Melegvérűsége okozhatta a megalodon felemelkedését és bukását
A legtöbb ma élő cápa a hidegvérűek közé tartozik: 500 fajból mindössze 5 melegvérű, illetve pontosabban változó testhőmérsékletű (poikiloterm). Ezek közé tartozik a nagy fehér cépa (Carcharodon carcharias) is, egy friss kutatás szerint pedig ilyen lehetett a megalodon, a kora miocén és a pliocén korban élő, akár 18 méteres testhosszú őscápa is.
A kutatók 29 megalodonfogat elemeztek. Azt vizsgálták, hogy a fogakban hogyan kapcsolódik egymáshoz két izotóp, a szén-13 és az oxigén-18. Minél szorosabb a kapcsolat, annál melegebb volt az állat testhőmérséklete. A vizsgálatból kiderült, hogy a megalodon átlagos hőmérséklete 27 fok körül mozgott, ez nagyjából 7 fokkal melegebb, mint a víz, amiben éltek.
Lucas Legendre, a Texasi Egyetem evolúcióbiológusa szerint ez azt is jelenti, hogy a megalodonok testhőmérséklete a ma ismert cápákénál is magasabb volt 5 fokkal, amiből akár arra is lehetne következtetni, hogy az óriásfogúak a valódi melegvérű állatok közé tartoztak, bár ezt valószínűtlennek tartja.
Magas rezsiköltség
A magasabb testhőmérséklet tehette lehetővé az állatok számára, hogy ilyen nagyra nőjenek. Mivel a melegvérű halak általábban fürgébbek, a megalodonok sikeresebben vadászhattak és nagyobb területet járhattak be, mint hidegvérű vetélytársaik, viszont a testhőmérsékletük fenntartásához rengeteg energiára, naponta akár 100 ezer kalóriára volt szükségük.
Ez okozhatta a vesztüket: Robert Eagle paleontológus, a kutatás eredményeit rögzítő tanulmány egyik szerzője szerint a gigantikus ragadozók nem tudtak alkalmazkodni a pliocén végén bekövetkező változásokhoz, így például a tengerszint csökkenéséhez – ebben a hidegvérű cápák jobban teljesítettek, így végül a megalodon kipusztult.
Eagle szerint ez jól mutatja azt is, hogy nem mindig a legnagyobb és legfélelmetesebbnek tűnő állatok a legsikeresebbek, de azt is, hogy a környezet változásai milyen pusztító hatással lehetnek az élővilágra. A megalodon példája arra is felhívja a figyelmet, hogy a mai cápák is hasonló kihívásokkal szembesülhetnek, mint az utolsó megalodonok 3,6 millió évvel ezelőtt, de ezekről a változásokról már javarészt az ember tehet, így mindent meg kell próbálnia, hogy megóvja a ma élő példányokat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: