Indiában kivették a tananyagból a periódusos rendszert és az evolúciót
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Nem a periódusos rendszer az egyetlen tananyagrészlet, amit kivettek a tantervből, a fenntarthatósággal és a környezeti erőforrásokkal foglalkozó részeket is visszavágták a könyvekben, írja a Quartz. Hasonlóan, a környezeti fenntarthatóság tárgyköre sem tananyag már és az evolúcióról sem tanulnak részletesen a diákok – utóbbi komoly felháborodást keltett az országban az újság szerint.
Ugyanakkor a természettudományokon kívül egy sor más tantárgy anyagát is megnyirbálták, a Nemzeti Oktatási Kutatási és Képzési Tanács (NCERT) a demokráciáról, a sokszínűségről, a politikai pártokról és az ipari forradalmakról szóló részeket is kivette a könyvekből.
A fiatalok olyan témákról sem tanulnak majd mostantól, mint a vizek és a levegő állapota vagy a környezeti értékek megőrzésének lehetősége. De ha a jelenlegi kormányon múlik, akkor hamarosan Maulana Abul Kalam Azad neve sem mond majd sokat, pedig Azad nyitotta meg az első Indiai Technológiai Intézetet (IIT), ő volt India első oktatási minisztere és harcolt az ország függetlenségéért is.
A Nature értesülései szerint még petíciót is indítottak, hogy az új tanév kezdete előtt visszavonják a tantervmódosítást, a törekvés viszont nem járt sikerrel. Így az új tanterv mintegy 134 millió 11-18 éves indiai iskolást érint.
A tananyag ritkítását az illetékesek racionalizálásnak nevezték. Nehéz azonban így tekinteni erre a világ legnépesebb országában, ahol a környezetszennyezés és a nem túl hatékony erőforrás-gazdálkodás óriási problémát jelent.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
India szépen csendben megelőzte Kínát, így mára a Föld legnépesebb országává vált
Régóta nem volt ilyen váltás és az előrejelzések szerint jó hosszú ideig nem is kell hasonlóra számítani.
Tanár sem kell a hatékony oktatáshoz a pedagógia forradalmára szerint
A nyomornegyedben kihelyezett számítógépekkel végzett kísérlete tette ismertté Sugata Mitra indiai oktatáskutatót. Jól felépített rendszerben kritizálja a hagyományos oktatás szerinte elavult struktúráit, az ő radikális megközelítésében még a tanár is kihagyható.
Ötvenezer gyerek életét mentette meg, hogy Indiában néhány évig reklámozták a kanyaró elleni oltást
2010 és 2013 között az indiai kormány azokon a területeken kampányolt, ahol nem volt népszerű a kanyaró elleni védőoltás. Több tízezer életet mentett meg vele.