Osztrák civilek javasolják, hogy vegyék fel a Fertő tó területét a veszélyeztetett világörökségek listájára
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Alliance for Nature nevű osztrák természetvédelmi civilszervezet levélben kezdeményezte az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi tanácsánál, hogy többek között a magyar kormány Fertő tavi beruházása miatt helyezzék vörös listára, vagyis nyilvánítsák veszélyeztetett területnek a tó vidékét – írja a Szabad Európa. A beadványhoz a magyar Fertő tó Barátai Egyesület is csatlakozott.
Az osztrák szervezet szerint ma négy nagy veszély fenyegeti a Fertő tavat és környezetét: a tópart beépítése magyar és osztrák turisztikai projektek részeként, a Fertő feltöltése a Mosoni-Duna vizével, a Fertőzugban lévő tavak kiszáradása a mezőgazdasági célú túlzott talajvízkivétel miatt, illetve a területhez közeli Neusiedl-Weidenbe tervezett szélerőműpark.
Az UNESCO 1972-ben elfogadott (és Magyarország által 1985-ben aláírt) világörökség-egyezménye szerint a tagországok vállalják, hogy a területükön található világörökségi helyszíneket óvják és megőrzik a későbbi generációknak. Magyarországon 8 világörökségi helyszín található, ezek közül az egyik legfrissebb a listához 2001-ben hozzáadott, Ausztriával közös kulturális világörökségi helyszín, a Fertő-táj, amelynek kiterjedése több mint 70 ezer hektár.
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján jelenleg 55 helyszín áll, de ezek közül mindössze 4 található Európában: Odessza történelmi belvárosa (Ukrajna), a verespataki római kori bánya (Románia), Bécs belvárosa (Ausztria) és a koszovói középkori műemlékek.
A Fertőt érintő magyar botrány elsősorban arról a fertőrákosi beruházásról szól, amelyben az állam Mészáros Lőrinc cégét bízta meg szálloda, apartmanházak és sportközpontok építésével a nemzeti park területén. A beruházást 2022 nyarán felfüggesztették, de a Győr-Moson-Sopron Vármegyei (akkor még Megyei) Kormányhivatal karácsony előtt meghosszabbította az engedélyét. A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesült 2023. január 30-án perelte be a Kormányhivatalt, amit a bíróság két hónappal később arra kötelezett, hogy vonja vissza a beruházás környezetvédelmi működési engedélyét, és új eljárást folytasson le.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ha a Duna vizével próbálják feltölteni a Fertő tavat, és fürdőkádat csinálnak belőle, biztosan tönkremegy
A Fertő tó 150-200 évente kiszárad – legutóbb, 1867-ben még az is szóba jött, hogy szántóföld legyen a medrében. A nemrég felmerült megmentési terveket egy szűk kör gazdasági érdekei diktálják, nem az ökológiai vagy természetvédelmi megfontolások.
Visszavonatta a bíróság a Fertő tavi beruházás környezetvédelmi engedélyét
A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület január végén indítottak pert azért, mert a Kormányhivatal meghosszabbította a korábban már felfüggesztett projekt jogosítványát.
Döbbenetes tudománytalansággal utasította el a bíróság a Fertő tavi beruházás ellen tiltakozó természetvédőket
A Greenpeace Magyarország által kézhez vett írásbeli indoklás szerint egy védett faj jogsérelme az egyedek összességének veszélyeztetésekor állapítható meg, de az egyes egyedek esetén nem.