A mamutegér és a rémfarkas-fiaskó után újabb szenzációs tervet jelentett be a texasi Colossal Biosciences: a 18. század végén kihalt moák feltámasztását. A maorik az Új-Zélandra érkezésük után rögtön nekiláttak a madarak vadászatának, amelyek legkésőbb a 18. század elejére teljesen kipusztultak (más felvetések szerint ez már a 15. században megtörtént), James Cook 1769-ben már nem találkozott élő példányokkal. A szigeten eredetileg kilenc moafaj élt, a Colossal a múzeumban őrzött maradványok DNS-mintái alapján mind a kilenc faj genomját újra akarja építeni.

Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem biológusa, a Colossal tudományos tanácsadója szerint a cég többi projektjéhez hasonlóan most élő fajok genetikáját módosítják majd addig, míg újra létre nem hozzák a moákat. Az állatok legközelebbi élő rokonai a Dél-Amerikában élő tinamufélék, ezek közül viszont még a legnagyobb, a szürke tinamu is kicsi moának: a madár testhossza 53 centiméter, testsúlya pedig 2,3 kilogramm körüli. Összevetésképpen: a legkisebb moa is nagyjából 1 méter magas volt, a legnagyobb pedig akár a 3,6 méteres magasságot és a 230-280 kiló körüli súlyt is elérte.

Pask szerint emiatt van szükség az ausztrál emura (Dromaius novaehollandiae) is. Az nem világos, hogy egészen pontosan mit tervez a Colossal, de feltehető, hogy ennek a két fajnak a felhasználásával próbálnak valami moaszerűséget létrehozni.

Miután a rémfarkasok feltámasztásáról szóló hír bejárta a világsajtót, számos genetikus kételyeit fejezte ki a feltámasztás sikerével kapcsolatban. Az etikai problémák mellett (a Colossal azt ígéri, hogy a kihalás visszafordítható, ezzel pedig veszélybe sodorja a konzervációs törekvéseket is) a legtöbben azt kritizálták, hogy a cég genetikusai csak optikai tuningot alkalmaztak a rémfarkasnál, ami így nem is számít egy új fajnak, csak egy enyhén módosított szürke farkasnak. A cég egy darabig tagadta a vádakat, majd azzal védekezett, hogy csak azért hívták rémfarkasnak az állatokat, mert úgy néznek ki.

Peter Jackson hisz benne

Hasonlótól tartanak a vállalat kritikusai a moák esetében is, de Pask szerint ezúttal jóval komolyabb beavatkozásokat terveznek, lépésről lépésre újraépítik a moák genomját, a végeredményt látva pedig senki sem kételkedhet majd abban, hogy a fajt sikerült visszahozni a halálból.

Philip Seddon, az Otagói Egyetem konzervációbiológusa szerint ez egész egyszerűen lehetetlen: a tinamuk és a moák evolúciós útja 60 millió évvel ezelőtt vált el egymástól, a legtöbb pedig, amit a Colossal elérhet, az egy olyan állat, ami külsőleg hasonlít egy moára, a projekt pedig inkább a marketingről szól, mint az éppen zajló kihalási válság megoldásáról.

Vad ötletekben persze eddig sem volt hiány, ahogy marketingfogásokból sem: a rémfarkasokat George R. R. Martinnal futtatták, és egymás után dobták be az egyre vadabb ötleteket a feltámasztandó fajokról a gyapjas mamuttól a dodón keresztül a tasmán tigrisig. A mostani projekthez Peter Jacksont, a Gyűrűk ura-trilógia rendezőjét sikerült megnyerniük, aki ugyan gyermeki lelkesedéssel nyilatkozik a tudomány fejlődéséről és arról, hogy gyerekként meg volt róla győződve, hogy mire 25 éves lesz, az emberiség találkozik az ufókkal, repülő autókon jár majd mindenki, és újra dodók és mamutok járnak majd a földön, egy valódi, működő moához talán még ez sem lesz elég.