Ma is járhatsz az egykori római utakon a Pilisben, de nem gyerekjáték megtalálni őket
Csobánkán a helyi katolikus templom előtt egy oltárkő található. Ezt onnan lehet tudni, hogy ha valaki gyalogol onnan bő egy kilométert, a Pilis-Budai Parkerdő tanösvényének egyik információs tábláján hírt kap róla, hogy a szerény, kilométerkőhöz hasonlító lelet nem véletlenül árválkodik a feszület alatt, a bejárattal szemben, az első világháborús emlékmű mellett.
Ugyanitt lehet olvasni Nemoratta sírkövéről, amit szintén a falu határában találtak, és ami valószínűleg egy elrómaiasodott eraviszkusz fiatalon elhunyt lányának állított emléket. Ezt onnan tudják, hogy ennél a kelta törzsnél az effajta sírkövek nem voltak divatban, de a környéket eraviszkuszok lakták: Pomázról és Szentendréről is hasonló leletek kerültek elő. Csobánka maga a település örökségvédelmi hatástanulmánya szerint kelta-római alapokra épült, de a helyzet persze nem ilyen egyszerű: a római utat generációk óta római útnak ismerik, ezt régészeti kutatások is alátámasztják, de eddigi ismereteink szerint Csobánkán és a szomszédos Pomázon is csak néhány római kori villa maradványai kerültek elő, és ezek nem számítottak jelentős állomásnak az úton.
Ment erre út, de milyen?
A pontos nyomvonalakról még bőven akadnak kérdések: úgy tűnik, hogy a szomszédos Pilisvörösvár és Pilisszántó között egy zúzott kővel borított út vezetett, amely a mai faluhatár mellett haladt el. Simonyi Dezső régész leírása szerint Csobánka határában még nagyobb kőlapok maradványai is látszanak, sőt egyes köveken még a kerékvágások is kivehetők. A kerékvájatok mára eltűntek, legalábbis innen, de az út más szakaszain valószínűleg még kivehetők. Soproni Sándor régész szerint itt, a Kis-Kevély alatti szakaszon maradt fenn az út a legjobb állapotban.
Az út a murvabánya mellett Pilisborosjenő felé tart, az ellenkező irányban pedig Pilisszántó irányába halad, ahol annak idején, a negyedik században Tóth Endre régész szerint kőből épült őrtorony állt. Piliscséven is akadt hasonló, a Duna mentén haladó limes-úton pedig egymást érték az őrtornyok, a fogadók és a lóváltók, de ez viszonylag jól dokumentált, még ha az épületek alapjait nem is minden esetben tárták fel. Az épületek romjai Pilismaróton, Visegrádon és Verőcén is láthatók maradtak. Zambra Alajos régész 1942-ben Dobogókőn is egy őrtorony maradványait tárta fel, ezt azonban nem sokkal később elhordták – mindenesetre ehhez is út, még ha nem is főút vezethetett fel.
Az egykori nyomvonalak követésében segítséget nyújthatnak a légifelvételek és az előkerült mérföldkövek is, de ez utóbbiak nem minden esetben számíthatnak megbízható jelnek – még akkor sem, ha az ember úgy gondolná, hogy ha valami állandó egy úton, hát egy mérföldkő aztán az.
A mérföldkövek rejtélye
Hát, nem az. A Pilisszántón álló kő eredetileg nem a templom előtt volt, de hogy akkor hol, azt a régészek is csak találgatják. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy eredetileg a falu kálváriája után, a Pri kamenyi („a kőnél”) nevet viselő részen állhatott, itt azonban nincs semmi – ha volt is, már nyoma sem maradt. A mérföldkövön szereplő távolsági adatok alapján elképzelhető, hogy a kő eredetileg Pilisvörösvár határában állhatott, onnan szállíthatták át a falu szélére, ahonnan aztán valamikor az 1840-es években átkerült Pilisszántó központjába.
Kiss Péter régész pannóniai mérföldkövekről szóló doktori disszertációjából kitűnik, hogy ez nem egyedi eset: a környékbeli kövekről szóló feljegyzések szerint szinte egyik sem maradhatott meg ott, ahová eredetileg állították. Akadt köztük olyan, amit eredetileg Vörösváron állíthattak, majd egy óbudai házba beépítve találták meg a 18. század közepén, de olyan is, ami szintén Pilisvörösvárnál állhatott, de Richard Pococke és Jeremiah Milles 1737-ben Boron templománál látta – ez a mai Csobánka környékén volt, a Csobánkai-nyeregtől kissé délre. A Pilisszántón látható mérföldkövek egyikét valószínűleg Severus Alexander császár állíttatta 222 és 235 között, a másikat pedig Macrinus és Diadumenianus 217-ben. Diadumenianusnak ehhez elég kevés köze lehetett, mivel egy évvel később, tízéves korában kivégezték. A mérföldköveken az útfőtől (a feltüntetett várostól) mért távolságon kívül (egy római mérföld 1485 mai méternek felel meg) az utat építtető vagy javíttató császár nevét és a munkálatok kezdetének időpontját is feltüntették, ezért még akkor is fontos történeti forrásnak számítanak, ha időközben arrébb rakták őket.
