Aáry-Tamás Lajos: A szülők akár perelhetnének is amiatt, hogy egy éve a fizikatanár tanítja az angolt
Eddig 10 miniszterrel volt már dolga Aáry-Tamás Lajosnak, aki az oktatási jogok biztosaként 1999 óta fogadja az oktatási jogok megsértésével kapcsolatos panaszokat, és ezzel jó eséllyel pályázik a legrégebben hivatalban lévő állami intézményvezető címre. Irodája, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, a mindenkori oktatási minisztériumon belül működik speciális státusszal; feladata az oktatási szereplők oktatással kapcsolatos jogainak védelme. A biztossal hétfőn hosszú interjút közölt a Szabad Európa, amiben Aáry-Tamás részletesen értékeli a közoktatás mai helyzetét.
A magyar oktatás legnagyobb gondja a szabad iskolaválasztás, mondja az oktatási jogok biztosa, amit „Magyarország teljesen félreért”. Ez az ENSZ-egyezményben rögzített jog valójában azt jelenti, hogy ott, ahol léteznek magán-, egyházi- vagy kisebbségi iskolák, nem tiltják meg az állampolgároknak, hogy ha nem tetszik nekik az állami intézmény, elmenjenek más fenntartású iskolába.
„Ez a szabad iskolaválasztás az iskolatípusok, iskolarendszerek közötti szabad választást jelenti. (…) Magyarországon mára már a tanító nénit kezdi jelenteni. Mi, a középosztálybeliek belenyúlunk könyékig a kondérba, és kihúzzuk a rendszerből a legfinomabb falatokat – mondja Aáry-Tamás, aki szerint azokon a helyeken, ahová a leghátrányosabb helyzetű gyerekek járnak, és ahová igazán pénzt kéne tenni az oktatásba, emiatt sokkal kevesebb jut. – Ez a rákfenéje a magyar oktatásnak, ehhez nem mert hozzányúlni sem a liberális, sem a baloldali, sem a konzervatív miniszter” – olvasható a Szabad Európa interjújában.
A szelekció szempontjából egyik kormány sem volt jobb a másiknál
Bár a liberális és szocialista oktatási kormányzat 2002 és 2010 között tett arra kísérletet, hogy egy-egy iskolában csak bizonyos arányban lehessenek különböző társadalmi hátterű gyerekek (ezzel szerették volna megakadályozni a szabad iskolaválasztás miatti szegregáció kialakulását), Aáry-Tamás szerint a szelekció szempontjából egyik kormány sem jobb a másiknál. Ugyanez a liberális kormányzat, vezette be „a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok világát, ami a legembertelenebb forma a magyar oktatásban. A nyolcosztályos gimnáziumba nem lehet felvételizni abból a tudásból, amit a gyerek az iskolában szerez”. Ez pedig a biztos szerint „nagyon korai, brutális és indokolatlan. Csak az tudja sikeresen felvételiztetni a negyedikes gyermekét nyolcosztályos gimnáziumba, aki sok pénzért megvásárolja az ehhez szükséges tudásmennyiséget”. Az elit vélt vagy valós ellenállása miatt egyik kormány sem mert érdemben hozzányúlni a rendszerhez.
A magyar oktatásirányítás harminc éve képtelen arra, hogy különböző területekre különböző szabályokat hozzon
„A szabad iskolaválasztás félreértelmezése a mai napig létezik. Ahol egynél több iskola van, ott a középosztálybeliek a jobb kapcsolati hálójukkal, jobb érdekérvényesítő képességükkel, tudásukkal sok mindent meg tudnak tenni, hogy a gyermekük jó intézménybe kerüljön. Pontosan tudható, hogy az ország legjobb gimnáziumainak a rekrutációs területein lévő általános iskolák mellett mennyibe kerül egy lakcímkártya. Vannak lakások, ahová hetvenen, nyolcvanan vannak bejelentkezve, hogy körzetesek legyenek, és onnan már egyenes út vezessen a jó gimnáziumba, majd az egyetemre” – nyilatkozta az oktatási jogok biztosa a Szabad Európának.
A probléma másik oldalán viszont ott találjuk a roma és hátrányos helyzetű gyerekek szegregációját, és bár a szegregációs és a kisebbségi oktatással kapcsolatos ügyek a kisebbségi ombudsmannál vannak, azért az oktatási jogok biztosa is találkozik a szegregáció számos aspektusával.
„Egyszerűen képtelenek vagyunk más jogi szabályozásokat alkotni bizonyos régiók, települések, intézménytípusok esetében, mint az ország többi részére. Eldöntötték 2013-ban, hogy minden gyereknek 8-tól délután 4-ig bent kell lennie az iskolában. Középosztálybeli gyerekeknek minek? Menjen, az apja úgyis viszi lovagolni, külön angolra, zongorázni meg ahova akar. Pénzért meg fogja venni a gyereke számára. De vannak olyan régiók, ahol, ha hamar kiengedjük a gyerekeket, akkor lehet, hogy nem is tudnak enni, ezért ők maradjanak minél többet bent, és a tanáraikat fizessük meg másként. Oda hozzunk más szabályokat. Mert a közösség is, a hátrányos helyzetű család is, a nagy társadalom is jobban jár, ha egy másik formában szervezzük náluk az iskolát. Valamiért a magyar oktatásirányítás harminc éve képtelen arra, hogy azt mondja, hogy különböző típusú szabályokat hozunk ide meg oda.”
A tanár mást gondol az oktatásról, mint a szülő
Aáry-Tamás szerint vérre menő viták folynak azon, hogy mit oktassunk és hogyan, mi legyen a Nemzeti alaptantervben, és „kormányzati színezetenként változik az erről szóló vita (…) Arról vitatkozunk, hogy a gyerek mennyi időt töltsön az iskolában, hány hittanórája vagy tesiórája legyen. Ezek kétségtelenül izgalmas kérdések, de nem tettük fel magunknak a kérdést harminc éve, hogy miért oktatunk. Miért van ez a nagy állami szolgáltatás, ami meghaladja már az évi kétezermilliárd forintot”? A biztos szerint erre nincs is konszenzusos válasz, sőt a hozzá érkező konfliktusok egyik gyökere is az, hogy a tanár mást gondol az oktatásról, mint a szülő. „A gyermeket meg persze meg se kérdezi senki, hogy szerinted, fiam, miért kell minden reggel felkelni, és elmenni iskolába?” Az elméletinek tűnő probléma nagyon is hétköznapi, amikor „a tanár egész mást gondolt, amikor értékelt vagy mondott valamit a diáknak. Más volt a célja, amikor megpróbálta rávenni a gyereket, hogy teljesítsen, amin az anyuka bepöccent, aki egészen másként gondolja a tanár szerepét, és szerinte a tanárnak nem kéne ilyeneket csinálnia”.
Hogy merészeli valaki azt gondolni, hogy pedagógiai végzettség nélkül pedagógiai munkát lehet végezni gyerekek között?
A gyerekek jogai súlyosan sérülnek, amikor képesítés nélkül és nem szakos tanárok tanítják a gyerekeket. „Ez egy olyan probléma, ami most nagyon megrendíti a magyar oktatást (…) Drámának tartom, hogy oda jutunk, hogy pedagógiai végzettség nélküli emberek lehetőséget vagy utasítást kapnak arra, hogy oktassanak. Ha én bemennék a Heim Pál Gyermekkórházba (…) és megszólítanék egy műtétre bemosakodó professzort, hogy én gyerekkorom óta szerettem volna gyerekeket gyógyítani, engedje meg, hogy segítsek, akkor kényszerzubbonyban vinnének el a kórházból. Hasonló módon kéne megközelíteni az oktatást is. Hogy merészeli valaki azt gondolni, hogy lehet pedagógiai végzettség nélkül pedagógiai munkát végezni gyerekek között?” – teszi fel a kérdést Aáry-Tamás.
„A nemzeti köznevelési törvény ezt egyértelműen rögzíti, ez nem kérdés, tudják a fenntartók is” – válaszolta Aáry-Tamás arra a kérdésre, hogy vajon jogilag megfogható-e, hogy milyen szintű oktatást kell biztosítania a magyar államnak. „A gyerekekkel pedagógiai végzettségű ember foglalkozhat az iskolában az oktatás keretei között.”
Aáry-Tamás szerint ha az állam nem tud minőségi oktatást nyújtani a gyerekeknek, az intézményenként akár perelhető is lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szülők vagy a szülők társulása akár perre is vihetné, hogy egy éve a fizikatanár tanítja az angolt, mert a gyerek így nem kapja meg azt a szolgáltatást, ami a jogszabály szerint jár. „Ha elő van írva a gyereknek, hogy idegen nyelvet kell tanulnia, ráadásul kötelező az érettségi belőle, akkor nem lehet azt mondani, hogy fiam, így jártál.” Mert a csavar az egészben az, hogy „el szoktuk felejteni az oktatásnál, hogy az nem csak a művelődéshez való jogon alapul; az egyetlen olyan emberi jog az alkotmányunkban, amihez azonnal kapcsolódik kötelezettség. Nemcsak jogunk van művelődni, hanem a család is köteles a gyermeket beküldeni az iskolába. A család nem tudja teljesíteni alkotmányos kötelezettségét, ha ott nincs tanár, aki tanítsa a gyermeket. Ez csapdahelyzet a családnak. Egyik intézményből átviheti a gyereket a másikba, de a rendszerből nem veheti ki, mert a jog lecsap rá, mert kötelező iskolába menni”.
A teljes interjú a Szabad Európa oldalán olvasható.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: