Hogyan tanítottak engem? Hogyan tanítok én? Tanárokat kérdezünk arról, mi változott az oktatásban, amióta az iskolapadból a katedrára kerültek. A nyelvtanárok helyzetét bemutató cikkünk itt olvasható.

2022-ben a magyarországi iskolákban tanuló diákok a legjobb átlageredménnyel érettségiztek matematikából a kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta. 55,28 százalékos átlagot értek el, ami középszinten hármas érdemjegyet jelent. Az általunk megkérdezett matektanárok szerint nem lehetetlen jó eredményeket elérni a tantárgyból, ami sok diák legnagyobb mumusa. Szerintük a matematika gondolkodni tanít, és elsősorban nem az a feladata, hogy egy-egy anyagrészt bemagoljanak a tanulók. Ráadásul ez az a tárgy, amivel a köznevelés minden osztályában találkoznak, ezért nem árt, ha a kapcsolat nem romlik meg már elsőben.

Négy matematikatanárral beszélgettünk arról, hogy mi változott meg a tantárgy oktatásában azóta, hogy diákból tanárrá váltak. Mi az, amit szerettek a saját tanáraik gyakorlatából és mik az, amit homlokegyenest máshogy csinálnak?

Vida Nikolett tanított már budapesti kéttannyelvű gimnáziumban és nyelviskolában is, jelenleg a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum matematika szakos tanára. Sipos Anna magántanárként kezdett el matekot tanítani az egyetem befejezése után, később pedig egy általános, majd egy középiskolában is bekapcsolódott a tantestületek munkájába egy-egy évre. Krajnyák Attila és Molnár Attila a Kőbányai Szent László Gimnázium matektanárai. Ők és Vida is abban az iskolában tanítanak, ahol maguk is középiskolások voltak, így saját bőrükön tapasztalják meg, milyen az, amikor a korábbi tanáraikból egyszer csak kollégák válnak.

Sipos Anna nemcsak általános és középiskolás gyerekekkel, hanem egyetemistákkal is foglalkozik, így az ő helyzete mindenképpen speciális, amihez hozzájárulhat az is, hogy eredetileg energetikai mérnökként végzett, és akkor döbbent rá arra, hogy szívesebben oktatna. Abban hisz, hogy mindenki képes megtanulni a matekot azon a szinten, amire szüksége van. Ezért az általa tartott órák felépítésüket tekintve is eltérnek a hagyományos matekóráktól vagy korrepetálásoktól. Nagy hangsúlyt fektet a tanulásmódszertanra, a megértésre és a megfelelő célmeghatározásra.

Vida Nikolett számára egyenes út vezetett a tanári pályára: mindig is tanár szeretett volna lenni, és részben épp saját tanárainak példája inspirálta. Az volt az álma, hogy taníthasson, így az sem szegte kedvét, hogy már az egyetemi tanulmányainak 2013-as megkezdésekor sem kecsegtetett jó fizetéssel a pálya.

Molnár Attila a középiskola előtt egyetemen is tanított, a matematika és informatika szakpár mellett pedig filozófiából is szerzett diplomát. Egy ideig demonstrátorként dolgozott, de a gimnáziumi légkör és a kamaszok energiája olyan csalogatónak bizonyult, hogy hat éve visszatért a régi iskolájába, immár tanárként. Krajnyák Attila szintén Szent Lászlós volt, ő az iskolai munkáját 15 évig magántanítással egészítette ki.

Van, amin nem is akarnak változtatni, de van helye az újításnak is az iskolában

„Én az iPademet használom az órákon, kivetítem a táblaképet, számomra ez nagyobb mozgásteret biztosít” – mondja Vida arról, hogy mi az, amit alapvetően máshogy csinál, mint azok a pedagógusok, akik korábban őt tanították. A győri technikum tanára sokkal inkább partneri viszonyra törekszik a diákjaival, mint annak idején saját tanárai, és ha csak lehet, igyekszik leépíteni a hierarchiát. Van, amikor ez megnehezíti a munkáját: főleg a fiatalabb diákoknak szokatlan ez a stílus, de annak ellenére, hogy ő az autoriter beállítottságú tanárait is nagyon kedvelte, fiatal pedagógusként jól esik neki a közvetlenebb viszony.

Vidának bejött a kevésbé hierarchikus óraszervezés és az is, hogy a technikát használja a mindennapokban, ami szerinte abban is segít, hogy lekösse a diákok figyelmét. Krajnyák és Molnár viszont továbbra is a krétára és a táblára esküszik. „Nagyon jó példám volt, így ezt a gyakorlatot mindenképpen megtartottam” – mondja Krajnyák.

Molnár úgy érzi, oktatási stílusa a hagyományosabb, frontális változat, de ez nem azért alakult így, mert szigorúan ehhez akart ragaszkodni. Szerinte nem is igen lenne másra idő, hiszen ha csoportfeladatokat és projekteket adna a diákoknak, nem érnének a tananyag végére.

Sipos Anna viszont teljesen máshogy gondol a tanításra, aminek javarészt az lehet az oka, hogy nem hagyományos iskolai keretek között tanít. Így elég vegyes képe van az oktatásról, de a modern technika mindenképpen at ő munkájában is alappillér főleg hogy jelenleg online tanít, és az online oktatás időszakában dolgozott iskolában is. Neki is elég sokféle tanárral volt dolga diákként, de a közvetlenséget fontosnak tartja a tanulási folyamatban, így a saját gyakorlatában ezt erősíti.

Az viszont, hogy ennyire átalakult a világ, és a tábla és a kréta sokszor nem elég a gyerekek figyelmének lekötésére, komoly kihívás elé állítja a tanárokat, akik nemcsak ehhez kapnak viszonylag kevés muníciót a képzésük alatt, hanem például arról sem tanulnak, hogy hogyan kell bánni a speciális nevelési igényű (SNI) vagy a beilleszkedési, tanulási és magatartási zavarral küzdő (BTM) diákokkal. „Áthallgathattam volna az ELTE másik karára, hogy erről [SNI és BTM problémák] is legyen információm, de így is elég összetett volt a képzés az egyetemen” – mondja Vida. Ezért marad az önfejlesztés, a pluszmunka, ami még egy lapáttal rátesz az eleve heti 26 órában tanító pedagógusok munkaterhelésére. Ráadásul nap mint nap olyan fiatalokkal találkoznak, akikre az interneten ömlik az információ – ahogy Vida fogalmaz: „a TikTok pörgetésével energiabefektetés nélkül érnek el szórakoztató tartalmakat”, így nekik a másodfokú egyenlet gyökei nem jelentenek izgalmas fordulatot.

„A modern eszközök és az, hogy az interneten minden elérhető, szerintem egy kicsit le is neveli a mai fiatalokat a gondolkodásról. Olyan, mintha már nem kellene küzdeni a megoldásért” – mondja Molnár arról, hogy mennyivel nehezebb a digitális korban olyan tanárnak lenni, aki gondolkodni szeretné megtanítani a rábízott fiatalokat. Szerinte a kihívás ma már sok diák szemében nem olyan értékes, mint régebben volt, mert az iskolai tananyag már nem hordoz érdekes új információkat. Könnyen elérhetők a kész megoldások és válaszok – akkor minek bajlódjanak a feladatokkal? Ez persze nem zárja ki, hogy azokat a digitális eszközöket, amik az online oktatás alatt beváltak, továbbra is használja, mert az újdonságra szükség van, de okosan kell bevetni.

Régen szélesebb volt a feladatválaszték, ma már egy jó tankönyvvel is beérnék

A megkérdezett matematikatanárok egytől egyig hangsúlyozták, hogy a szegényes tankönyvkínálat nagyon rosszat tesz a tantárgy oktatásának. Igaz, hogy a matematika hagyományosan nem olyan tantárgy, amit otthoni, önálló tanulásra adnak fel, de egy megbízható könyv sokat segít a lemaradás megelőzésében. Most viszont gyakorlatilag nincs olyan tankönyv, ami ezt a szerepet ellátná. A közkedvelt Mozaik tankönyveket az iskolák nem rendelhetik meg, csak a központi, a Nemzeti Alaptanterv (NAT) szerint kidolgozott tankönyvekből taníthatnak (ebből két változat van minden évfolyam számára).

Vida kérdésünkre elmondta, hogy a matekpéldák nehézségi szintje is sokat változott: a korábban használt példatárak feladatait ma már nem viheti be csak úgy az órákra, mert azokat a fiatalok nem tudják megoldani. A jelenlegi elvárások ugyanis sok anyagrész esetén nem olyan részletesek, mint régen, így a tananyag is foghíjas.

A NAT változásait követve más tantárgyakhoz hasonlóan a matematika tananyaga is változik. Ez a kőbányai Szent László Gimnáziumban tanító tanárok, Krajnyák és Molnár szerint nem jelent olyan érdemi váltást, hogy évről évre át kellene alakítaniuk a tanterveket, de az érettségire készülést komolyan meg tudja nehezíteni. „Ezért nekem az a stratégiám, hogy gyakorlatilag minden anyagrészt megtanítok, maximum nem lesz rá szükség az érettségin, és ezen a gyakorlaton nem is változtatok, amikor a NAT vagy a tanterv változik” – mondja Krajnyák. Ugyanakkor a fővárosi iskola tanárai szerint ők szerencsés helyzetben vannak, hiszen olyan diákokkal dolgoznak, akik többnyire stabil alapokkal rendelkeznek és motiváltak. „Vannak azért olyan csoportok, akikkel jobban lehet haladni, máskor meg nehezebb – meséli Krajnyák. – A fakultációkon tizenegyedikben először mindig az a feladat, hogy egy szintre hozzuk a diákokat. Ez főleg akkor nehéz, ha a különböző tagozatokról összegyűlő tanulók tudása között nagyobb különbségek vannak”.

Vida szerint a jövő évi érettségi körül terjengő köd (2024-ben lesz az első olyan vizsga, amit a 2020-as NAT szerint tartanak) azért is problémás, mert nemcsak tananyagrészek hiányozhatnak vagy válhatnak feleslegessé, hanem olyan tényezőkkel is számolni kell, hogy mennyire változik meg a feladatok hossza és összetettsége. „Nem tudjuk például, hogy több szövegértés kell-e majd egy újabb vizsgán, vagy megváltoztatják, és egy-egy feladatban több anyagrészt is használniuk kell majd a diákoknak”. Közben az emelt szintű tananyaghoz szinte egyáltalán nem nyúlnak hozzá. Tehát mindaz, amit kivesznek a középszintű érettségi követelményei közül, az emelt szinten továbbra is elvárt, és ez ellehetetleníti, hogy tényleg érdemben módosítsák a helyi tanterveket. Ezt Molnár úgy fogalmazza meg, hogy „fűnyíró elven ritkítják az anyagot, de gondosan ügyelnek rá, hogy középről vegyenek el, így a matektanárok tulajdonképpen rá vannak kényszerítve, hogy mindent megtanítsanak”.

Mivel a matematikában egy-egy probléma megoldására több út is létezik, Molnár szerint nem elfogadható, hogy a diákok ne ismerjenek meg ezek közül többet vagy akár mindet: „olyan ez a tantárgy, mint egy piramis, a dolgok egymásra épülnek”. Vida szerint nagy hiba, hogy sokszor olyan anyagrészeket vágnak ki a tananyagból, amik azoknak sem jelentettek nehézséget, akik egyébként gyengébben teljesítenek az órákon. Tipikusan ilyennek tartja a koordinátageometria egyes részeit, amiket jól lehet szemléltetni, és egy sor modern eszköz is a tanárok kezében van már hozzá. Régebben a vizsgák nem változtak ilyen gyakran, nem kellett évről évre ellenőrizni az érettségi követelményeket és azokhoz igazítani a felkészülés menetét.

Ezek a hiányosságok aztán később a korrepetálásokon buknak ki; hol egy vizsgafelkészítőn, hol egy felvételi előkészítőn, de ilyenkor már sokkal kevesebb idő van a pótlásra. Sipos Anna szerint egy eset sem reménytelen, de fontos a reális célok megfogalmazása. Az ő hitvallása szerint mindenki meg tudja tanulni a matekot azon a szinten, ahogy arra szüksége van, ezt a szintet kell megtalálni a tanárral közösen. Amikor általános-, illetve középiskolában tanított, akkor is azt tapasztalta, hogy a matek szeretete inkább a tálaláson múlik. „Szerveztünk olyan vetélkedőket, ahol a matekos termet sok más tantárgy termével ellentétben meg tudtuk tömni. Alig akartak innen kimenni a gyerekek, pedig nem mindannyian voltak oda a matematikáért”.

„Kilencedikben és tizedikben kihajtom a belüket, utána meg tizenegyedikben malmozunk az oszthatósági szabályokon”

A NAT megváltoztatása nem csak mennyiségi és mélységi átalakulást jelentett a tantervben. „Egyes anyagrészek sorrendje is felcserélődött. Ha most bemennék az óráimra úgy, hogy a régi matekkönyvemet vinném magammal, nem lenne elég egy-egy kötetet magamnál tartani. Van, amit a régi kilencedikes könyvből most tizenegyedikben kell megtanítanom” – mondja Vida arról, hogy módosult az anyagrészek sorrendje. Az oszthatósági szabályokat például korábban kilencedikben, most tizenegyedikben tanítják, ami nem is lenne baj, csakhogy míg a középiskola első két évében óriási tananyagmennyiséget kell leadni, a középszintes órák tizenegyediktől elég lazák lesznek. A fakultáción közben folytatódik a rohanás, mert hiába próbálták megtanítani a tananyag minden részletét az első két évben, az a felsőbb matematikai témakörök megalapozásához nem mindig elég.

A technikumban szerencsés helyzetben vannak, csoportbontásban tanulnak az osztályok, mert van hozzá elég tanár és tanterem is. Így a fakultációs csoportok teljesen külön vannak, ahogy egyébként a Kőbányai Szent László Gimnáziumban is. Emiatt jól lehet haladni, hogy a csoport tudáskülönbségeit ki tudják egyenlíteni. „Azt viszont el sem tudom képzelni, mi mehet ott, ahol heti plusz egy vagy két matekóra jelenti a fakultációt” – mondja Vida.

A tantárgy megítélése nem sokat változott

A tanárok gyakran tapasztalják, hogy a hozzájuk kerülő diákoknak korábbról hozott hiányosságai vannak, Vida szerint a legnagyobb problémát viszont mégis az jelenti, hogy sokan utálják a matematikát: „elég sokan azt gondolják, hogy hülyék a matekhoz, vagy csak egyszerűen elhitték, hogy nekik ez nem megy. Később ezen nehéz változtatni, nehéz elhitetni velük az ellenkezőjét".

Számára cél, hogy ne csak azért menjen be az órára, hogy leadja a tananyagot: mivel gyermekkora óta pedagógusnak készült, abban hisz, hogy a tanóráknak lehetőleg jó élménynek kell lenniük. Ha ez pont a matekóra, akkor ott kell kitennie magáért és mindent beleadni ahhoz, hogy a diákok jobbak legyenek az óra után, mint előtte voltak. Hisz abban, hogy partnerként is lehet kezelni a tanulókat, az óráin arra törekszik, hogy közösen érjék el a célokat a gyerekekkel. Erre jó példái is vannak, és jó tapasztalatokat is szerez vele most, hogy maga is tanárként dolgozik.

Sipos Anna közben szembesül azzal is, hogy sokszor nem is a gyerekekkel vagy a gyerekek tudásával van a baj, hanem összhangba kell hozni a gyermek képességeit, eredményeit és céljait, amelyekre természetesen a szülőnek is van ráhatása.

„A szülő érthető módon befolyásolhatja a gyermek választását, és előfordulhat, hogy az ő szempontjai alapján hozott döntés a gyermek számára nem a várt boldog továbbtanulást hozná. Ilyenkor szerintem a tanár feladatához hozzátartozik, hogy szóljon, és közvetítsen. Ez történhet felfelé és lefelé egyaránt. Ugyanakkor a tanár véleménye nem mindenható. Volt már olyan tanítványom, akinél egyértelműen az volt a probléma, hogy olyan iskolába akarták íratni a szülei, ami túl erős lett volna neki. Ott meg kellett értetnem velük, hogy nagy csalódás lenne a felvételi eredmény, egyszerűen annak a gyereknek nem való egy ilyen módszerekkel dolgozó iskola” – mondja Sipos. – Több tanítványom úgy jött hozzám, hogy alulértékelte önmagát, képességeit, és így alacsonyabb célt tűzött ki maga elé. Biztattam a gyermeket és a szülőket, hogy menjenek el az erősebb iskolába nyílt napra, próbálják meg a felvételit. Mindenki nagyon boldog volt, amikor sikerült”. Sipos szerint az ő munkája nem csak a matekpéldák elmagyarázásáig tart: a matekpéldák megértéséhez és megoldásához a gyermek lelkén és a megfelelő motiváción keresztül vezet az út, aminek része a szülővel való együttműködés is.

Ez pedig egyfajta átjárót jelent a sok sikertelenséget tartogató matektanulás és a fiatalok problémáinak megoldása között. Lehet, hogy épp a példák fölött sikerül megfogalmazni, hogy nemcsak a prímtényezős felbontással van baj, hanem az iskolában más, a tananyaghoz egyáltalán nem kapcsolódó tényezőkkel is.

Többet kell foglalkozni a gyerekekkel egy egyre bizonytalanabb környezetben

„Azt gondolom, mi sokkal többet foglalkozunk a gyerekek lelkivilágával, mint anno a mi tanáraink” – mondja Molnár arról, hogy mik azok az alapvető különbségek, amiket felfedez a mostani időszak és a saját diákévei között. Ugyanakkor megjegyzi, hogy őszintén nem tudja, milyen lehetett a saját tanárainak, hiszen a tanár és a diák teljesen eltérő helyzetben van. Azt viszont érzi, hogy már a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest is sokat változtak a körülmények, a bizonytalanság és a jövőkép hiánya pedig nemcsak a tanárok, hanem a diákok iskolai élményeire is rányomják a bélyegüket. Ő tanárként feladatának tartja, hogy ne csak tanítson, hanem segítsen is a fiataloknak.

Ugyanez a helyzet a tantestület többi tagjával való viszonnyal is. Hiába lettek kollégák korábbi tanáraikkal, Molnár és Vida is úgy írja le a tantestületeket, mint egy izgalmas szakmai közösséget. Molnár szerint ráadásul ez a munkahelyi forgatag olyan mozgalmas, hogy amíg nem lett a mindennapjai része, elképesztően fárasztónak gondolta: az első gyakorlati napja után úgy elfáradt, hogy otthon délután is lefeküdt aludni. Ma aza helyzet, hogy alig indul haza az iskolából hét óra előtt.

A Kőbányai Szent László Gimnázium tanárai között többek szülei is tanárok, így Molnár számára sem volt újdonság, hogy a tanári hivatás mennyi elfoglaltsággal, olykor lemondással jár. Fiatalként lehet ezt csinálni, mondja Vida, aki nemcsak a technikumban, hanem egy esti tagozaton is tanít, így heti 40,5 órája van. „Nekem se kutyám, se macskám; amíg nincs családom, addig tudok sok időt az iskolában tölteni. De ha valakinek gyerekei vannak, nem várható el tőle ugyanez”.

Pedig a tanárok jelenlétére kifejezetten nagy igény van. A Sipos Anna által már említett sikeres matekprogram csak egy példa arra, hogy a gyerekek milyen jól bevonhatók akár tantárgyi, akár szakkörszerű foglalkozásokba. Molnár kimondottan szereti az iskolai munkájában, hogy tarthat szakköröket, így filozófus végzettségét is hasznosítja, de már zenélt is a gyerekekkel, és élvezi a kirándulásokat vagy más közös, iskolán kívüli programokat is. Ő és Krajnyák is azt gondolja, hogy igazából addig éri meg tanítani, amíg ezek az élmények megmaradnak. Szerinte a fiatalokból áradó energia, a kamaszok lelkesedése nagy lendületet ad: a tanárságban az a legjobb, hogy gyerekekkel foglalkozhat.

A másik dolog, amit a tanárok fontos megtartó erőnek gondolnak, az autonómia. „Valószínűleg akkor hagynám itt a pályát, ha elvennék az önállóságot, ha megmondanák, minek és hogyan kell történnie a tanteremben” – mondja Molnár. Vida egyelőre kitart, a körülményei most lehetővé teszik, hogy rengeteget dolgozzon, és a technikumban szakmailag ki tud bontakozni. „Nekem az volt az álmom, hogy tanár legyek, most az álmomat élem. Rengeteget kaptam a tanáraimtól, nélkülük nem az lennék, aki ma vagyok. Célom, hogy egyszer még könyvet is írjak és doktorizni is szeretnék, módszertanból” – mondja Molnár, aki a legfontosabbnak azt tartja, hogy tanít, még akkor is, ha az angol-matematika szakpáron 2013-ban kezdett 18-fős csoportjukból ő az egyetlen, aki jelenleg is tanár.

A tanári pálya anyagi megbecsültségéről neki sem voltak soha illúziói, ahogy Molnárnak sem, mégis bevallja, hogy szokott gondolkodni b-terveken és azon, hogy mi lesz a tanítás után, ha nem változik semmi. Krajnyák úgy érzi, számára az jelentené a tanári karrier végét, ha elkezdene olyan negatív visszajelzéseket kapni, amiket már nem tud kritikaként kezelni. Számára fontos, hogy a diákjai és a szülők mit gondolnak a munkájáról, de ha sértő kijelentésekkel találkozna, azt nehezen kezelné.

Vida erről azt meséli, hogy náluk a technikumban elterjedt fogalommá vált a „kommenteket olvastam tegnap este” mint tevékenység. Ez depressziós, elkeseredett és kétségbeesett érzéseket kelt bennük, de ezt a rosszkedvet nem vihetik be az osztályterembe. Pedig mindennyian úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy a tábla előtt, két egyenlőségjel között ne kelljen alternatívákon gondolkodniuk, csak az segíthetné hozzá őket, ha sikerülne a tanári pályát újra vonzóvá, lehetőségekkel teli szakmai karrierré tenni, és elfogadható körülményeket teremteni.

Sipos Anna nem is gondolkodik azon, hogy megint iskolában tanítson, inkább azt szeretné, hogy a matek tényleg mindenkihez eljusson, úgy, ahogy az az adott tanuló számára a legjobb, ezért nagy hangsúlyt fektet a tanulásmódszertanra. Abban bízik, hogy ezzel a hozzá forduló diákok és hallgatók nemcsak a matekban lehetnek majd jobbak, hanem élménnyé is válhat nekik a tanulás.

A tantárgy, ami sokaknak teljesen feleslegesnek tűnik, pedig van, aki egy életen át használni fogja a megszerzett tudást

A matematika iránti érdeklődést egyébként az sem igazán fokozza, hogy a legtöbb összetett témakörről azt gondolják a diákok, hogy teljesen feleslegesen tanulják. „Általában bármilyen új tananyagrészlet bevezetésekor a diákok mindig elmondják, hogy ennek semmi értelme nem lesz, ha elmennek bevásárolni – mondja Vida –, de közben ezeknek nem is ez az értelme. Azt próbálom velük megértetni, hogy mennyire fontos a kritikus gondolkodás, a problémamegoldás, eleve a képesség a gondolkodásra”. És ha ezekkel sem tudja meggyőzni a diákjait, akkor felveti, hogy tulajdonképpen ő a mai napig abból él, hogy a diákévei alatt jól elsajátította a tananyagot. Pedig a kritikus gondolkodásra manapság, a médiazajban, az információs korszakban mindennél nagyobb szükség lenne, és az iskola helyszínt biztosíthatna ennek elsajátításához.

„Volt olyan diákom, aki 10 évvel az érettségi után írt, hogy bár nem gondolta volna, de most olyan munkája van, amiben támaszkodik arra a tudásra, amit az óráimon tanult. Az ilyen visszajelzésekre sokat kell várni, de ezekért éri meg csinálni” – mondja Krajnyák. Tehát ha az órán nem is mindig látszik, hogy van értelme küzdeni a megértésért, az élet igazolja, hogy nem voltak hiába az órák. Ugyanúgy, ahogy ők maguk is hálásak a saját tanáraiknak, akik most akár a kollégáik, mivel Krajnyák és Molnár, illetve Vida is azokban az iskolákban tanítanak, ahol ők maguk is középiskolások voltak. Egyetértenek abban is, hogy a tanár fontos személy a tanulók életében, és a tanítással valami maradandót, akár örök életre szólót alkothatnak.

Kapcsoldó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás