Történelmi felfedezés Egyiptomban: 103 év után újra rábukkantak egy fáraó sírjára

Egyiptomi és brit régészek II. Thotmesz fáraó sírjaként azonosították azt az ókori temetkezési helyet, amelyre egy Luxor közelében végzett ásatás során bukkantak rá. Az egyiptomi turisztikai és régészeti minisztérium keddi közleménye szerint ez a helyszínen kutakodók legjelentősebb találata Tutanhamon fáraó 1922-ben feltárt sírja óta – írja a Reuters.

A lelőhely és a sír bejárata
photo_camera A lelőhely és a sír bejárata Fotó: -/AFP

A Nílus nyugati partján elterülő, Királyok völgye néven ismert területtől nyugatra megtalált sírhely volt az utolsó a XVIII. dinasztia fáraóinak sírjai közül, amit még nem fedeztek fel. Az ókori Egyiptom Újbirodalmának első dinasztiája az i. e. 16 század közepétől az i. e. 13. század elejéig uralkodott, és ezalatt 15 fáraót vonultatott fel, köztük Tutanhamont és III. Amenhotepet is.

A régészek a helyszínen talált alabástrom edények alapján azonosították be a sírt, azokon ugyanis II. Thotmesz és felesége, Hatsepszut neve szerepelt. A királyné II. Thotmesz után magához ragadta a hatalmat, és az ismert egyiptomi történelem második fáraónőjeként 22 évig vezette a birodalmat.

Leletek azonosítható feliratokkal
photo_camera Leletek azonosítható feliratokkal Fotó: -/AFP

Tutanhamon sírjával szemben azonban a most azonosított temetkezési hely többnyire üres, és holttestet sem tartalmaz. A kutatók szerint ugyanis a sírt II. Thotmesz temetése után nem sokkal elárasztották, így a korábban elhelyezett sírmellékleteket máshová menekítették.

A régészek 2022-ben bukkantak először a sírhelyre, de csak a 2024 végi és 2025 eleji ásatási szezonban, a fáraó és felesége nevét viselő edények elemzése során tudták beazonosítani. Az edényen talált jelzés szerint nátront tároltak benne, amit balzsamozásra használtak – ez megerősítette, hogy temetkezés történt a helyszínen.

A sírhely belülről
photo_camera A sírhely belülről Fotó: -/AFP

Mindez viszont azt is jelenti, hogy a fáraó múmiája akár még most is érintetlenül fekszik egy közeli helyszínen, ahová újratemették – a régészeknek tehát itt még nem ért véget a már így is történelmi jelentőségű misszió.