Most döbbennek rá az iskolákban, mi mindent nem tanultak meg a gyerekek az online oktatásban

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az elit kiszállt, és a magántanulást választotta, a diákok 20-28 százaléka, vagyis a legalacsonyabb jövedelmű családok gyermekei egész egyszerűen eltűntek a rendszerből, a diákok és tanárok zöme pedig olyan helyzettel találta szembe magát, mint amikor a diák érettségi után egy augusztusi délutánon összefut a fürdőgatyát viselő egykori tanárával a strandon. Hirtelen senki nem tudta, hogyan viselkedjen, a gyerek pedig először látta meg a tanár mögött a sebezhető embert. Ez a három törés érte a koronavírus-járvány alatt az iskolarendszert, amelyet – ahogy szinte mindenhol, úgy Magyarországon is – valójában a tankötelezettség tart össze. Ez volt az esszenciája Setényi János oktatáskutató előadásának, amelyet a CEU péntek esti rendezvénye, a Határtalan tudás idei első, offline beszélgetésén tartott meg.

Mellette Kende Ágnes szociológus és oktatáskutató, a CEU oktatója, a Qubit szerzője beszélt arról, hogy a magyar oktatási rendszer mennyire nem tudja kompenzálni a gyerekek társadalmi helyzetből adódó különbségeket. Példaként hozta fel, hogy ha valaki a társadalom felső rétegébe tartozik, akkor 42,5 százalékkal kevesebb a valószínűsége, hogy rosszul fog teljesíteni matematikából. A két oktatáskutató mellett Kiss László, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára osztotta meg tapasztalatait arról, hogyan élte meg a távoktatást, és milyennek látja az oktatás jövőjét.

A járvány oktatási dilemmáinak köze nem volt a tudáshoz

Setényi szerint a koronavírus-járvány időszakában olyan kérdések merültek fel az oktatásban, amelyeknek a legtöbb esetben a tudáshoz és a tanuláshoz kevés kötődésük volt, inkább szervezési és infrastrukturális problémákat jelentettek: hogyan tudnak a szülők dolgozni, ha a gyerekek nem mennek iskolába? Hogyan oldható meg a napi étkeztetés azokban a családokban, ahol az iskola adta az egyszeri meleg ételt? Hogyan szerveződjön az érettségi vagy éppen a középiskolás felvételi a pandémia idején?

Az oktatáskutató szerint ebből is érzékelhető, hogy a közoktatási rendszer egyik, ha nem a legfőbb összetartó eleme az, ha az embereknek munkába kell járniuk. Felelevenítette, hogy a 20. század elején Londonban hasonló okokból vezették be az általános tankötelezettséget. A gyárakban dolgozó szülők ugyanis felügyelet nélkül hagyták gyerekeiket, akik – más játékuk nem nagyon lévén – a gyufákkal játszottak, így Setényi szerint körülbelül harmadszorra égett le a város, mire a tisztségviselők rájöttek, be kell vinni a gyerekeket az iskolákba.

Balról jobbra: Setényi János, oktatáskutató, Kende Ágnes szociológus és oktatáskutató, Kiss László középiskolai tanárFotó: Qubit

Kína versus Finnország

A pandémia oktatásügyi kérdéseit azok a rendszerek oldották meg a legsikeresebben, amelyek mára eltávolodtak modernista gyökerektől, mint amilyen Finnország, vagy már eleve teljesen más felfogást képviselnek, így például a kelet-ázsiai országok. Dél-Európa vagy Franciaország totális kudarcot vallottak, Németország oktatási rendszere pedig épphogy átvészelte a járványt – ők Setényi szerint az általános adatvédelmi rendelet, a GDPR rendkívül szigorú alkalmazásával lőtték lábon magukat, például az oktatásinnováció terén.

Ehhez képest Kína gyakorlatilag uralja a nemzetközi tudásmérési listákat, például 2018-ban első helyen szerepeltek a PISA-teszten, és itt a világon a legmagasabb a STEM területeken (science, technology, engineering, and mathematics) végzett diplomások száma. A hatalmas országban az oktatáskutató szerint a járvány idején a vidék-város különbségeit az internetes cégek kompenzálták, ezek teremtették meg az oktatáshoz szükséges platformokat, és így bontakozhatott ki a tanulási folyamat. Úgy vélte, a legérdekesebb a kínai oktatásügyi minisztérium hivatalos üzenete volt a közoktatásban érintetteknek: az iskola bezár, a tanulás nem zár be. Ennek egyik következményeként megindult az oktatási innováció is, algoritmusokkal megtámogatott tutorok jelentek meg, és Setényi szerint ezek fogják elhozni az újfajta tudásátadást is, amely egyértelműen Kelet felől érkezik majd.

Ehhez képest Finnország teljesen más rendszert testesít meg. Az északi országban az esélyegyenlőség a legfőbb érték, így a koronavírus-járvány idején azt a stratégiai döntést hozták meg, hogy bár az ottani KRÉTA rendszer, a Wilma eléggé elmaradott, ezt kezdik el széles körben használni, mert ehhez mindenkinek van hozzáférése. A finn oktatási innovációs cégek válaszul ingyenessé tették az összes releváns alkalmazásukat, akinek pedig nem volt laptopja, adtak neki, a rászorulókat ugyanannyira „berakták” a rendszerbe, mint a tehetőseket. Alapvetés, hogy a jóléti, szociáldemokrata rendszerben helyzetétől függetlenül mindenkinek hozzáférjen az oktatáshoz. A jövőre nézve ennek a megoldásnak az az Achilles-sarka, hogy nem tudni, az adófizetők hosszú távon is képesek-e finanszírozni.

A magyar szülők képességekké transzformálják a pénzüket

Kende előadásában azt járta körül, hogyan alakul a méltányosság az oktatásban, vagyis mennyire képes a magyar oktatási rendszer kompenzálni a gyerekek társadalmi különbségeit. Válasza röviden: semennyire. Úgy vélte, globálisan is van egy séma, ami jó iskolai teljesítményre predesztinál. Ha valaki fiú, nincs bevándorló vagy etnikai háttere, otthon ugyanolyan nyelven beszél, mint az iskolában, kétszülős családban él, városi, több mint egy évig járt óvodába, soha nem bukott meg és érettségit adó középfokú oktatási intézménybe jár, nagy valószínűséggel jól fog teljesíteni.

Az oktatáskutató szerint Magyarországon az egyenlőtlenség és a szelektív rendszer kialakulásáért a szabad iskolaválasztás tehető felelőssé, aminek következményeként szinte természetesen alakulnak ki az elitiskolák és a problémás gyerekek iskolái, és elkezd a szegregáció felé navigálni a rendszer. Miközben kutatási eredmények mutatták meg, hogy a vegyes iskolákban a jobb státuszú gyerekek eredménye nem lesz rosszabb, szociális szempontból viszont megtapasztalnak rengeteg olyan dolgot, amire az elitiskola nem készít fel – az alacsony státuszú gyerekeknek pedig kinyitja a lehetőségeket a továbbtanulásra. Azonban minél szelektívebb a rendszer, annál rosszabb lesz a teljes oktatás minősége.

Úgy vélte, Magyarországon a szülők „képességekké transzformálják a pénzüket”, például annak ellenére, hogy más társadalmi osztályok gyerekei is képesek lennének rá, kizárólag a felső- és középosztálybeli gyerekek járnak 6-8 osztályos gimnáziumokba. Sőt egyértelműen kimutatható, hogy szakiskolába vagy gimnáziumba társadalmi státusz szerint kerülnek a gyerekek. Ezek pedig olyan íratlan szabályok, amelyek alapján például egy roma gyereket nem kell majd elküldeni egy adott iskolából, mert az iskola olyan feltételeket tud szabni a bekerülőknek, amelyek miatt még csak jelentkezni sem fog.

Szegregált iskolából nincs esély a továbbtanulásra

Pedig Kende szerint megfelelő szabályozással kezelni lehetne az egyenlőtlenségeket, például jelenleg hiányzik a külső intézményértékelés és egyfajta belső minőségbiztosítás az iskoláknak, hogy azok körülbelül egyforma módon működjenek. A tanárokat is megfelelően fel kellene készíteni a heterogén összetételű osztályokra, mivel nehezen képesek kezelni a gyerekek különbözőségeit. A magyar pedagógiai kultúra Kende szerint középosztálybeli értékekre épül, és aki nem olyan, azzal egyszerűen képtelen mit kezdeni. Egy amerikai kutatás is kimutatta, hogy bár kevéssé tudatosan, de a tanár egész egyszerűen kevesebbet magyaráz egy olyan gyereknek, aki „úgyis a börtönben végzi”.

Kende felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolai szegregáció mértéke 2008 és 2018 között jelentősen nőtt, és miközben a rendszerszintű rasszizmus az iskolákban nagyon rejtve marad, az egész társadalmat átitatja. Az alacsony státuszú, szegregált iskolákból viszont a roma gyerekeknek esélyük sincs továbbtanulásra, a tanárokban sokszor fel sem merül, hogy érettségit adó iskola felé tereljék a diákot, mivel feltételezik, hogy azt nem fejezi majd be. Megemlítette, hogy a roma diákokat a továbbtanulásra felkészítő Romaversitas Alapítvány tapasztalatai szerint náluk még sosem volt olyan tanuló, aki szegregált iskolából érkezett volna.

A jövő kulcsa a pedagógiai tudatosság

Erre az oktatási rendszerre csapott le a koronavírus-járvány, amely Kiss László szerint eddig elképzelhetetlen módon változtatta meg az oktatási kereteket. A középiskolai tanár elmondta, még csak most szembesülnek azzal, mekkora sokk volt ez diákoknak, tanároknak egyaránt, és a gyerekek mi mindent nem tanultak meg az online oktatásban. Úgy vélte, a magyar rendszer egyik sarokköve, hogy a tanár ellenőriz, és a diák az ellenőrzés hatása alatt végrehajtja a feladatokat, vagyis azért dolgozik, hogy elkerülje a büntetést, nem azért, hogy annak bármilyen eredménye legyen. Ez egyáltalán nem érvényesült a pandémia idején, így semmi értelme nem volt dolgozatokat íratni és számon kérni, de az az újítás is nehézkesen ment – ha például arra kérte a diákokat, a tankönyv használatával írjanak történelmi esszét. Kiss hozzátette, az új tanév kezdete óta mást sem csinál, mint ismétel diákjaival.

Setényi úgy vélte, a pandémia idején az is kiderült, hogy a távoktatáshoz való alkalmazkodásban nem a digitális képességek vagy az infrastruktúra a kulcs, hanem a pedagógiai tudatosság. Háttértől függetlenül azok a tanárok tudtak a legjobban alkalmazkodni a sokkhoz, akik reflektáltak az óráikra, megkérdezték maguktól, mi miért sikerült vagy nem sikerült, és utána változtattak addigi módszereiken. Hozzátette, hogy ez nem járványspecifikus, a zárt gondolkodásúak minden egyes változáskor bajba fognak kerülni.

Ennek leküzdésére az oktatáskutató a pedagógusképzésben új paradigmát vezetne be, feladná azt a fikciót, hogy néhány év alatt készítsék fel a fiatalokat a szakmára, és az élethosszig tartó tanulást emelné stratégiai gondolattá. Az egyetem csupán az indítószakaszt jelentené egy pedagógus tanulópályáján, de a hangsúly a következő évekre helyeződne át, ahol nem képzések, tréningek formájában gyakorolnának, hanem a munkájukon keresztül, azzal párhuzamosan, projektek keretében tanulnának még többet a szakmáról.

Kellenek-e elitiskolák, amikor van, ahol papíralapú a digitális oktatás?

2020 nyarán Kende és kutatótársai online kérdőívben igyekeztek felmérni a tanárok tapasztalatait a távoktatásról, és az eredmények szerint a legtöbben a barátok, családtagok, saját környezetük segítségével, teljesen informális csatornákról érkező támogatással vészelték át ezt az időszakot, rendszerszintű segítség nem érkezett. Sőt, azt is megemlítette, hogy azokban a hátrányos helyzetű térségekben lévő iskolákban, ahol nem kellett nagy távolságokat megtenni a gyerekeknek, gyakorlatilag papíralapú volt a digitális oktatás: a gyerekek mindennap bementek az ebédjeikért, akkor megkapták papíron a feladatokat, és a tanár később visszaszedte azokat.

Setényi megemlített egy szakközépiskolai diákot, aki azért vonatozott minden nap órákon keresztül, mert a vonaton, ami vidékről vitte a városba, volt wifi, így a telefonján tudta követni az online oktatást. Az oktatáskutató úgy vélte, azt az iskolát, amelyik heteken keresztül hagyja, hogy a diák így szenvedjen, szankcionálni kellene. Szerinte ezek nem pedagógiai kérdések, Magyarországnak erre lenne fejlesztési forrása, meg kellene tudni oldani. Dél-Koreában 2000 óta mindenkinek biztosítják a szélessávú internetelérést, Finnországban és Észtországban pedig alkotmányos állampolgári jog bizonyos gigabájtnyi hozzáférés.

Ugyanakkor a másik oldalon ott állnak az elitiskolák, amelyek az oktatáskutató szerint a nemzeti büszkeségnek tesznek jót. Irgalmatlan terhelésnek vetik alá a diákokat, akik aztán külföldi elitegyetemekre kerülve hozzájárulnak a világ tudományos életéhez. Setényi szerint azonban a tehetség és a társadalmi rétegződés nem függ össze. Kende szintén úgy vélte, elitiskolák helyett inkább rendszerszinten kellene hozzányúlni a szabályozáshoz úgy, hogy a PISA-távolság csökkenjen.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: