta Balatoni, aki szerint a tanároknak a kamaszkor kezdetéig az eddigieknél sokkal interaktívabbnak kell lenniük, a passzivitásba süppedő tinik esetében pedig az a feladat, hogy kimozdítsák őket a tétlenségből. Az már egyáltalán nem működik sem általános, sem középiskolában, hogy a tanár kiáll és beszél. Halácsy szerint „az a baj az oktatással, hogy ami engem érdekel, azt kötelezővé szeretném tenni a gyerek számára. Le lehet kötni őket, de nem biztos, hogy azzal tudjuk lekötni, amit mi tanultunk”.
Vladár az egyetemi hallgatókon látja, hogy mennyire másképp gondolkodnak, mint régebben: rövidebb a figyelmük, akciót, mozgást, cselekvést igényelnek. Sokkal jobban kezelik a technológiát, teljesen átalakult a tudásszerzési mechanizmusuk. A tanszékvezető szerint amit viszont egyáltalán nem tudnak a mai diákok, az az, hogy hogyan kell előadni. „A hallgatók a középiskolában 20 percet nem beszéltek szabadon, nem tudják, hogyan kell megszólalni a kollokviumon, hogyan építsék fel a feleleteiket, hogyan álljanak neki egy probléma megoldásának”. Ezért az egyetemen igyekeznek készségeket adni a kezükbe, és nem feltétlenül azt tanítják nekik, hogy hol áll jelenleg a tudomány, hiszen az úgyis hamar elavul. Szerinte az sikeres szokott lenni, ha a diákok be tudnak kapcsolódni egy-egy kutatásba, és például shadow módszerrel a kutatók nyomában haladhatnak, ami motiválja őket.
Digitális bevándorlóknak kellene tanítani digitális bennszülötteket
Az egyetemisták viszont már egy teljesen más generációt képviselnek, mint az általános és a középiskolások. Balatoni elmondta, hogy annyira gyorsan fejlődik a technológia, hogy a gyerekek szerint már a nyolcadikosok sem értik, miről beszélgetnek az ötödikesek, a középiskolások pedig egyáltalán nem értik az általános iskolásokat. A tanár szerint az is ijesztő, hogy a digitális bevándorlóknak, mint amilyen ő, kellene megtanítani a digitális bennszülötteket a technológiára, miközben a felnőttek sem értenek hozzá, nem tudnak információt szűrni, és hajlamosak elhinni, hogy ami az interneten van, az igaz. Hiába próbálkoznak a szülők, a gyerek sokkal gyorsabban le tudja zárni a telefonját, mint hogy az anyjának esélye lenne bármiféle korlátot rakni rá.
Halácsy szerint nem mellékes szempont, hogy a technológia igenis addiktív. A Prezi társalapítójaké dolgozott technológiai fejlesztésen, és úgy alkották meg a szoftvert, hogy a felhasználók újra és újra visszatérjenek hozzá. Ha a kütyükkel felnövő generáció túléli ezt a fajta addikciót, sokkal ellenállóbb lesz, mint a mostani felnőtt generáció, mondta Halácsy, aki szerint a technológia újfajta beszélgetést igényel szülők, tanárok és iskolák között: a Budapest School egyik iskolájában például behívták a szülőket, és közösen megbeszélték, hogy mit kezdjenek a mobiltelefonokkal. Végül abban egyeztek meg, hogy 10 éves koráig senki ne kapjon a mobilt.
Online oktatás, távoktatás vagy digitalizáció az oktatásban?
De akkor hogyan lehet hasznosan és hatékonyan beemelni az oktatásba a technológiát - főleg a covid alatti kényszerű digitális átállás, a néha egészen traumatikus élmények után? Balatoni szerint mire ők belejöttek az online oktatásba, addigra meg is utálták az egészet: „rengeteget dolgoztunk, nagyon nehéz volt átállni, és mire rájöttünk, hogyan lehet online élménypedagógiát csinálni, addigra mindenki elfáradt”.
Vladár fiával közösen írt tanulmányt az online oktatásban megjelenő kommunikációs kihívásokról: ebben részletezik, mennyire gátolja a hatékonyságot és a kommunikációt, hogy az arc, a tekintet, a gesztusok, a térkezelés korlátozottan jelenik meg a szemtől szemben folytatott kommunikációhoz képest. Sőt, ha nincs kamera, ha szakadozik a hang, ha nem lehet látni a testtartást vagy a gesztusokat, az rettenetesen rombolja az oktatás hatékonyságát. Hozzátette, hogy az ELTE-n az online oktatás alatt a tanárszakos hallgatók 30 százalékát veszítették el. Ugyanakkor be lehet építeni a digitális eszközöket az oktatásba: okostelefonnal szerveznek órát, azon keresztül dolgoznak, ha egy teremben például nincs kivetítő, e-learning rendszert használnak, a közös kutatásokon pedig megosztott Google-dokumentumokban dolgoznak együtt a diákok.
Halácsy szerint a digitális rendszerek abban lennének kimondottan hasznosak, hogy lehetővé teszik az egyéni tanulási utak létrehozását. Az eddigi osztálynapló helyett például be lehetne vezetni a gyereknaplót, amelynek alapján az osztályfőnök minden gyerekkel annak saját igényei, készségei alapján haladhatna, és így a gyerekek teljesítményét magukhoz, nem pedig egymáshoz mérnék. Ezt segíthetné elő egy jól működő digitális rendszer.
A finn iskola lineáris életutak helyett a változásra készít fel
Fenyvesi szerint Finnországban azt gondolják, hogy a technológiának csak közvetett szerepe lehet az oktatásban. „Nem az a fontos, mit használunk, hanem az, hogy hogyan és mire; hogyan aktivizálhatjuk vele a tanulás folyamatát, hogyan használhatjuk együtt a digitális eszközöket a gyerekekkel, és ezt a magatartást hogyan tudjuk elsajátítani a közoktatásban”.
Az oktatáskutató szerint a finn rendszer alapvető célja, hogy felvértezze a gyerekeket az élethosszig tartó tanulás eszközeivel. „Nem mini-Einsteineket és üzletembereket szeretnénk látni az iskolában, hanem olyanokat, akik megtanulnak tanulni” - mondta. Ebben a folyamatban persze van szerepük a tantárgyaknak, de igyekeznek őket összekapcsolni egymással, miközben azt vizsgálják, hogyan lehet innovatív módokon túllépni a tantárgyi kereteken, hogyan lehet a digitális és a fizikai világ összefüggéseit vizsgálni, a tanterembe adatokat vagy épp a régmúlt épületeit bevinni.
Míg a minőségi oktatás Magyarországon is elérhető, de keveseknek, Finnországban figyelnek rá, hogy mindenki hozzáférjen. Fenyvesi szerint ez a társadalmi mobilitás leginkább magától értetődő tényezője. „Nem az van, hogy valaki rákerül egy egyirányú vágányra, és már az eldönti, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz, hogy melyik óvodába megy. Finnországban ez elképzelhetetlen. A tanár feladata, hogy megkeresse a tehetséget mindenkiben” - mondta. Bár van szabad iskolaválasztás, a finnek általában a lakóhelyükhöz legközelebbi óvodába és iskolába járatják a gyerekeket, mivel mindegyik teljesen ugyanazt a színvonalat képviseli. Ez azért jó, mert a szomszédságban laknak a gyerekek barátai is, és így már az első hét után egyedül mehetnek a 300 méterre lévő iskolájukba, hétvégén pedig a barátaikkal együtt bandáznak, és kialakul a személyiségükre és igényeikre szabott kis mikroviláguk – mondta Fenyvesi.
Az oktatási szakértő szerint Finnországban a kisgyerekkori oktatást tartják a legfontosabbnak, ami abban is kifejeződik, hogy egy gyerekre a közoktatás során költik a legtöbb pénzt. Az egyenlősítéssel a lineárisan meghatározott életutaknak tartanak ellen, ugyanis a finn oktatási rendszerben így a keresztkapcsolatok lesznek a legfontosabbak: a gyerek érdeklődésének megfelelően ide-oda tud vándorolni, kipróbálhat más dolgokat. Ez pedig Fenyvesi szerint azért fontos, mert ma egy karrier 1-5 évig tart, és a gyereket nem lehet felkészíteni a karrierváltás során rájuk váró különböző szakmákra, csak a változásra.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: