Miután éveken át csak sci-fibe illő ígéretekkel került a hírekbe, úgy tűnik, idén tényleg felpörgött az ősi, kihalt állatok feltámasztásával foglalkozó dallasi biotech-vállalat, a Colossal Biosciences. A mamut, a dodó vagy a tasmán tigris újjáélesztésének tervei miatt Jurassic Park-szintű megalomániával vádolt cég ősi DNS-ek, klónozás és génszerkesztési technológiák segítségével tervezi visszahozni ezeket az állatokat az élők sorába, és most, egy hónappal a gyapjas egerek létrehozása után bemutatták első sikeresnek vélt próbálkozásukat: megszülettek a körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kihalt óriásfarkas (Aenocyon dirus) első modern példányai.

Az angolul dire wolf néven illetett faj, amely a Trónok harca-univerzum rajongóinak rémfarkasként is ismerős lehet, körülbelül 125 ezer éve jelent meg Észak-Amerikában, és tízezer évvel ezelőttig, az utolsó jégkorszak végéig élt az amerikai kontinensen. Egészen 2021-ig a mai farkasok ősének gondolták, de aztán egy DNS-vizsgálatból kiderült, hogy az addig Canis dirus néven ismert faj nem is a kutyát vagy a szürke farkast magába foglaló Canis nemhez tartozott, hanem annak csak távoli rokona – utolsó közös ősük 5,7 millió évvel ezelőttre tehető.

A Colossal kutatói több tízezer éves fog- és csontminták elemzésével állapították meg, hogy milyen változtatásokat szükséges elvégezni a szürke farkasok génjein, majd az így előállított embriókat keverék kutyákba ültették – így 2024 októberében megszületett Romulus és Remus, az elmúlt tízezer év első óriásfarkas-testvérpárja. Mivel eddig szinte csak marketingből élt, nem olyan meglepő, hogy a dallasi cégnek sikerült óriási médiafelhajtást generálnia a szenzációs kísérlet köré, így New Yorker-cikktől Joe Rogan-podcaston át Time-címlapig minden lehetséges figyelmet megkapott az emberi időszámítás első három óriásfarkasa, Romulus, Remus és az idén januárban született húguk, Khaleesi. A Time odáig ment, hogy címlapján az Extinct (kihalt) szót pirossal áthúzva számolt be a szenzációról.

link Forrás

A közel féléves, hófehér hím kölykök a beszámolók szerint már ránézésre sem olyanok, mint akiket házi kutya hozott a világra: fiatal koruk ellenére majdnem 120 cm hosszúak és a negyven kilogrammot közelítik, de a Colossal szerint idővel akár a 180 centimétert és a 70 kilót is elérhetik. Viselkedésük sem a buzgó kölyökkutyákéra emlékeztet; hiányzik belőlük az emberek figyelméért folytatott játékos küzdelem, és inkább magányosan, az emberektől a lehető legnagyobb távolságot tartva kergetik, nyúzzák és segítik egymást a 800 hektáros, 3 méter magas kerítéssel körbevett rezervátumukban.

Dollytól Khaleesiig

A kilencvenes évek közepe és Dolly bárány óta a klónozás is sokat fejlődött, ezért a Colossal sem a hagyományos úton (a genetikai kódot tartalmazó sejtmag donor petesejtbe illesztésével) közelítette meg az óriásfarkasok feltámasztását. Ehelyett két ősi mintából, egy ohiói barlangban talált 13 ezer éves fogból és egy idahói eredetű, 72 ezer éves fülcsontból nyerték ki a DNS-t, majd ezeket összevetették a legközelebbi mai rokonfaj, a szürke farkas (Canis lupus) genomjával. Így sikerült 14 génben 20 olyan különbséget azonosítani, amelyek az óriásfarkas egyedi megjelenéséért és viselkedéséért lehettek felelősek – többek között nagyobb méretükért, fehér szőrzetükért, szélesebb fejformájukért, izmosabb vállaikért és lábaikért, illetve jellegzetes üvöltésükért.

link Forrás

Ezután élő szürke farkasok véréből endotél progenitor sejteket (EPC) nyertek ki (ezek alkotják a vérerek belsejét), és az ezek sejtmagjában lévő 14 gént úgy módosították, hogy kifejezzék az óriásfarkasokra jellemző 20 különbséget. Ez még csak nem is hangzik túl egyszerűnek, de a mutatvány valójában még ennél is bonyolultabb, mivel a gének egyszerre több tulajdonságért is felelhetnek. Így például nem lehetett a óriásfarkasok világos szőrzetéért felelő három gént megváltoztatni a szürke farkasokban, mert ennél a fajnál ugyanazon gének szerkesztése vaksághoz vagy hallásvesztéshez vezethetne – a kutatók ezért úgy oldották meg a bunda fehérítését, hogy lekapcsolták a szürke farkas vörös és fekete szőrzetének kialakulásáért felelős génjeit.

Miután ez megtörtént, a sejtekből kiemelték a szerkesztett sejtmagokat, amiket szürkefarkas-petesejtekbe helyeztek, és hagyták, hogy embriókká fejlődjenek. Végül 45 embriót ültettek át két keverék kutya méhébe, és miután mindkét béranyaállatban sikeresen beágyazódott egy-egy embrió, 65 napos vemhesség után megszületett a Róma mitikus alapítóiról elnevezett Romulus és Remus. Az eljárást később egy harmadik béranyán is elvégezték, ami januárban Khaleesinek adott életet – az ő nevének jelentése a Trónok harca szerint valami olyasmi, mint a királynő. A szüléseket a biztonság kedvéért császármetszéssel hajtották végre, és egyetlen vetélés vagy halvaszületés sem történt a folyamat során.

link Forrás

A két kis óriásfarkas a kölyökkutyáknak járó eledel mellé ló-, marha- és szarvashúst és májat is kap kiegészítésként, amiket úgy tépnek szét, mintha vadászat után lennének – igaz, eddig még nem öltek meg semmilyen kisebb zsákmányállatot, ami a területükre merészkedett. „De ha én szarvas lennék, távol maradnék a rezervátumuktól” – jegyezte meg Paige McNickle, a Colossal állattenyésztésért felelős vezetője.

Húsz változtatás édeskevés

„Az, hogy egy ampulla vérből EPC-ket tudunk izolálni, tenyészteni és klónozni belőlük, ráadásul elég nagy hatékonysággal, szerintünk megváltoztatja a világot” –idézi a Time magazin George Church társalapítót, aki a Harvardon és az MIT-n is tanít genetikát. A szövetmintavételnél kevésbé invazív eljárás valóban nagy előrelépés, de mennyire lehet készpénznek venni a profi PR- és marketingcsapattal dolgozó, a médiához szemlátomást jól értő Colossal állításait.

Az MIT Technology Review szaklapnak nyilatkozó Anders Bergström, a Kelet-angliai Egyetem kutyafélék evolúciójára szakosodott genetikusa például határozottan visszautasítja a Colossal munkásságát övező szenzációhajhászatot: „Azt mondanám, hogy ez az állat nem óriásfarkas, így nem helyes az az állítás sem, hogy az óriásfarkasokat visszahozták a kihalt állapotból. Módosított szürke farkasokról beszélünk.” Mint elmondta, húsz változtatás a genomban édeskevés ahhoz, hogy egy másik fajt kapjunk, legfeljebb furcsább kinézetű szürke farkasokat lehet így előállítani.

Az is beszédes, hogy amikor a lap Beth Shapirót, a Colossal vezető kutatóját, az ősi DNS-ek szakértőjét Romulus és Remus fajáról kérdezték, hebegve-habogva válaszolt: „Ez egy filozófiai vita, hogy óriásfarkasnak nevezzük, vagy valami másnak. Ez egy óriásfarkas, de úgy érzem, ha ezt kimondom, akkor minden taxonómus barátom azt mondja majd, hogy »oké, ennyit róla«. De ez akkor sem szürke farkas. Nem úgy néz ki, mint egy szürke farkas.”

Míg Bergström azt hangsúlyozza, hogy egy kihalt állat viselkedését lehetlenség lemásolni pusztán a DNS-e alapján, ezért egy „feltámasztott” állat sosem lesz azonos a vélt fajával, a paleontológusok a látványos változások hitelességét is megkérdőjelezik. Az óriásfarkasok fosszíliáit tanulmányozó Mairin Balisi szerint például a farkasok fehér bundája mellett is inkább csak vizuális okokból dönthettek, mintsem történelmi hűségből, hiszen semmi jel nem mutat arra, hogy az egykor Los Angeles kátránygödreiben élő óriásfarkasoknak evolúciósan jót tett volna a jellemzően havas környezetben hasznos fehér bunda.

link Forrás

És bár a Colossal gyakran védekezik azzal, hogy a médiában legtöbbször szereplő kutatásaik mellett fontos természetvédelmi munkát is végeznek, illetve veszélyeztetett fajok megmentésén is dolgoznak, a cég kritikusai arra figyelmeztetnek, hogy a Colossal üzenete kifejezetten káros lehet a természetvédelemre nézve. Ha ugyanis elültetjük az emberek fejében, hogy a fajok kihalása nem végleges folyamat, és bármikor vissza lehet hozni például egy állatot az élők sorába, akkor könnyen lehet, hogy még kevésbé vigyáznak majd a természetre – miközben a technológia valójában nem tart ott, hogy bármit visszahozzunk, ami egyszer kihalt.

Dodók és dollárok

A ma több mint 130 tudóst foglalkoztató Colossal Biosciences vállalatot 2021-ben, a texasi Dallasban alapította a Harvard Egyetem szintetikus biológiával foglalkozó sztárgenetikusa, George Church és a milliárdos vállalkozó, Ben Lamm, és alig négy év alatt feliratkozott a világ legértékesebb magáncégeinek listájára – idén januárban 10,2 milliárd dollárra értékelték a céget.

Church már a 2010-es éveket azzal turnézta végig, hogy szeretne valamilyen elefánt-mamut hibridet kreálni (sőt egy félresikerült interjúban a neandervölgyi ember feltámasztásáról is ábrándozott), és ennek érdekében a később Nobel-díjat érő CRISPR-Cas9 génszerkesztővel is annyit kísérletezett, hogy a technológia egyik úttörőjeként tartják számon. A folyamatos hype elég volt ahhoz, hogy hírességek, kőgazdag befektetők, de még a CIA által finanszírozott kockázatitőke-társaság is beszálljon a projektbe, aminek előbb-utóbb azért mutatnia is kellett valamit.

Az elmúlt évek a nagy tervek szövögetéséről szóltak: 2023-ban ráálltak a dodóprojektre, tavaly pedig a tasmán tigris feltámasztásáról hallhattunk, de idén már a tettek mezejére lépett a Colossal. Márciusban járta be az egész médiát a hír, hogy a cég kutatói gyapjas egereket hoztak létre, miután rágcsálókon tesztelték a gyapjas mamutok jellemzőit (bunda, hidegtűrés, zsíranyagcsere) alakító gének szerkesztését. Ugyanezeket a változtatásokat később ázsiai elefántokon készülnek elvégezni, így 2028-ban már megteheti első lépteit a modern idők első gyapjas mamutja.

A tudományos közösséget a kezdetektől fogva megosztja a Colossal munkássága. Míg egyesek ámulattal követik a génszerkesztés és a biotechnológia fejlődését, a cég kritikusai azzal érvelnek, hogy néhány egyszerű, ám annál látványosabb genetikai módosítással nem lehet visszahozni kihalt állatokat, így az egész inkább csak egy nagy show, egyfajta tudományos cirkusz – szerintük azt a tudományos kapacitást és finanszírozást, ami a kihalt állatok feltámasztására jut, inkább a még élő, de súlyosan veszélyeztetett fajok megőrzésére kellene fordítani.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás