A párválasztást szabályozó kulturális stratégiával kerülték el a beltenyésztést a kőkorszaki Európa északnyugati részén élő vadászó-gyűjtögető népcsoportok
A mai Franciaország területén 8 ezer évvel ezelőtt élt emberek csotmaradványainak csúcstechnológiás DNS-elemzése arra utal, hogy Európa utolsó vadászó-gyűjtögető népessége kulturális stratégiákat dolgozott ki a csoporton belüli genetikai diverzitás fenntartására, vagyis a beltenyésztés elkerülésére – állítja a PNAS folyóiratban nemrég megjelent tanulmány.
A Live Science március 4-én, hétfőn publikált ismertetője szerint egy svéd és francia genetikusokból és antropológusokból álló kutatócsoport összesen 10 időszámítás előtt 6350 és 4810 között Európa észak-nyugati részén, a mai Bretagne területén élt ember csontmaradványait vizsgálta. A leletek a letelepedett földművelés kezdeti, neolitikus átmenetnek nevezett időszakból származnak – a genomikai analízisre alkalmas mintákat adó valamennyi maradvány a Téviec, illetve Hoedic néven ismert, páratlanul gazdag lelőhelyekről került elő.
A településszerkezetben, a technológiában, az étrendben és a temetkezési szokásokban is totális átalakulással járó átmenet végére a vadászó-gyűjtögető csoportokat rövid idő alatt leváltották a letelepült gazdálkodók közösségei, amely a korábbi archeogenetikai vizsgálatok szerint azzal is járt, hogy a nomád életmódot folytató emberek párválasztás szempontjából a földműves népességet preferálva rövid úton a populáció szintjén is beolvadtak az agrárközösségekbe.
A francia-svéd kutatócsoport szerint azonban a Téviecből és Hoedicből előkerült maradványok genomikai elemzése egyáltalán nem mutat keveredést. Annak ellenére, hogy ezekben az őskori vadászó-gyűjtögető csoportokban kevés ember élt, és nem párosodtak nagyobb gazdálkodó csoportokkal, az együtt eltemetett egyedek sem voltak szorosabb biológiai rokonai egymásnak. Mindez az eddig feltételezett primitív berendezkedésnél jóval kifinomultabb és összetettebb társadalmi rendszerek meglétére utal.
A tanulmány szerint „a genomikai, kronológiai és táplálkozási adatok elemzése feltárta, hogy a késő mezolitikus populációk jól körülhatárolt társadalmi egységekre bontott hálózat fenntartásával szabályozták a párválasztást. A beltenyészet lehetőségét minimálisra redukáló társadalmi keretek annak ellenére alacsonyan tartották a csoporton belüli rokonságok mértékét, hogy az együtt élő populációk létszáma ritkán haladta meg a néhány tucatot. A vadászó-gyűjtögető népesség körében ez a csoportmintázat része volt a beltenyésztés elkerülésére irányuló stratégiának”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: