Mégsem a patkányok terjeszthették az európaiak felét legyilkoló középkori bubópestist, hanem maga az ember
A 19. századig pusztító, fekete halálként emlegetett pestis 1347 és 1353 között csaknem kiirtotta Európa lakosságát: becslések szerint legalább 75, de inkább 200 millió ember halálát okozta. A bubópestis legfőbb terjesztőjének évszázadokon át a vándorpatkányokat (Rattus norvegicus) , illetve urbanizált környezetben élő házi rokonaikat (Rattus rattus) tartották. Kétségtelen, hogy a Yersinia pestis nevű bakteriális kórokozó jelen volt a vadon élő rágcsálópopulációkban és élősködőikben, vagyis a patkányok és bolháik a pestis természetes rezervoárjának számítottak.
A régészeti, orvostörténeti és epidemiológia szakirodalomban eddig nem volt megegyezés arról, hogy a 14. század után Európát még többször megtizedelő pestisjárványok a kontinens rezervoárjaiból szabadultak-e el, vagy inkább Ázsiából hurcolták be a fertőzést, és hogy a terjesztést valóban a rágcsálók és bolháik végezték volna.
Samuel Cohn, a Glasgow-i Egyetem és Philip Slavin, a Stirling Egyetem történész professzorai a Conservation oldalán január 18-án publikált cikkükben azt állítják, hogy sikerült eldönteniük a sok évtizedes dilemmát. Az általuk vezetett nemzetközi kutatócsoport a már rendelkezésre álló források mellett az eddig nem vizsgált éghajlatkutatási, talajtani, ökológiai és populációdinamikai eredményeket is elemezte. A PNAS folyóiratban közölt terjedelmes tanulmány szerint a patkányok egyáltalán nem játszottak olyan kritikus szerepet a betegség terjesztésében, mint ahogyan azt eddig feltételezték.
Klimatikus nonszensz
A kutatók arra jutottak, hogy az olyan elemek talajban mért koncentrációja, mint a réz, a vas vagy a magnézium, valamint a kirívóan savasabb, illetve lúgosabb pH-érték, az alacsonyabb hőmérséklet és a nagyobb tengerszint feletti magasság a kevesebb csapadékmennyiséggel kiegészülve olyan ökológiai konstellációt eredményez, ami kedvez a pestisbaktériumok tartós jelenlétének. Az ilyen évtizedeken, vagy inkább évszázadokon át változatlan természetes rezervoárok azonban nem léteztek a ma már teljesen pestismentes Európában és a brit szigeteken az elmúlt közel 700 évben, szemben Észak-Amerikával és Ázsiával (az Egyesült Államokban és Kína nyugati régióiban ma is vannak ilyen területek).
„Közép-Ázsiában hosszú távú és tartós rágcsálórezervoárok évezredek óta létezhetnek. Ahogyan az ősi DNS-minták, valamint a szöveges történeti források is utalnak rá, amint a pestis Közép-Ázsiából átjutott Európába, úgy tűnik, hogy rövid vagy középtávon rezervoárok jöttek létre az európai rágcsálópopulációkban, elsősorban Közép-Európában. Mivel azonban a helyi talaj- és éghajlati viszonyok egyáltalán nem kedveztek hosszú távú és tartós fennmaradásuknak, az újabb járványokhoz a pestist importálni kellett” – írják a kutatók.
Árulkodó járványmintázat
Volt-e szerepük a patkányoknak a bubópestis európai terjedésében, és ha igen, milyen? Ahhoz hogy a kérdést megválaszolják, a kutatók az ismert járványkitörések sajátosságait és körülményeit is elemezték.
Mint írják, az első nagy pestisjárvány az időszámítás szerinti 6. század elején kezdődött és a 8. századig végéig tartott. A második hullám az 1330-as években indult, és az archeogenetikai eredmények alapján el-elcsitulva, fel-fellobbanva 500 évig tartott. A harmadik, Madagaszkáron vagy éppen Kaliforniában ma is megbetegedéseket okozó hullám kezdetét pedig 1894-re datálják a kutatók.
A három hullám több tekintetben is jelentősen különbözött, illetve különbözik egymástól. Az első kettőben a kórokozó jellemzően a nyirokrendszert támadta meg, vagyis bubópestisként pusztított, míg a harmadik inkább a légzőszerveket károsította, tüdőpestises megbetegedést kiváltva. Halálozási arányát tekintve a második, vagyis a fekete halálként emlegetett középkori volt a legdurvább a maga 50 százalék feletti mortalitási rátájával. A tanulmány első szerzői szerint a harmadik hullámban ezzel szemben mindössze 1 százalékos a halálozási arány, és Európában a 19. század utolsó éveiben még alacsonyabb értékeket regisztráltak.
„Az áruk, állatok és emberek szállításának gyakoriságában és sebességében óriási különbségek voltak a késő középkor és napjaink (vagy a 19. század vége) között. A fekete halál és későbbi hullámai mégis elképesztő gyorsasággal terjedtek. A fertőzés szárazföldi terjedésének napi sebessége megközelítette más fertőzések éves terjedésének mértékét” – írják a kutatók. A történészek kvantitatív eszközökkel, levéltári források alapján rekonstruálták, hogy a második, vagyis a középkori hullám gyorsabban és szélesebb körben terjedt, mint bármely más betegség, beleértve az 1830-as kolerajárványokat és az 1918-ban kitört, spanyolnátha néven is emlegetett influenzapandémiát is.
Gyors a patkány, de nem eléggé
A kutatók modellszámításai és a vadbiológiai, etológiai megfigyelések alapján kizárható, hogy akár a vadon, akár az ember közelségében élő patkánypopulációk képesek lettek volna a fenti sebességre – még akkor sem, ha a járványnak, mint az valószínű, egyszerre számos kitörési góca is volt.
Cohn és Slavin szerint a pestis szezonalitása is nagy eltéréseket mutat. A harmadik hullám kitörései például szorosan követték a patkánybolhák párás tavaszi időszakra eső, 10-25 Celsius-fokos hőmérsékletet igénylő termékenységi ciklusait. Ezzel szemben a második hullám bubópestis-kitörései a téli hónapokban is pusztítottak, például 1709 és 1713 között a Baltikumban, miközben a mediterrán éghajlaton 1348-tól a 15. századig a nyári fertőzés volt a jellemző: a tetőzéseket a legmelegebb és legszárazabb júniusban, illetve júliusban rögzítették a korabeli források.
Mindez a kutatók szerint arra enged következtetni, hogy ha lehetett is némi szerepük a patkányoknak a pestis terjesztésben, végső soron maguk az emberek voltak, akik megfertőzték egymást, amihez elegendő volt a testi kontaktus valamely ártatlanabb formája, vagy mint a SARS-CoV-2 világjárvány esetében, a kórokozó-hordozó testnedveit tartalmazó aeroszol belélegzése is. A pestis terjesztésben pedig minden bizonnyal az emberek saját ektoparazitái, vagyis bolhái és tetvei is hathatósan közreműködtek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: