Mint azt a Qubit korábban megírta, az antibiotikum-rezisztencia már több halálesetet okoz globálisan, mint a HIV vagy a malária. Az Our World in Data szerint 2019-ben az összes haláleset több mint 2 százaléka közvetlenül a szuperbaktériumok okozta fertőzés miatt következett be. Nem véletlen, hogy a nemzeti és nemzetközi egészségügyi szervezetek világszerte sürgetik az antibiotikum-rezisztencia elleni módszerek fejlesztését.

És míg a kutatók többsége új eljárások és technológiák felfedezésén töri magát, akadnak olyan orvosok, akik a múltbéli terápiákban látják a megoldást. A brit Guardian a napokban gyűjtötte össze azokat a penicillin és a többi antibiotikum elterjedése óta idejétmúltnak vagy egyenesen károsnak tartott „sötét középkori” metódusokat, amelyek egészen a 19. század végéig a mindennapi gyógyító praxis részei voltak, és amelyekről az elmúlt másfél évtizedben kiderült, hogy még a modern gyógyszereknek ellenálló mikroorganizmusokkal szemben is hatásosak.

Sebgyógyász nyűvek

Bár a magyarországi szaksajtó is foglalkozott már a témával, kevéssé ismert, hogy az antibiotikum-rezisztencia korában a nyűként is ismert döglégylárvák a modern orvosi módszerek alternatíváját jelenthetik, mivel az elhalt szövetek és baktériumok elfogyasztásával segítenek a fertőzések leküzdésében. Ronald Sherman, a Universty of California patológusa volt az úttörők egyike, aki a selymes döglégy (Lucilia sericata), illetve az érckék döglégy (Protophormia terraenovae) lárváit újra a gyógyítás szolgálatába állította.

Az angolul maggot therapy vagy larval therapy néven ismert, az írott történelem kezdetei óta ismert lárvaterápia azon az ősi megfigyelésen alapul, hogy a légylárváktól fertőzött sebek jobban gyógyultak, mint a megtisztított sebek. Napóleon katonaorvosai és az amerikai polgárháború szanitécei a korábbi leírások segítségével kísérleti úton kidolgozták, hogy mely döglégyfajokkal érdemes mesterségesen megfertőzni a sebeket ahhoz, hogy elérjék a kívánt eredményt. 1929-ben William S. Baer, az amerikai Johns Hopkins Egyetemen légylárvákkal fertőzött meg 21 pácienst, akik csontig hatoló sebfertőzésektől szenvedtek. A nyüvek munkájának köszönhetően csökkent a sebek bűze, és a lúgosodó kémhatású sebfolyadék kedvezett a gyógyulásnak, így az összes páciens felépült. Állítólag a második világháború végén már több száz amerikai kórházban alkalmazták az eljárását, ám a penicillin-eufória a feledés homályát borította a kétségkívül középkorinak tetsző eljárásra.

A lárvaterápia jelenlegi, csúcstechnológiával kísért, szigorúan szabályozott mai verziója ugyanarra a biológiai mechanizmusra épít, mint az ősi változatai. Amikor az élő, sterilizált döglégylárvákat a sebbe helyezik, azok az elhalt szövetekkel és a bennük felszaporodó, egyre gyakrabban antibiotikum-rezisztens baktériumokkal táplálkoznak, miközben az élő szöveteket nem károsítják. A lárvák nem képesek a következő fejlődési szakaszukba lépni, és dolguk végeztével eltávolítják őket a gyógyult sebből. A Guardian szerint 2007 és 2019 között 47 százalékkal nőtt a döglégynyüvekkel kezelt páciensek száma Nagy-Britanniában.

Vérszívókivonatok

Az orvosi pióca (Hirudo medicinalis), mint régóta használt neve is mutatja, szintén nem ma kezdte egészségügyi pályafutását. A magas vérnyomással járó betegségektől az agyvérzésen át az ödémákig számos nyavalya kezelésére bevetették az elmúlt évezredekben az állkapcsos nadályok családjába tartozó fajt.

A természetgyógyászati praxisban világszerte alkalmazott piócakezelés, másnéven hirudoterápia egyik kulcsa a vérszívó állat véralvadásgátló hatású nyálában található több mint 60 féle aminosav. Ezt a hirudin néven kivonatként is forgalmazott matériát a vérkeringés javítására, műtéti hegek gyors gyógyulására, sőt, plasztikai beavatkozások után a bőr feszesítésére ajánlják egyre több helyen a modern orvosi eljárások mellett, sőt, helyettük is.

Fűben fában, tehénepében van az orvosság

A Guardian összeállítása idézi annak a tíz éve a Nottinghami Egyetem farmakológusaiból és középkorászaiból AncientBiotics néven alakult kutatócsoportnak a vezetőjét, amely a középkori orvosi leírások rekonstrukciójával keresi a megoldásokat az antibiotikum-rezisztenciára. Christina Lee szerint munkájuk olyan tudományosan megalapozott gyógymódok kereséséről szól, amelyek inspirálhatják a modern gyógyszerkutatásokat.

Ilyen volt az a 10. századi leirat alapján rekonstruált sebkenőcs, amelynek összetevőit eleinte bizalmatlanul kezelték. A fokhagyma-, vöröshagyma- és póréhagyma-zúzalék borban és szarvasmarha-epében feloldott elegye meglepően hatásosnak bizonyult a laboratóriumi, később pedig a klinikai tesztekben is. A kutatók jelenleg is vizsgálják a sajátos keveréket alkotó szerves vegyületeket, valamint az egyes hozzávalók együttes hatásának biokémiai okát. A fokhagyma gyógyhatása más esetekben is nyilvánvalóvá vált: kardiovaszkuláris megbetegedések fokhagymás kezelésének hatása egyebek mellett az antioxidánsként is számon tartott allicin nevű szerves kénvegyületnek köszönhető.

A Cambridge-i Egyetem Curious Cures címen tavaly indította el azt a kétéves kutatási projektet, amely során az egyetemi könyvtár kutatói módszeresen feldolgozzák a legendásan gazdag középkori gyűjtemény gyógyászattal foglalkozó állományát, abban bízva, hogy a tehénepés sebkenőcs mellett például rátalálnak a szemölcsgyógyító éticsigák bevetésének részletes leírására.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: