„Ahogy a korábbi cikkek, úgy Lánczi interjújának számos állítása sem felel meg a valóságnak” – írja Romsics Ignác történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja a Magyar Nemzet 2025. május 20-ai számában közölt Lánczi András-interjúban megfogalmazott vádakra válaszolva.

Az MTA honlapján publikált válaszában Romsics cáfolja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Politikai Filozófia Európai Központját igazgató Lánczi azon állítását, miszerint a „Magyar Tudományos Akadémia fundamentumai utoljára 1949-ben voltak lerakva, és ezeken lényegében nem történt változás”. A történész szerint a valóságban több nagyon lényeges változás történt, nem is egyszer.

„Először nem sokkal a rendszerváltozás után, amikor az 1994. március 28-án elfogadott akadémiai törvény alapjaiban alakította át a tudós testület jogállását és működési mechanizmusát. Az új törvény szerint a továbbiakban minden lényeges kérdésben a Közgyűlés döntött, amely ettől kezdve nemcsak a 250 fő körüli akadémikusból állt, hanem a nem akadémikus köztestületi kutatók 200 főnyi delegáltja is tagjai közé tartozott. A Közgyűlés döntött a költségvetésről, s választotta meg háromévente a legfőbb irányítóvá előlépett elnököt, a neki alárendelt főtitkárt, továbbá a három alelnököt és a főtitkárhelyettest. A célként tételezett autonómia elősegítése érdekében a törvény jelentős vagyont juttatott az intézménynek”.

A teljes anyagi függetlenség ugyan nem jött létre, de az intézetek szakmai munkáját az igazgatók irányították, akiket az intézményhálózatot irányító Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa javaslata alapján az elnök nevezett ki legfeljebb öt évre. „Ez lett volna a »sztálinizmus« továbbélése, mint korábban Schmidt Mária fogalmazott, amit most Lánczi »precíz« minősítésnek nevezett?” – teszi fel a kérdést Romsics.

A történész szerint

„az 1990-es évek elején kialakított struktúra 2019-ben kapta az első nagy léket azzal, hogy az MTA teljes intézményhálózata új irányítás alá került. Ezt először Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak nevezték, 2023 szeptembere óta pedig HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatnak. A kormány deklarált célja ezzel az volt, hogy elősegítse a hazai kutatási rendszer hatékonyságának optimalizálását. (...) A harmadik nagy változás pedig most van folyamatban: az 1994-ben az MTA-nak juttatott ingatlanvagyon túlnyomó részének megvétele formájában. Hol vannak itt már a régi fundamentumok?”

Romsics arra a vádra is kitér, hogy a rendszerváltás idején „nem volt meg az átvilágítás”, az „elszámoltatás” az Akadémián. Mint írja, akkor ezt nem csak az az Országgyűlés, illetve az Alkotmánybíróság utasította el, hanem Kosáry Domokos is, „akit 1948-ban ütöttek el az akadémikusságtól, akit 1949 után minden szempontból a szakma perifériájára szorítottak, s aki 1956-os szerepléséért 1960-ig börtönben ült”. A történész szerint

„35 évvel a rendszerváltás után is felemlegetni azt, ami akkor elmaradt, merő demagógia. A ma 70-75 éves akadémikusok 1950 körül születtek, s 1956-ban vagy éltek már, vagy nem. Rajtuk számonkérni bármit is az államszocializmus bűneiért nemigen lehet. A 8 történész akadémikus közül például egyetlenegy, Glatz Ferenc született 1945 előtt, de már őt is a rendszerváltás után, 1993-ban választották levelező taggá. A többiek, beleértve e sorok szerzőjét is, valamennyien 2000 után lettek akadémikusok. Teljesítményükhöz kétség nem fér, s gondolom, mindannyiuk nevében kijelenthetem: állunk bármiféle szakmai »átvilágítás« elé”.

Romsics szerint „bizonyításra vár, enélkül merő vagdalkozás Lánczi azon állítása, hogy: »Politikailag a baloldal, a liberálisok – háttérben a CEU segítségével – elfoglalták az Akadémiát, és elhelyezkedtek az MTA különböző vezető tisztségeiben«. A tagok között természetesen vannak istenhívők és ateisták, liberálisok, konzervatívok, sőt szocialisták, jobb- és baloldaliak egyaránt. De hogy a vezetés baloldali befolyás alatt állna? Kétlem, hogy ezt be lehetne bizonyítani. Vegyük például a testület legfőbb irányítóit, az elnököket, akiket mindig a Közgyűlés választott titkos szavazással. A rendszerváltás óta hatan töltötték be ezt a tisztséget, mind a hatan hat évig: Kosáry Domokos, Glatz Ferenc, Vizi E. Szilveszter, Pálinkás József, Lovász László és Freund Tamás. Vajon ki lenne közülük a „politikai baloldalhoz” sorolható? Glatz Ferenc nyilván, esetleg – komoly fenntartásokkal – Kosáry Domokos. De a másik négy? Tartok tőle, hogy ha a többi tisztségviselő listázásához fognánk, hasonló eredményre jutnánk”.

Végül, írja Romsics, „szeretném megemlíteni, hogy a Lánczi András és mások által is olyan magától értetődően használt szókapcsolat, a »nemzeti érdek« korántsem magától értetődő. Ennek nemcsak meghatározása, hanem körvonalazása is olyan társadalmi vitákat feltételezne, amilyeneket én már évek óta nem tapasztaltam. Pedig szükség lenne rájuk. Minden téren”.

* * *

Erős témát választottunk megint, az immár 105 éves trianoni béke körülményeit, traumáját, máig ható geo- és nemzetpolitikai következményeit, valamint modernizációellenes hatásait vizsgáljuk a júniusi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, a tizenegyedik Qubit Live-on.

Velünk lesz Ungváry Krisztián történész, egyetemi tanár, lapunk állandó szerzője, Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, Hatos Pál történész és jogász, az NKE Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Intézetének vezetője és Török-Illyés Orsolya színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: