Pollenelemzés bizonyítja, hogy 21 ezer évvel ezelőtt már biztosan éltek emberek Amerikában
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Science folyóiratban megjelent új tanulmány pollenelemzésen alapuló kormeghatározással megerősítette, hogy az új-mexikói White Sands Nemzeti Park területén korábban felfedezett emberi lábnyomok 21-23 ezerrel évvel ezelőtt keletkeztek – írja brit Guardian.
A Qubiten is beszámoltunk arról a két évvel ezelőtti szenzációs bejelentésről, amely szerint a kiszáradt tómederben talált lábnyomok alapján az emberek legalább 8000 évvel korábban érkeztek Amerikába, mint azt addig a kutatók feltételezték. Korábban az volt az általánosan elfogadott teória, hogy a Homo sapiens 13-16 ezer évvel ezelőtt jelent az amerikai kontinensen, mivel ebből az időszakból származnak azok a kőből készült lándzsák, amelyeket az Észak-Amerikát benépesítő Clovis-kultúrához kötnek. A vándorlást az elterjedt nézetek szerint az Ázsiát egykor Alaszkával összekötő, azóta víz alá került földnyelv tette lehetővé.
A most megjelent tanulmányban ismertetett eredmények azért fontosak, mert az elmúlt két évben számos kritika érte a lábnyomok datálását. A 2021-es bejelentéskor ugyanis a tómederben talált vízinövények magjai alapján végeztél el a radiokarbonos kormeghatározást, ám a kétkedők az esetleges későbbi szennyeződések miatt megkérdőjelezték a módszer pontosságát.
Az újabb kutatás során a területet korábban borító tűlevelű vegetáció pollenmaradványait, valamint az üledékréteg homokjának kvarcszemcséit vizsgálták. Az előbbi szénizotópos, az utóbbi optikailag stimulált lumineszcencia analízise arra az eredményre jutott, hogy a lábnyomok minden bizonnyal 21-23 ezer évvel ezelőtt keletkeztek. Vagyis akkor már bizonyosan jártak emberek a mai új-Mexikó területén.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
153 ezer éves a legrégibb ismert emberi lábnyom
Egy dél-afrikai kutatócsoport az optikailag stimulált lumineszcencia módszerével határozta meg több megkövesedett lenyomat pontos korát.
Újra felfedezett lábnyomok írják át a két lábon járás kialakulásának történetét
Az emberi két lábon járás történetének legősibb bizonyítékai egy tanzániai területről származnak, és 3,6 millió évesek. Most úgy tűnik, a lelőhely egy másik részén található elfeledett nyomokat egy eddig ismeretlen, az Australopithecusoknál is ősibb anatómiájú korai rokonunk hagyhatta hátra.
Legalább 8000 évvel korábban érkeztek az emberek Amerikába, mint eddig hitték
Egy kiszáradt tó fenekén találták a 21–23 ezer éves emberi lábnyomokat, pedig ebből az időből korábban csak mamutok, kardfogú tigrisek és más jégkorszaki állatok maradványaira bukkantak.