A műanyag vegyületek átállítják a biológiai óránkat
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A polivinil-klorid (PVC) és a poliuretán (PUR) műanyagok világszerte jelen vannak az emberi élet valamennyi fázisában a fogantatástól a halálig. Az egészségügyi eszközöktől a gyerekjátékokon át a ruházati termékekig terjed az ilyen anyagból készült, ilyen anyagot is tartalmazó tárgyak, berendezések listája, ezért nem mindegy, hogy a kioldódással vagy bomlással a környezetbe kerülő vegyületeik miféle biokémiai hatással vannak az emberi szervezetre.
Norvég kutatók legújabb, az Environment International folyóiratban megjelent tanulmányban ismertetett eredményei a PVC és PUR műanyagokból származó vegyületek megzavarhatják az alvás-ébrenlét ciklust meghatározó cirkadián ritmust, akár 17 perccel is késleltetve a belső biológiai órát, az emiatt bekövetkező alvászavarok pedig többek közt növelik a diabétesz vagy a daganatos kórképek kialakulásának kockázatát – írja az IFL SCience.
A kutatók in vitro, azaz laboratóriumi körülmények között vizsgálták a műanyagvegyületek emberi sejtekre gyakorolt hatását. Kiderült, hogy alapvetően befolyásolják annak az adenozinreceptornak a működését, amely a cirkadián ritmus szabályozásában a jelátvitelért, közelebbről az ébredési fázis aktiválásáért felelős. A zavar dózistól függően akár 9-17 perc késésként jelentkezik, pontatlanná téve a biológiai órát. A kutatók szerint a végeredmény tekintetében a műanyagvegyületek ugyanúgy az ébrenlét idejét tolják ki, mint a koffein, amely ugyanezen receptorok deaktivizálásával éri el „élénkítő” hatását. A sejtszintű folyamatokat a koffeinnál sokkal gyorsabban megváltoztató PVC- és PUR-vegyületek teljes hatás spektruma nem ismert, de a kutatók szerint az in vitro vizsgálatok megbízható képet adhatnak arról, hogy mi történik in vivo, ugyanakkor további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy az eredmények tükrözik-e a műanyagokban található vegyi anyagoknak való valós kitettség következményeit.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Többet alszanak az iparosodott társadalmakban élők, mint a vadászó-gyűjtögető népcsoportok tagjai
Egy friss metaanalízis cáfolni látszik azt a közvélekedést, hogy a modern életmód együtt jár a kialvatlansággal.
Ella Krisztina: A belső óránk és az alvási szokásaink az egészségünkre is hatással vannak
Hogyan működik és miért fontos a cirkadián ritmus? Milyen összefüggések vannak a modern életmód, az alvásminőség és az egészségünk között? Milyen trükkökkel tudjuk segíteni a szervezetünket? Ezekről is beszélt a 10. Qubit Live-on a Semmelweis Egyetem molekuláris biológusa.
A növények belső órája úgy ketyeg, mint az embereké
Egy friss angliai kutatás szerint a cirkadián ritmus genetikai szabályozása a növényekben szinte ugyanaz, mint az állatokban, a minimális egyedi különbségek viszont akár 10 órás eltéréseket is jelenthetnek.