Pri kamenyi
Akárhogy is, még ha nem is pont ott álltak ezek a kövek, ahol ma láthatók, nem lehettek messze, és az biztos, hogy a környéken több római út is elhaladt, ezek közül pedig több a mai napig használható is maradt. Bár a falu cukrásza esztergomi levéltári adatokra hivatkozva megerősítette, hogy a köveket a Pri kamenyiból szállították át a jelenlegi helyükre, arra is felhívta a figyelmet, hogy ott már nincs semmi. Nem is volt, ennek ellenére meg kellett nézni a helyszínt; itt már római útnak nyoma sincs, mégis vezethetett erre valami: Pilisszántó örökségvédelmi hatástanulmánya szerint éppen a Kálvária-dombon egy késő római őrtorony maradványaira bukkantak, a közelben pedig egy villaépület romjait tárták fel. Valószínű, hogy a kis település a Kálvária-domb délnyugati lejtőjén lehetett, a temetője pedig, amelynek az emlékét egy kőládasír maradványai őrzik, innen keletre terülhetett el. A településen, a többi környékbelihez hasonlóan, az aquincumi légió veteránjai és családjaik éltek.
A Pri kamenyi meglátogatása tehát nem vezetett eredményre: a mezőgazdasági földúton és mellette nem árulkodik arról semmi, hogy miért lehetett itt a kő. Ez nem is csoda: az elmúlt lassan kétezer év nem múlt el nyomtalanul, csak néhol látható még az út kövezete. Elképzelhető, hogy sok más római mérföldkőhöz hasonlóan valaki valamikor határkőként használta, de az egyetlen olyan emlék, ami a közelben még látható, és nem újonnan épült, a falu kálváriája és az abban lévő kápolna.
A kálvária kerítését, talán a Pilisszántón működő rugógyár ajándékaként, rendhagyó módon rugóból készült keresztek díszítik.
Őrtorony a hegyen
Innen több irányba is lehetett indulni: mivel az út feltételezett nyomvonala innen messze esett, első körben visszamentünk a templom előtt álló mérföldkövekhez, innen aztán valamivel közelebb találtuk a hegyoldalban futó utat is. Arról ugyan még mindig zajlanak viták, hogy éppenséggel ez az út mikori, de valószínű, hogy római, és még a középkorban is használták; a Szentkereszt felé vezető szakaszon valószínűleg később, a pilisszentkereszti és szántói kolostorok építése után járhattak gyakrabban.
A Dobogókő tetejére felvezető út szerepe még nem tisztázott: bár a környéken több római őrtorony is állt, és 1940-ben megkezdődött egy, a hegytetőn álló őrtorony feltárása is, magának a csúcsnak a limes megfigyelésében nem lehetett komolyabb szerepe – lehet, hogy fény- vagy füstjelek továbbítására használták. Annyi mindenesetre biztos, hogy ugyanennek az útnak más szakaszai rómaiak, ahogyan az is, hogy Pilisszántón és Pilisszentkereszten is római útként hivatkoznak rá. A feltárásokon kívül a kutatás egyik legfontosabb forrása a harmadik századi Itinerarium Antonini, de ez nem tartalmaz minden utat, csak a katonai vagy gazdasági szempontból fontosnak ítélteket, így ebben ezeknek a valószínűleg kevésbé jelentős hegyvidéki utaknak a nyomát hiába keresnénk.
Kő, kő és még több kő
A faluközpontban viszont a két kövön kívül más is akad: még több kő. A település pálos rendi emlékei már külön is megérnének egy cikket (sőt, ennél jóval többet is; a hivatal pincéjében található pálos kereszt már önmagában is érdekes), de most maradjunk a rómaiaknál. A polgármesteri hivatal udvarában is sorakozik néhány régi faragott kő, ezek pedig eléggé hasonlítanak a templom előtt álló kisebb mérföldkőhöz. A hivatal dolgozói kérdésünkre nem tudtak sokat elárulni róluk, ezért Szőnyi József egykori polgármesterhez fordultunk, aki elhelyeztette az udvaron a köveket, és aki elmondása szerint „a tenyeréből, nem térképről” ismeri a falu történelmi nevezetességeit.
A polgármester elmondta, hogy az udvaron elhelyezett kövek eredete bizonytalan, de az egyik a templom sarkánál szolgált kerékvetőül, ennél viszont régebbinek tűnik – valószínűleg később rakták oda, de hogy honnan származik, az továbbra is rejtély. Pilisszántó örökségvédelmi hatástanulmánya szerint viszont még akkor is futnia kellett egy útnak, ha az Aquincumtól mért távolság miatt valószínűtlen, hogy itt lett volna a mérföldkő.
Keresztút
Szőnyi a falu történetéről elmondta, hogy az évek során 72 dűlőnevet gyűjtött össze a faluból (ezek közül sok már feledésbe merült), így sikerült megőrizni a „Pri kamenyi-dűlő” emlékét is. A polgármester szerint a Pilisre nem túl jellemző módon ezen a környéken nincsenek kövek, ezért is valószínű, hogy az elnevezés a mérföldkőre utal, arra viszont nem tért ki, hogy ha oda is helyezték el eredetileg, milyen úton állhatott. Szőnyi szerint viszont három egykori római út is összefutott a mai faluközpont közelében: az egyik Dobogókő irányába tért le, a már említett másik a Hosszú-hegyen futott Csobánka felé, a harmadik pedig Aquincum felől futott Brigetio irányába.
Az utak mellett harminc kilométerenként, azaz egynapi járásonként fogadó és lóváltó állomás működött, hasonlókat legközelebb a mai Pilisvörösvár, illetve Leányfalu területén létesítették. A mérföldköveket Kiss szerint gyakran helyezték el ilyen pihenőknél, illetve útkereszteződéseknél, de a szántói kő eredeti helyének meghatározását nem segítik hasonló támpontok. Ezeken az állomásokon kovácsműhely is működött. Szőnyi szerint a Szántó határában elhaladó római utat is kohók szegélyezték, ezek az örökségvédelmi hatástanulmány szerint mészégető gödrök lehettek – Pilisszántó híres a mészégetőjéről, de Csobánka határában is végeztek ilyesmit.
A korabeli internet
És úgy néz ki, hogy a rómaiak nem is végeztek rossz munkát, ha még ma is járhatók az útjaik. Arra csak becsléseink lehetnek, hogy ez mit tett lehetővé akkor, amikor Pannonia a Római Birodalom része volt, de az Aquincum és Brigetio közötti szakaszon a minél gyorsabb haladás alapkövetelmény volt: magát az utat is azért építették, hogy levághassák a Dunakanyart végigjáró limes-utat. Tóth Endre régész szerint egy ehhez hasonló via publicán, tehát közúton elképesztő sebességgel zajlott a hírközlés: Pertinax császárt Krisztus után 193-ban, március 28-án gyilkolták meg Rómában, a halálhír pedig legkésőbb április 8-ára megérkezett Carnuntumba, a mai Ausztria (akkor: Pannonia Superior) területére. Az itt állomásozó légiósok egy nappal később már császárrá kiáltották ki Septimius Severust. A római (katonai) hírközlési hálózat 10-11 nap alatt, napi 100 kilométeres átlagtempóval közvetítette a hírt.
Szerencse dolga
Ott, ahol az út sík terepen haladt, a mai napig kivehető lehet a művelés által súlyosan károsított, de azért még mindig meglévő útalap. A hegyes-völgyes vidéken ez már nem ilyen egyszerű: a római mérnökök törekedtek a lehető leggazdaságosabb megoldásokra, de a terep adottságaihoz kellett alkalmazkodniuk. A Pri kamenyinél lévő út így valószínűleg létezett, de most 1-1,5 méter mélységben van, ott viszont, ahol kaptató következett, a víz lemosta róla a hordalékot, ezért is lehet még látni az út nyomait a Kis-Kevély lábánál vagy épp a Dobogókő felé vezető kaptatónál.
No de akkor hol van a római út? Erre van egyszerű és bonyolult válasz is: a pilisi utakat csak részben vizsgálták, ezek alapján a feltárások alapján pedig akad itt római, középkori, és római alapú középkori út is, nem beszélve a későbbiekről. Annyi biztos, hogy aki Aquincumtól Budakalászon és Pomázon át, esetleg a Duna partján indul kirándulni, előbb-utóbb ugyanazokat az utakat fogja róni, mint az egykori rómaiak.
Ami jó, azon minek javítani, ugye, ha pedig két település között a leginkább használható utat már a rómaiak kiépítették, nincs értelme mást használni – legyen az ember akár római légiós, a ciszterciekhez igyekvő barát vagy akár biciklista a 21. században.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: